nlc.hu
Szabadidő
Állatok, amiknek meg sem kottyan, ha lefejezik őket

Miracle Mike, a csodacsirke és társai – állatok, amik egész jól elélnek fej nélkül is

Ha egy élőlényt megszabadítunk a fejétől, az rendszerint rögvest szörnyethal; de azért akad néhány meglepő kivétel. Állatok, amelyek látszólag mintha dacolnának a biológia törvényeivel.
Csirke

Csótány

Bár egyes kollégáiktól eltérően azért nem élnek örökké, a világ egyik legkevésbé rokonszenves állatai, vagyis a csótányok köztudottan – sőt: legendásan – nagy túlélők; ahogy mondani szokás, valószínűleg még egy kiadós atomháború sem tépázná meg különösebben a populációt (és ebben tényleg csak kevés túlzás van). Ennek fényében pedig aligha meglepő, hogy a csótányokat az sem igazán rázza meg, ha esetleg valamilyen oknál fogva elveszítik a fejüket (mármint hogy a szó legszorosabban értelmében, azaz ha fejüket leválasztják a testükről). A csótányok (és úgy általában persze a rovarok) nem rendelkeznek az emberekéhez hasonló vérnyomással és kiterjedt érhálózattal: nyitott keringési rendszerük van, amelyben jóval kisebb a nyomás. Vagyis ha levágjuk a fejüket (mondjuk, miért is tennénk ilyet, akkor már sokkal egyszerűbb összetaposni az állatot), a nyaki részük (nevezzük most nagyvonalúan nyaknak) szinte azonnal elzáródik az alvadás miatt, azaz az állat szinte semmi esélye arra, hogy elvérezzen.  Ráadásul a csótány alapvetően a testén található kis lyukakon keresztül lélegzik, amit nem az agya irányít, és a vére nem szállít oxigént a testében. Az sem elhanyagolható tényező, hogy ezek az állatok akár hetekig is életben tudnak maradni élelem nélkül, így aztán végképp nincs szükségük a fejükre.

Béka

2016-ban, egy connecticuti erdőben egy kifejlett, ámde fejjel sajnálatos módon egyáltalán nem rendelkező varangyos békát észleltek, amely nyilvánvalóan minimum aggasztó állapota ellenére meglehetősen vidáman (mi több: céltudatosan) mászkált az avarban (a különös állatról készült videót alább lehet megtekinteni, de azért csak óvatosan). Hogy a lefejezett állat miért is maradt ilyen virgonc, illetve, hogy miért lehet belefutni időnként (jó, azért nem túl gyakran) hasonlóan mozgékony fej nélküli békákba, arról több teória is kering, de valószínűleg arról lehet szó, hogy bár a béka agya a fejével együtt minden bizonnyal egy ragadozó pofájában végezte, az emésztést, a szívritmust és számos egyéb funkciót irányító agytörzse szerencsés (vagy kevésbé szerencsés, nézőponttól függ) módon megmaradt, és elméletileg a test pusztán erre támaszkodva egy ideig képest túlélni, még akkor is, ha az agynak a tudattal, a memóriával és a döntéshozatallal kapcsolatos részei a semmivé lesznek.

Csirke

Hasonlóan járt (azaz lefejezés után az agytörzsének nagy része érintetlen maradt) a világ talán legismertebb fej nélküli állata, Miracle Mike, a csirke, aki valóságos sztárrá vált Amerikában a múlt század negyvenes éveinek végén. Az egész úgy kezdődött, hogy 1945. szeptember 10-én egy  Lloyd Olsen nevű coloradói farmer a családjával vacsorázni készült, és a felesége kiküldte az udvarra, hogy hozzon egy csirkét. Olsen némi hezitálás után egy öt és fél hónapos wyandotte-i kakast választott, amit Mike-nak hívtak. Egy fejszével annak rendje és módja szerint le is nyakazta az állatot, azonban a dolgok ezt követően meglepő irányt vettek, tudniillik a fej nélküli csirke egyszerűen nem volt hajlandó kimúlni: összevissza mászkált (igaz, kissé bizonytalanul), valamint kapirgálni és kotkodácsolni is próbált, habár ezen tevékenységeket nyilván nem volt képes százszázalékos hatékonysággal végrehajtani (a kotkodácsolása állítólag inkább valamiféle mély bugyborékolásra emlékeztetett).

Olsen farmer ezek után úgy döntött, hogy gondját viseli a csodálatos baromfinak. Egy szemcseppentő segítségével etette közvetlenül a torkán keresztül, és különféle vásárokon léptette fel Mike-ot, akinek óriási sikere volt: karrierje csúcsán állítólag 4500 dollárt keresett gazdájának (ez mai árfolyamon körülbelül 54 ezer dollár, ami azért elég szép teljesítmény egy fej nélküli állattól). A csirke tucatnyi magazinban szerepelt, köztük a Time-ban és a Life-ban is. Miracle Mike összesen 18 hónapig élt még a lefejezése után: halálát fulladás okozta, miután egy kukoricaszem megakadt a torkán.

Imádkozó sáska

Az viszonylag közismert, hogy az imádkozó sáska nősténye párzás közben sokszor (de korántsem minden esetben) annyira belelendül, hogy letépi a nála valamivel kisebb és gyengébb hím fejét és az aktus után felfalja partnerét. Ugyanakkor azt már talán kevesebben tudják, hogy a lefejezett hím – mintha mi sem történt volna – simán képes tovább folytatni a vad üzekedést. Ilyen egy igazi férfi!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top