nlc.hu
Szabadidő
101 évesen szerzett diplomát

80 évbe telt, de megérte! 101 évesen diplomázott le a veterán férfi

101 évesen végre átvehette a diplomáját a 101 éves veterán.
diploma 101 évesen

A 101 éves, Kaliforniában élő Fred Taylor a II. világháború alatt a hadsereg légierejének tartalékos tisztjeként szolgált, így nem tudott részt venni az 1943-as diplomaosztóján az iowai Mount Vernonban lévő Cornell College-ban, ahol a tervek szerint zenei diplomát szerzett volna.

Nemrégiben azonban lehetősége nyílt arra, hogy a többi végzős mellett sétálhasson. Ugyanis a lánya, Linda Taylor, aki professzorkén dolgozik, és jártas az egyetemen, el tudta intézni, hogy az édesapja részt vehessen a régóta halogatott diplomaosztó ünnepségen.

„Linda már régóta emlegette ezt az ötletet – mondta Fred a Cornell College híradása szerint. – De nagy meglepetés volt számomra, hogy belevágott, és megtette az előkészületeket.”

Fred Taylor életének a Cornell College-on töltött idő fontos része. Ott fejezte be zenei tanulmányait – később zeneoktatásban szerzett mesterfokozatot a Drake Egyetemen és évekig zenetanárként dolgozott, mielőtt nyugdíjba vonult – és ott ismerkedett meg jövendőbeli feleségével, Peggy Newberggel.

„Az egyetem rendkívül fontos volt számomra” – mondta, hozzátéve, hogy a diploma átvételével lett kerek a történet.

Pár évvel ezelőtt írtunk arról az inspiráló 89 éves férfiről,  akit már fiatalon is érdekelt a fizika, ám a háború és a gazdasági helyzet miatt a családja meggyőzte, hogy inkább orvosnak tanuljon. A férfi így is tett, és végül 1955-ben a bécsi egyetemen megszerezte az doktori diplomát. Ezután nem sokkal az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Tufts Egyetemen hematológiát, a Massachusetts Institute of Technologyn pedig biológiát tanult. Második doktori címét biokémiából szerezte az Massachusetts Institute of Technology egyetemen 1967-ben.

(GMA)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top