Sir Arthur Conan Doyle, Anglia híres Sherlock Holmes írójának könyvesboltja nem a krimikre, hanem a spiritiszta könyvekre koncentrált. Az író rendíthetetlenül hitt a megmagyarázhatatlanban és a misztikumban, ragaszkodott ahhoz, hogy lehetséges a halottakkal kommunikálni. Hite olyan erős volt, hogy életének későbbi szakaszában vagyona és ideje egy részét egy spiritiszta könyvesbolt létrehozására fordította, amiről egyszer úgy nyilatkozott, hogy ez élete legfontosabb küldetése.
Természetfeletti megszállottság
Sherlock Holmes 56 novella és négy regény főhőse, aki a logikát és az érzékelést mesteri szinten használta a megoldhatatlannak tűnő bűntények felgöngyölítésére. Alkotója, Arthur Conan Doyle mégis szívesen elvetette az észérveket és a logikát, amikor a spiritizmus iránti rajongásáról volt szó.
Arthur Conan Doyle 1859. május 22-én született a skóciai Edinburgh-ban, szegény családban. Tanulmányai során sikerült megszereznie a doktori címet, majd egy rövid ideig szemészorvosként praktizált, ám aztán inkább főállású író lett. A karrierjében a deduktív Holmesra helyezte a hangsúlyt, akinek karakterét 1887-ben mutatta be. Doyle természettudományos háttere inspirálta például Holmes nagyító használatát, amely talán először fordult elő a detektívregényben abban az időben. Miután nyolc évig távol tartotta magát a detektívtől – mert megunta -, 1901-ben Doyle visszatért Holmeshoz, és a 20. század első negyedét a korszak egyik legelismertebb és legcsodáltabb írójaként töltötte.
A Holmes-történetek sikere lehetővé tette Doyle számára, hogy hódoljon a spiritizmus és a természetfeletti jelenségek iránti érdeklődésének, amely kíváncsiság már életének korábbi szakaszában felébredt, miután egy barátjával együtt „gondolatátviteli” kísérletet végeztek. A barátja elől elrejtett papírra rajzolva Doyle meglepődve látta, hogy társa hasonló alakokat rajzolt. Bár egykor szkeptikusnak tartotta magát, a spiritizmust pedig „a legnagyobb ostobaságnak” nevezte, Doyle hívő lett, és teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Az, hogy két éven belül elvesztette az egyik fiát, illetve egy testvérét is, valószínűleg még inkább növelte a vágyat a lelkében, hogy kommunikáljon az elhunytakkal.
A néhai Sir Arthur Conan Doyle, a világ egyik leghíresebb spiritisztája a dolgozószobájában, fényképekkel és különféle tárgyakkal körülvéve, amelyek állítólag egy olyan szellemvilág létezését bizonyítják, amelynek lakói gyakran visszatérnek a Földre. A fényképek az eltávozott szellemek visszatérésekor készültek a szeánszokon összegyűlt, különlegesen felruházott személyek közvetítésével. Sir Arthur követői közül sokan most saját szellemének földi megnyilvánulását várják. (Kép: Getty Images)
„Úgy tűnik, az általam kapott szellemüzenetekből ítélve elsősorban önfejlesztés céljából vagyunk ezen a világon – mondta 1925-ben H. C. Norris riporternek. – Célunk az, hogy angyallá váljunk, és amikor olyanok leszünk, mint ők, akkor belépünk a mennybe, amely sok mérfölddel a Föld fölött van, az úgynevezett hetedik vagy külső szférában… halálunk után egyik szférából a másikba haladunk, amíg el nem érjük a külsőt.”
Doyle számos példát említett a túlvilági tevékenységre. Állítása szerint ismert egy „Doktor Beale”-t Exmouth-ban, aki remek orvosnak számított, annak ellenére, hogy már 80 éve halott volt. „Az egyetlen szokatlan dolog benne az, hogy az ápolónő médiumán keresztül adja ki a parancsait” – magyarázta Doyle. Egy alkalommal Doyle meghívta barátját, Harry Houdinit egy szeánszra, amelyet Doyle második felesége, Jean vezetett, abban a reményben, hogy elbűvölheti a nagy bűvészt. Annak ellenére, hogy Jean megpróbált kommunikálni Houdini halott édesanyjával, az illuzionista nem igazán hitte el, amit látott és hallott. Egyrészt az anyja nem tudott angolul írni, ahogyan azt Jean a nevében állította, másrészt az anyja zsidó volt, ami miatt hiteltelen volt, hogy Jean a kereszt jelére hivatkozott. Houdini talán nem volt lenyűgözve, de Arthur Conan Doyle szerint csak letagadta a nyilvánvalót, ugyanis az író úgy vélte, Houdini természetfeletti erőket használt a varázslatához.
Doyle-t semmi sem tudta eltántorítani a spiritizmustól. A legnagyobb baklövése talán 1920-ban történt, amikor bejelentette, hogy meg van győződve arról, hogy az Elsie Wright és Frances Griffiths iskoláslányok által készített fényképek valódi ábrázolások a kertben lakó tündérekről, akiket Cottingley Tündérek néven ismert meg a nagyközönség. A fantáziadús történet akkor alátámasztotta Doyle spiritiszta hitét, bár a lányok – jóval később – beismerték, hogy a lényeket meghamisították. A tündérek egyszerűen könyvből kivágott papírképek voltak. Évtizedek teltek el a csalás leleplezéséig, és semmilyen szkepticizmus nem tudta meggyőzni Doyle-t arról, hogy a világnak nincsenek természetfeletti erői. Annyira eltökélte, hogy megtéríti a kétkedőket, hogy merész lépésre szánta el magát: nyitott egy könyvesboltot, amely a spiritizmusra szakosodott.
