nlc.hu
Szabadidő

Furcsa halat fogtak Hévízen

Furcsa, hibrid halat fogtak Hévízen

Rengeteg nem őshonos hal végzi a kifolyóban.

A Hévízi-lefolyóban hatalmas méreteket öltött az inváziós halak jelenléte, a pedig horgászok rendszeresen fognak nehezen beazonosítható fajtokat – írta meg a Pecaverzum.

A vízből többek között került már elő közép-afrikai pompás malawi sügért, dél-mexikói vizekből származó citromsügér, de számtalan Közép-Amerikában őshonos jaguársügért is fogtak. Gyakran előforduló halfajnak számít a jukatáni fogasponty, az amerikai tűzfejű sügérből pedig egy egész nagy, harminc centis példány is horogra akadt a közelmúltban.

Most egy újabb horgász kérte a Magyar Haltani Társaság segítségét, mert egy olyan állatot fogott, amit nem tudott beazonosítani.

„A képen látható halat december 22-én fogtam a Hévízi-lefolyón. Elsőre nekem naphalfélének tűnt, de a hátúszója és a kopoltyúfedele más formájú. Lehet, hogy inkább valamilyen cichlid, de nem vagyok benne biztos. Megköszönném, ha tudnának nekem ebben segíteni” – írta a kép küldője.

A beazonosítatlan hal

A beazonosítatlan hal (Fotó: Magyar Haltani Társaság)

A szakértő szerint a fogás nem más, mint egy, a Vieja nembe tartozó példány, ám annak nem tisztavérű, hanem hibrid változata. „Sajnos ma már tömeges előfordulású az elvezető csatornában, kezdi onnan kiszorítani őshonos halainkat” – írta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top