Melyik lehetett az első mozgókép? A 19. században a különböző mozdulatsorok fázisait megörökítő kronofotográfusok (szó szerint időfényképészek), mint Eadweard Muybridge, Étienne-Jules Marey és társaik már kísérleteztek olyan technikákkal, amelyek megelőlegezték a mai értelemben vett mozit, de bőven mehetünk még korábbra is az időben. A 19. század első felének egyik jópofa és népszerű játékszere volt pl. az ún. taumatróp, amely igen egyszerű kis szerkezet: gyakorlatilag egy zsineghez erősített korong, mindkét felén egy-egy ábrával, amelyet gyors tempóban meg kellett forgatni a tengelye körül, és így a képek egybemosódtak, és – akár egy animációban – létrehozták a mozgás illúzióját. Így fest ez a gyakorlatban:
De számos más – fantasztikusabbnál fantasztikusabb nevű –, hasonló elven működő, rövid mozgásszekvenciák megjelenítésére alkalmas szerkezet is létezett ekkoriban: ilyen volt például a fenakisztoszkóp, zoetróp és praxinoszkóp, de említhetnénk akár a pörgetős füzeteket is, amelyek tulajdonképpen a mai napig sem mentek ki teljesen a divatból.
Azonban, ha a mozgókép gyökereit keressük, még mélyebbre kell ásnunk a történelemben; egészen pontosan a történelem előtti időkig. Legalábbis ezt állítja egy tanulmányában Marc Azéma, francia archeológus-filmrendező, a prehisztorikus művészet szakértője, aki szerint a Lascaux-ban, a Chauvet-ben és más ismert paleolitikus barlangokban talált festmények – amelyek közül a legrégebbiek 32 000 évvel ezelőtt készültek – valójában nem puszta dekorációként szolgáltak, hanem akár afféle kőkori „animációknak” is tekinthetőek. Ahogy írja, „az őskőkorszaki művészek olyan narratívarendszert alakítottak ki, amely több egymást követő eseményt ábrázolt, és ugyanazt az állatot vagy állatcsoportot örökítette meg. (…) Hozzájuk köthető az első animációs szekvencia is, amely a szem tehetetlenségére* alapult: ezt a hatást úgy érték el, hogy ugyanazt az állatot egymás mellé vagy egymásra helyezett képek sorozatában mutatták be”
(*a mozgó fázisképek, vagy akár úgy is mondhatjuk, hogy filmkockák sorozatát a szem tehetetlensége miatt az agyunk nem képes különálló állóképekként feldolgozni, így összemosódnak és mozgóképet észlelünk – ebből lesz a film)
Azéma szerint a mozgóképhatást valószínűleg úgy hozták létre, hogy mozgó (mármint értelemszerűen kézzel mozgatott) lámpákkal világították meg a barlangok falait. A kutató demonstrációképpen készített egy videó is, amely az egymás melletti és egymásra helyezett barlangfestmények mozgását mutatja be:
Ezt az elméletet támasztja alá, hogy amikor a legjelentősebb (vagy legalábbis a legismertebb) őskori freskókkal kidekorált barlangot, Lascaux-t 1940-ben felfedezték, több mint száz darab kőlámpást találtak ott; sajnos azonban a lámpák eredeti elrendezéséről nem készültek feljegyzések.
Ahogy nautilus.us tudományos folyóirat is írja: „Abban az időben a régészek még nem vették figyelembe, hogy a fények fényereje és elhelyezkedése hogyan befolyásolhatta azt, ahogy őseink a festményeket nézhették. Általánosságban véve a régészek jóval kevesebb figyelmet fordítottak arra, hogy a tűz fényének használata hogyan alakította fajunk fejlődését, szemben a tűz melegítésre és főzésre való használatával.”
E festmények némelyike, mint például a Chauvet-barlangban található, bölényekre vadászó oroszlánokat megörökítő Grand Panneau, nemcsak mozgást, hanem valamiféle történetet is ábrázolt; Azéma ezért a mozi előfutárának tekinti őket.
Elmélete bizonyítására, mely szerint őseink a barlangfestményekkel kezdetleges animációkat próbáltak létrehozni, Azéma a paleolitikus mozi egy másik, talán még nyilvánvalóbb példájáról is ír. 1868-ban régészek egy alig több mint egy pár centi átmérőjű, aprócska csontkorongot (ún. rondellát) találtak Délnyugat-Franciaországban; a tudósok becslése szerint a tárgy 14-20 ezer évvel ezelőtt, a magdalénai korszakban, az utolsó jégkorszak leghidegebb szakaszában készülhetett, és mindkét oldalán egy őzbak képe látható. Az egyik felén álló helyzetben van megörökítve, a másikon pedig fekszik.
A francia tudós szerint ez az őskori rondella pontosan ugyanazon az elven működött, akárcsak a 19. századbeli taumatrópok, amelyekről fentebb már írtunk: a korongot egy zsinór segítségével kellett minél gyorsabban pörgetni, amíg a két kép teljesen össze nem mosódott, azt a látszatot keltve, hogy az állat mozog (talán fut, talán holtan esik össze, ez már csak értelmezés kérdése – ha valaki kíváncsi, pl. itt lehet megnézni). Hogy ezek a kőkorszaki rajzfilmek kifejezetten a gyerekeknek készültek-e, vagy az egész az közösség szórakoztatását szolgálták, azt nem tudjuk; de alighanem az utóbbi lehet a megfejtés.
Az alábbiakban még mutatunk pár hasonló őskori tárgyat (vagyis azoknak a reprodukcióját) használat közben:
