Ljudmilla Pavlicsenko, a női John Wick

Kedves mosolyú, szép arcú fiatal lány volt Ljudmilla Pavlicsenko, amit csak azért emelünk ki, mert ránézésre sosem gondolnánk, hogy a nácik annyira féltek tőle, hogy csak a Halál asszonyaként emlegették. Ezzel persze abszolút a külseje, a kora és a neme alapján hoznánk elhamarkodott előítéletet, mely hibát a kortársai is jó néhányszor elkövették. Hogy aztán Ljudmilla újra és újra rácáfoljon a sztereotípiákra – egyébként több ezer nőtársával együtt. A második világháborúban ugyanis rengeteg bátor nő írta be magát a történelembe; csak a Vörös Hadsereg 25. Lövészhadosztályához 2000-en csatlakoztak a láthatóan nagyon nem gyengébbik nemből.

Ezt azonban Ljudmilla puszta hobbiként űzte, amíg a Kijevi Egyetemen történelmet tanult, abszolút arra számítva, hogy tudós és tanár válik majd belőle. Az iskola és a szovjet hadsereg elit mesterlövész képzése mellett az egyetem atlétikacsapatában versenyzett sprinterként és rúdugróként. Egyáltalán nem volt egyszerű azonban az ideáig vezető út, de Ljudmilla már kamaszként is bebizonyította, hogy őt aztán nem lehet csak úgy eltéríteni az céljaitól. 1916-ban született Ukrajnában, 14 éves volt, amikor a családjával Kijevbe költöztek, és az egyik szomszédjuk fia eldicsekedett arról, hogy ő a környék legjobb lövésze.

– írta egyszer a saját magát mindig is versengő típusként jellemző Ljudmilla, aki soha nem hagyta, hogy bárki, főleg nem „valami fiú” jobb legyen nála bármiben is. Így ugyan „csakazértis” motivációtól fűtve csatlakozott a helyi lövészklubhoz, hamar megszerette a sportot. És nem elég, hogy megmutatta, hogy „egy lány épp olyan jó lehet benne”, elnyerte a kiváló civil lövész címet, valamint megkapta a Vorosilov-éleslövész díjat is.

Utólag színezett fotó Ljudmilla Pavlicsenkóról (Fotó: Profimedia)

15 évesen azonban, két évvel az érettségi előtt teherbe esett, ezért férjhez ment. A házassága viszont tönkrement, visszaköltözött a szüleihez a fiával, majd párhuzamosan kezdett esti iskolába járni, hogy befejezze a középiskolai tanulmányait és dolgozott fémcsiszolóként egy lőszergyárban. 1937-ben pedig – ahogy arról már beszéltünk – beiratkozott a Kijevi Egyetemre, ahol zavartalanul jól érezte magát kerek négy éven át. Aztán közbeszólt a Barbarossa hadművelet és a nácik.

Életeken át

24 éves volt, mikor a Harmadik Birodalom megszállta a Szovjetuniót, Ljudmilla pedig az önkéntesek első hullámában jelentkezett az odesszai toborzóirodánál, ahol külön hangsúlyozta, hogy a gyalogsághoz szeretne csatlakozni. A felvételi tiszt igyekezett meggyőzni a fiatal nőt arról, hogy inkább nővérként segítse a harcot, Ljudmilla viszont nem győzte hangsúlyozni, hogy sokkal jobban megy neki az életek elvétele, mint azok megmentése. És valóban. Erről a tiszt is megbizonyosodott, mikor meglátta, milyen jó eredményeket ért el az előtte álló bájos fiatal hölgy a lőtéren – így kötött ki Pavlicsenko a 25. Lövészhadosztálynál.

