Elhunyt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője

MTI | 2023. Május 14.
73 éves korában elhunyt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Hosszan tartó, súlyos betegség után, elhunyt Csányi Béla tekéző. Pályafutása során kilenc világbajnoki aranyérmet szerzett, emellett az FTC színeiben 32 magyar bajnoki elsőséget is begyűjtött, ebből 13 egyéni, 11 páros és 8 csapat arany – emlékeztet rá a sportági szövetség. A kilenc világbajnoki cím mellett nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát. Öt alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligája elődjének számító világkupát. Tizenhétszer volt az év férfi tekézője.

Életének 73. évében elhunyt Csányi Béla

   
Magyarországi sportpályafutása után 1989-ben a Bamberg játékosaként tízszeres német bajnok lett. 2000-ben Budapesten, a 20. század ötven legnagyszerűbb magyar sportolóját ünnepelték, ahol többek között a labdarúgó Puskás Ferenccel és Albert Flóriánnal, az ökölvívó Papp Lászlóval és az öttusázó Balczó Andrással együtt köszöntötték, 2015-ben pedig a Nemzetközi Teke Szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjának első tagja lett.

Edzőként volt időszaka, amikor a magyar férfi és női szövetségi kapitányi tisztet is betöltötte. Haláláig a férfi nemzeti csapatnál volt, bár betegsége miatt biztosnak tűnt, hogy nem lehet ott a jövő héten kezdődő horvátországi világbajnokságon.

Exit mobile version