nlc.hu
Szabadidő

Ellopták Endrei Judit táskáját

Kifosztották Endrei Juditot

A műsorvezető Barcelonában turistáskodott, amikor elvitték a hátizsákját, benne álmai fényképezőgépével.

Alig érkezett meg Barcelonába Endrei Judit, amikor bérelt autójukkal egy gyönyörű parknál álltak meg, hogy körül nézzenek. Mire visszatértek a kocsihoz, azzal szembesültek, hogy valaki felnyitotta a csomagtartót és elvitte a hátizsákjaikat, amikben sok más mellett benne volt egy nagy értékű fényképezőgép is.

Endrei Judit, bemondó, szerkesztő-műsorvezető (Fotó: Olajos Piroska)

Endrei Judit, bemondó, szerkesztő-műsorvezető (Fotó: Olajos Piroska)

Bevallom őszintén, fel sem merült bennem, hogy baj lehet, mivel az eddigi számos utazásom során, bárhol is jártam, sosem fosztottak meg semmimtől, pedig nem voltam igazán óvatos. Utólag már beugrott, hogy az egyik közeli autó mellett állt néhány gyanús alak, de akkor valahogy nem gondoltam bele, hogy bármi rossz történhet – mesélte a Blikknek Endrei Judit.

Bár a rendőrségen feljelentést tett, a rendőrök nem kecsegtették sok jóval. A műsorvezető elmondta, hogy az utolsó pillanatban kötött ugyan biztosítást, ám attól tart, nehézkes folyamat a kártérítés. Úgy számolt, hogy az összes káruk négyszázezer forint körül van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top