Miután tehát besorozták, és elvégezte az alapkiképzést, úgy tűnt, hogy sínen van a hazája megvédésének ügye. Gyorsan kiderült azonban, hogy tévedett. Fegyverek és ellátás hiányában szenvedett a Vörös Hadsereg, így egy darab kézigránátot nyomtak a kezébe, hogy azzal harcoljon a nácik ellen, mikor megérkezett a frontra. „Rendkívül frusztráló volt egyetlen gránáttal az ember kezében csupán nézőként részt venni a csatában”– emlékezett vissza Pavlicsenko a memoárjában. Végül egy bajtársának sérülése kellett ahhoz, hogy Ljudmilla megmutathassa, mire képes: a harcképtelen katona a lánynak adta tovább a háromvonalas puskáját. A Moszin–Nagant-ismétlőpuskaként is ismert fegyvert a szovjet mesterlövészek használták, ezért Pavlicsenkót semmi nem gátolta meg  abban, hogy rögtön két ellenséges katonát is leszedjen. A nő egyébként az első két lövését próbának titulálta, ezért nem számította bele a megerősített találatainak végső számába, arra viszont bőven elegendőek voltak, hogy a bajtársai végre saját magukkal egyenrangúnak tekintették Ljudmillát.

Utólag színezett fotó Ljudmilla Pavlicsenkóról (Fotó: Profimedia)

A lány tehát megtartotta jól bevált fegyverét, és csúcsra járatta annak tudását. A következő két és fél hónapban az odesszai mészárlás arcvonalában harcolt, mely során 187 dokumentált ellenséges katonát lőtt le. Ezt a hadsereg úgy hálálta meg, hogy még az év augusztusában főtörzsőrmesterré léptették elő. A nácikat folyamatos sakkban tartotta a csatatéren, állandóan edzett és képezte magát, de még így is maradt ideje ismerkedni: 25 évesen beleszeretett, majd hozzáment Alekszej Kicsenkóhoz, egy másik mesterlövészhez.

John Wick-üzemmód

Az ifjú pár a nászutat a közös lövészárkukban töltötte, ahol nagy szerelemben és boldogságban vadászták a nácikat. Nem vicc, maga Pavlicsenko is azt írta: „a nászút pozitív hatással volt a lövésztudásomra”. Csakhogy a tragédia 1942 márciusában a friss házasokat sem kerülte el. Alekszejt eltalálta egy aknaszilánk és halálosan megsebesült. Napokkal később a felesége karjai között hunyt el, ami olyan komolyan megtörte a nőt, hogy évekkel később is depresszió gyötörte miatta.

Fotó: Sovfoto/Universal Images Group via Getty Images

Szerelme halála azonban két dolgot jelentett Ljudmilla számára: egyrészt a háború immáron személyes üggyé vált, másrészt a bosszú csak felerősítette a lövésztehetségét. Szóval nagyjából úgy elszabadult, mint John Wick, miután megölték a kutyáját (vagy bármi is legyen, ami a napokban mozikba került 4. felvonásban motiválja Keanu Reeves gyilkológépét). Ugyan ezt már Odesszában nem kamatoztathatta, 1941 októberében ugyanis visszavonultak, és áthelyezték az egységét Szevasztopolba. Itt nyolc hónapon át felváltva védte a szülőhazáját, és képzett ki mesterlövészeket. Az időközben Pavlicsenko hadnaggyá előléptetett nőnek sikerült megbosszulnia a szerelmét: több száz további német katonát ölt meg. Számtalan macska-egér játékot játszott az ellenséges német lövészekkel

– írta később. Így esett el a 36 általa leszedett mesterlövész egyike, akivel három napon át párbajozott hasonló körülmények között, melynek végén az ellensége „a kelleténél többet mozgott”. Emellett pedig Szevasztopolban az is kiderült, hogy nem véletlenül készült anno az egyetemen tanárnak. Remekül végezte a munkáját, ugyanis az újoncok Szevasztopol ostroma során több, mint 100 ellenséges katonát iktattak ki.

