Párizsi tüntetések: Biztonságos most Franciaországba utazni?

Rakita Vivien | 2023. Április 02.
Minden, amit tudnod kell, ha már rég lefoglaltál egy francia utat, és most azon tűnődsz, lemondd-e.

Közeleg egy kellemes tavaszi hosszú hétvége, és ha a húsvétozás nem annyira a te műfajod, akkor a négy nap tökéletes alkalom egy kis világjárásra. De ha épp Párizs vagy egy másik francia város lenne a célpont, akkor lehet, hogy az utóbbi időszak történéseiben egy kicsit elkezdtél aggódni azon, jó ötlet-e elutazni az országba. Mert mi is történik most?

Emmanuel Macron nyugdíjreformjának nem igazán örülnek a franciák – az elnökük ugyanis 62-ről 64-re emelte (*laughs in Hungarian*) –, ami pedig még inkább feldühítette őket az a tény, hogy a törvényt ráadásul parlamenti szavazás nélkül fogadtatta el. Macron döntésére válaszul a franciák utcára vonultak, tüntettek és sztrájkoltak, melynek nemcsak az ország lebénulása lett az eredménye, hanem annak elég erőszakos lebontása is. Az égő autókról, a Párizs utcáin gyűlő szeméthalmokról és a sorra eltörölt járatokról szóló képeket és híreket lehetetlen kikerülni. Bár az új törvény még nincs érvényben, a döntés ellen lázadó szakszervezetek megfogadták, hogy a demonstrációk addig zajlanak, amíg Macron vissza nem vonja a reformot.

Gyűlnek a sztrájk miatt a szemétkupacok a Diadalív előtt. (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)

Ez tehát egy olyan csatának tűnik, aminek még nagyon nem lehet látni a végét. Ezért összegyűjtöttük, mit kell tudnod arról, ha a közeljövőben szerettél volna ellátogatni Franciaországba.

Mik a legfőbb gócpontok?

A tüntetések elsősorban Párizsra, illetve néhány nagyobb városra koncentrálódnak, úgy, mint Lyon, Marseille, Lille, Bordeaux vagy Rennes. A szakszervezetek napokkal előre bejelentik az országszinten tervezett tüntetéseket, de ad hoc demonstrációk is robbanták már ki. A CNN információ szerint vidéki részeken azonban – mint például a Francia Riviéra környéke – nem érzékelhető semmi változás, itt az élet úgy tűnik, a szokásos kerékvágásban megy tovább.

Biztonságos az utazás vagy mondd le inkább az utat?

Miután III. Károly király lemondta a március 26-29-ig szervezett látogatását, kérdés, hogy egy szimpla földi halandónak, mint mi, hasonlóan kell-e eljárni. A legtöbb incidens eléggé izoláltnak néz ki, szóval elkerülhetőnek tűnik, hogy belekeveredünk a lázongás közepébe, amennyiben végig tájékozódunk az eseményekről. Ezt javasolta egyébként Magyarország párizsi Nagykövetsége is az nlc-nek, szerintük, ha a turisták „fokozott körültekintéssel” járkálnak például Párizsban, „nyugodtan látogathatják”.

Mi a helyzet a közlekedéssel?

Az országos szintű sztrájk a Nagykövetség figyelmeztetése szerint elsősorban a közlekedést érinti, azaz: „párizsi és vidéki tömegközlekedést, külvárosi és országos vasúti forgalmat, a repülőterek és a légitársaságok működését.” Amellett, hogy számos járatot törölnek, a repterekre való ki- és bejutás sem egyszerű. Ezt mutatja egy TikToker esete is, aki a Charles De Gaulle-ról nem tudott eljutni a szállásáig busszal, taxival vagy vonattal, a repteret ugyanis körülvették a tüntetők, így Ubert kellett hívnia, amihez eljutni kész túra volt.

@traveleen_gurl

Protesters in Paris are angry over President Macron’s decision to raise the national retirement age from 62 to 64 while the cost-of-living is increasing and exacerbated by spiraling inflation. #paris #paristiktok #france #french #frenchtiktok #francetiktok #parislife #protest #parisprotest #francestrike #laborstrike #protest2023 #franceprotest #parislifestyle #strike #walkout #garbage #garbagedisposal #trash #garbagecollector #macron #rubbishcollection #emmanuelmacron #retirement #pension #reform #sanitationworker

♬ original sound – Gurleen

Sajnos a közösségi közlekedés bénultsága az, amit a leginkább megéreznek a turisták a demonstrációkból, és azt is leginkább Párizsban. A heti rendszerességű sztrájk napjain ugyanis „teljes leállásra lehet számítani bizonyos párizsi metró- és gyorsvasútvonalakon, a Párizs-környéki vasúti közlekedésben, továbbá jelentős fennakadásokra a többi tömegközlekedési eszköz vonatkozásában.” Ezért a Nagykövetségen azt tanácsolják, hogy az utasok „a napi helyzetről a szolgáltatók és légitársaságok honlapján tájékozódjanak.” Mi pedig azt ajánljuk, hogy készülj egy jó cipővel, mert a lábbusz és a bicikli lesz a legjobb barátod.

A múzeumok és látványosságok azért még látogathatók?

Ha Párizsról van szó, akkor az elmúlt hét tapasztalatai alapján a válasz: nem. A Louvre és az Eiffel torony is zárva volt a tüntetések tervezett napjain – hogy ez a te utadat érint-e, érdemes az adott látnivaló weboldalán ellenőrizni. Viszont azokon a napokon, amikor nincs demonstráció, úgy tűnik, zavartalanul látogatható minden.

via

Exit mobile version