A francia rendőr, akit még a Sherlock Holmes írója is zseninek tartott

Pedig Alphonse Bertillon nem volt igazi rendőr, és pláne nem volt detektív: hanem inkább afféle feltaláló és vizionárius, aki munkásságával megalapozta a modern kriminalisztikát.

Szabó Sz. Csaba

2022. Június 05.

Sir Arthur Conan Doyle egyszer azt írta, hogy legismertebb regényalakja, egyúttal mindenki kedvenc kitalált detektívje, Sherlock Holmes is „csak a második legzseniálisabb koponya az egész szakmában”. Az első ugyanis is egy Alphonse Bertillon nevű francia rendőrtiszt, aki Holmesszal ellentétben valóban létezett, és akinek munkássága Doyle szerint „minden precíz tudományossággal gondolkodó ember számára példaértékű lehet”. Doyle nem túlzott: ha a bűnügyek megoldásáról volt szó, Alphonse Bertillon valóban túltett még Sherlock Holmeson is: gyakorlatilag ő találta fel a bűnügyi fotózást, a helyszíni fényképezést, illetve a modern kriminalisztika megalapozásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Alphonse Bertillon ál-bűnügyi kartotékja (fotó: Wikipedia)

Alphonse Bertillon 1853-ban született Párizsban. Apja orvos volt, így már fiatalon megismerkedett az antropometria tudományával, amely az emberi test leírható és mérhető jellegeinek rendszerezésével és egybevetésével foglalkozik. Miután eltanácsolták az iskolából, alkalmi munkákat vállalt, majd 1879-ben belépett a párizsi rendőrség kötelékébe. Eleinte az irattárban dolgozott, és miközben fényképek és iratok tízezreit tanulmányozta, rádöbbent, hogy a rendőrségnek sokkal hatékonyabb szisztémára van szüksége ahhoz, hogy a bűnözőket azonosítsa és kartotékjaikat rendszerezze. Ezért aztán az antropometriához fordult: arra jutott, hogy a bűnözők bármikor megváltoztathatják a nevüket , azonban a középső ujjuk vagy a bal lábuk hosszát nem tudják megváltoztatni (legfeljebb akkor, ha levágják).

Elhatározta, hogy gondosan feljegyez 11 különböző méretet, többek között a fejkörfogatot, a karfesztávolságot, valamint a lábfejek és az ujjak hosszát. Miután ezeket katalogizálták, a rendőrség hatékonyabban azonosíthatná a visszaesőket, vagy kiszűrhetné a gyanúsítottakat. Ráadásul Monsieur Bertillon módszere nem állt meg a különböző testrészek méregetésénél: úgy döntött, hogy minden egyes bűnözőről egy fényképet is mellékel a fizikai adatokhoz. Ezek a ma már mugshot – magyarul meg a kissé körülményes bűnügyi nyilvántartási fotó – néven ismert képek az egyes gyanúsítottak arcát és profilját ábrázolták.

Bertillon az 1893-as chicagói világkiállításon (fotó: Wikipedia)

A rendőrség kezdetben némi kétkedéssel fogadta az aktatologató kishivatalnok furcsa ötleteit. Többen egyenesen nevetségesnek találták, hogy a bűnözőket az ujjaik mérésével kövessék nyomon, és emellett minden egyes gyanúsított méreteinek feljegyzése meglehetősen fárasztó, pepecselős munkának is bizonyult. 1883-ban azonban mégis átment a Bertillon-módszer, és innentől kezdve a francia bűnüldözés valósággal szárnyakat kapott. Amikor a párizsi rendőrség letartóztatott egy gyanúsítottat, feljegyezték a személy méreteit egy kartonra. A rendőrség ezután a méretek szerint rendezte a kártyákat, ami megkönnyítette számukra annak megállapítását, hogy az illető ugyanaz a rablásért elítélt férfi volt-e, vagy valaki más.

A következő évben Bertillon a rendszerét arra használta, hogy újra megvizsgálja a nyitott ügyeket, és több mint 241 visszaesőt talált. Módszerének köszönhetően – ahogy akkoriban mondták – „Párizs a rendőrség Mekkája, Bertillon pedig a bűnüldözés prófétája lett”. A bűnügyi nyilvántartási fotók még a bűnözök körében is szert tettek bizonyos népszerűségre: ha valakit őrizetbe vettek, az rendszerint viccesen csak úgy kommentálta az esetet, hogy „dobtam egy mosolyt a Bertillon-stúdiónak”. A francia detektívkirály emellett a bűnügyi helyszínek dokumentálásának módját is megújította: az ő javaslatára kezdett a rendőrség madártávlatból (valójában persze egy jó magas állványzatról) helyszíni fényképeket készíteni, ezek a fotók pedig, amellett, hogy jelentősen megkönnyítették a nyomozók munkáját, még műalkotásnak sem utolsók.