A Halál asszonya

Persze a szovjetek akár túlozhattak is, de úgy tudni, Ljudmilla Pavlicsenko összesen 309 megerősített találattal zárta a második világháborút. Az ekkor még mindig csak 25 éves nő ezzel a történelem legsikeresebb női mesterlövészévé vált, a híre pedig kísértette a náci csapatokat. A Halál asszonyának nevezték, nem véletlenül: Pavlicsenko nem érzett bűntudatot az ellenség megöléséért. „Az egyetlen dolog, amit érzek, az az elégedettség, amit egy vadász érez, ha sikeresen leterít egy szörnyeteget” – mondta egyszer. Igazi rendíthetetlen nő volt, aki túl értékes volt a szovjet hadseregnek ahhoz, hogy elveszítsék. Pedig ehhez kétszer is közel kerültek. 

Az első alkalom egy komolytalan megvesztegetési próbálkozás volt a nácik részéről.

Pavlicsenko pedig örömmel hallotta, hogy még az ellenfél is értesült a skalpjai figyelemreméltó számáról.

Másodjára azonban a németek kis híján beváltották a fenyegetésüket: Ljudmillát arcon találta egy aknaszilánk 1942 júniusában. A főparancsokság számára olyan fontos volt a legjobb mesterlövészük, hogy tengeralattjárón menekítették ki Szevasztopolból a kórházba, ahol egy hónapon át lábadozott. Többé nem tért vissza a csatatérre.

Ljudmilla Pavlicsenko Londonban (Fotó: Profimedia)

Szovjetunió Kapitány

Megvan az a montázs az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóból, amikor Steve Rogers végigparádézza a szövetségesek bázisait, hogy náciölésre buzdítsa a katonákat? Nos, a felépülése után Ljudmilla Pavlicsenkóból is hasonló propagandafigura lett, mégpedig a Vörös Hadsereg számára. Körbeutazta Nagy-Britanniát, Kanadát, és ő lett az első szovjet állampolgár, akit valaha amerikai elnök fogadott. Így ismerkedett össze a First Ladyvel, Eleanor Roosevelttel, aki igyekezett segíteni Ljudmilla küldetését, hogy amerikai támogatást szerezzen a szövetségeseknek a háborúban. Amerikában azonban durván szexista hozzáállás fogadta – férfiaktól és nőktől egyaránt, akiket jobban foglalkoztatta, hogy sminkelt-e a lövészárokban, miért visel olyan egyenruhát, ami kövéríti és hogy hordhat-e selyem alsóneműt, mint az, amit 1 év alatt tett a hazája védelméért. Mire Chicagóba ért, Pavlicsenko megelégelte az ilyen típusú kérdéseket, és felvette a skalplistájára az amerikai médiát is:

A megsemmisült közönség egy pillanatra teljesen elhallgatott, majd mindenki hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

Bár a Nyugatot nem sikerült meggyőznie arról, hogy azonnal nyissák meg a második frontot Európában, Ljudmilla hősként tért haza, ahol egészen a háború végéig képezte a mesterlövészek újabb és újabb generációit. A háború után befejezte az egyetemet és történész lett. 1957-ben régi barátnője, Eleanor Roosevelt meglátogatta őt Moszkvában – felügyelettel persze, hiszen a hidegháború egyre fagyosabbá vált a szovjetek és az amerikaiak között –, de állítólag sikerült kettesben is beszélgetniük, és sztorizgatniuk a nyárról, amikor együtt járták Amerikát.

Ljudmilla Pavlicsenko 58 évesen hunyt el sztrókban 1974-ben. Éveken át PTSD-vel, depresszióval és alkoholfüggőséggel küzdött, melyek nyilván hozzájárultak korai halálához. Ljudmillára azonban hős katonaként emlékeznek: 1943-ban és 1976-ban szovjet emlékbélyeget nyomtattak a tiszteletére, Woody Guthrie, amerikai folk énekes a Miss Pavlichenko című dalt írta róla, illetve 2015-ben Csata Szevasztopolért címmel orosz-ukrán koprodukcióban készült film született az életéről. 2020 óta pedig magyarul is olvashatjuk az emlékiratait A halál asszonya – Sztálin mesterlövésze voltam néven.

Forrás: Sky History, Wednesday Women