nlc.hu
Szabadidő
Erős éjszakai fagyokra lehet számítani

Szélvihartól már nem kell tartani, de jön helyette a fagy

Van, ahol éjszakánként akár -15 fok is lehet.

Vasárnap már barátságosabb idő lesz mint az elmúlt napokban, sok napsütés ígérkezik, és ugyan keleten lehetnek felhősebb időszakok, de számottevő csapadék nem várható. A hét utolsó napján a szél még gyakran lesz élénk, erős, a szombatihoz hasonló szélvihartól már nem kell tartanunk.

Ami a hőmérsékletet illeti, ugyan napközben valamennyivel enyhébb lesz az idő, mint éjszaka és hajnalban, napközben sem mérhetünk majd melegebbet -3, +2 foknál, írja az Időkép. 

Deres virág napfelkeltekor

Deres virág Nagykanizsa közelében napfelkeltekor. (Fotó:
MTI/Varga György)

A jövő hét első napjaiban a szelet már csak élénk lökések kísérhetik, erős, viharos légmozgásra nem kell számítani. Sokat fog sütni a nap, hétfőn inkább a Dunántúlon, kedden keleten, északkeleten növekedhet meg a felhőzet, de havazás nem várható. A csúcshőmérséklet a hét első napjaiban fagypont körül alakul.

Hétfőn alapvetően napos időre készülhetünk, de délelőtt nagyjából a Duna vonalában és attól nyugatra még felhősebb lesz az ég, de később itt is csökken a felhőzet mennyisége. Csapadék nem valószínű. Még többfelé élénk lehet az északkeleti szél. Hajnalban -10, -5 fokig hűl le a levegő, de a szélvédett, havas tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Napközben -3, +2 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden a napsütést főként keleten, északkeleten zavarhatják felhők a délutáni órákban, de csapadék nem várható. Az északi-északkeleti szél északnyugaton és a Tiszántúlon élénk lehet. Hajnalban -14, -6, kora délután -1, +3 fokra számíthatunk.

Szerdán a változóan felhős időben helyenként hózáporok alakulhatnak ki. Az északkeleti szél többfelé felélénkülhet. Hajnalban -12, -3, napközben -1, +4 fokra van kilátás. Csütörtökre sem jön számottevő változás, a fagyos hajnalt követően a kissé szeles időben csak kevés felhő lehet felettünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top