Frances Alice Griffiths és a tündérek (Kép: SSPL/Getty Images)
Elsie Iris Wright a tündérekkel (Kép: SSPL/Getty Images)
Elsie Wright a kertben ül egy tündérrel (Kép: SSPL/Getty Images)
Egy fotó a tündérekről, akiket Doyle igazinak hitt (Kép: SSPL/Getty Images)
A spiritiszta könyvesbolt
1925 januárjában Arthur Conan Doyle levelet küldött a Light (Fény) című spiritiszta magazinnak, amelyben bejelentette a témával kapcsolatos irodalom tárházára vonatkozó terveit. Doyle azzal hencegett, hogy a bolt „London egyik legközpontibb helyén” lesz, és ragaszkodott hozzá, hogy a könyvekkel hidat épít az átlagember és a természetfeletti világ között. „Csak misztikus könyveket fogunk árulni, nagy készletet tartunk majd, miközben mindent megteszünk, hogy kielégítsük a vásárlók igényeit” – ígérte Doyle. A levelet azzal zárta, hogy várja az olvasók könyvadományait.
A The Psychic könyvesbolt még azon a tavaszon megnyílt a londoni Victoria Street 2. szám alatt, nem messze a Westminster Apátságtól. A Light beszámolt az eseményről: „A nyitás napján a közönség részéről nem volt roham a könyvesboltban található kincsekért, de a nap folyamán folyamatosan áramlottak az emberek, akik könyveket és röpiratokat vásároltak. A kirakat azonban mágnesként vonzotta a kíváncsiskodókat, és idővel, amikor ezek a távolról bámészkodók túljutnak a kezdeti borzongáson, belépnek, és elmerülnek a spiritiszta világban.”
Nemsokára naponta több mint 100 ember tért be az üzletbe. Kétségtelen, hogy az érdeklődők egy része nem volt spiritiszta beállítottságú, de alig várták, hogy találkozhassanak a híres tulajdonossal és íróval, aki szívesen állt rendelkezésre, válaszolt a kérdésekre, és gyakran lehetett találkozni vele az irodájában vagy akár a polcok feltöltése közben. „Mindent beletettem magamból ebbe a projektbe, és üzleti szempontból természetesen nem vártam nagy hasznot az első év után – mondta Doyle 1926-ban. – Bizonyos értelemben biztos, hogy pénzt veszítek, mert bár állandóan dolgozom, ez szinte kizárólag spiritiszta könyvekkel történik, és természetesen ez nem kifizetődő. Mindenesetre meg vagyok győződve arról, hogy helyesen cselekszem. Szándékomban áll, hogy minden energiámmal folytassam a munkát.”
Alkalmazottai között volt Mary Louise Conan Doyle, az író legidősebb lánya. Doyle és munkatársai jelentős gyűjteményt gondoztak klasszikus és új címekből, amelyeket kiskereskedelmi áron lehetett megvásárolni. A boltban kölcsönzésre is volt lehetőség, az olvasók díj ellenében hazavihettek könyveket, sőt, ha valaki nem tudott elmenni a könyvesboltba, Doyle elküldte neki a kívánt könyveket.
Néhány hónappal a nyitás után Doyle kibővítette üzletét, és a könyvesbolt földszintjén egy természetfeletti múzeumot is nyitott, ahol a nyomtatott anyagokon kívül más, fontos tárgyak is helyet kaptak. Itt például meg lehetett vásárolni egy „trombitát”, amely állítólag a szellemekkel való kommunikáció hatékony eszköze volt. Kiállított festményeket is, amelyekről azt állította, hogy szellemek hatása alatt készültek, fényképeket, amelyek szerinte elhunyt kutyák szellemeit ábrázolják, és természetesen a Cottingley Tündérek képeinek is talált helyet.
Úgy tűnt, hogy egy kiállítási tárgy minden mást felülmúlt: egy pár viaszkéz. A kezek Doyle szerint egy szellemé voltak, aki ektoplazmás állapotba került. A lény viaszba mártotta a kezét, mielőtt dematerializálódni tudott volna. Doyle szerint a kezek valódiságára az volt a bizonyíték, hogy a gipsz a csuklónál keskeny volt, mintha a szellem újra éterivé vált volna. „És az asztalon hagyta a viaszkesztyűjét, ezeknek a kezeknek a formájában” – mondta Doyle. A közelben pedig egy korommal borított fotólemezen volt látható az, ami Doyle szerint a szellem ujjlenyomata volt.
Arthur Conan Doyle a szellemektől útmutatást is kapott, amikor a könyvesbolt ügyeiről volt szó. 1925 végén új ötleteket készült megvalósítani az üzletben. Néhány nappal később telefonált Párizsból, és azt mondta az alkalmazottainak, hogy felejtsék el az újításokat, mert az utca, ahol a bolt áll, tavasszal víz alá fog kerülni – erre figyelmeztették a szellemek. Az utcát végül nem öntötte el az ár. Sőt, a boltnak sikerült néhány évvel túlélnie Doyle-t, aki 1930-ban halt meg. Nincs feljegyzés arról, hogy a könyvesbolt mennyire volt nyereséges vagy sem, de figyelembe véve az ezoterikus témát és a magas londoni bérleti díjakat, valószínűleg inkább Doyle szenvedélye, mintsem a nyereség tartotta életben az üzletet. Arra sincs egyértelmű válasz, hogy a leltár hol található (a fent említett tolvaj nem vitt el mást, csak bélyegeket). Az, hogy a The Psychic könyvesbolt egyáltalán létezett, bizonyítja, hogy Doyle-t mennyire lenyűgözte a túlvilági élet, és ezt a rejtélyt még a nagy detektív sem tudta megoldani.