Egykor az övék voltak a legjobb animációs filmek: miért van mélyrepülésben a Pixar?

Toy Story

Egy bogár élete

Toy Story 2

Szörny Rt.

Némó nyomában

A hihetetlen család

Verdák

L’ecsó

WALL-E

Fel!

Toy Story 3

Egy tizenhat évből és tizenegy filmből álló sikersorozat, ami szinte példátlan az animációs filmek történetében. 1995-től 2010-ig a Pixar tévedhetetlennek tűnt, ők voltak az iránymutatók az animációs filmek terepén. Még anyacégük, a Disney animációs részlege is őket figyelte. Úgy próbáltak feljebb kapaszkodni, hogy áthozták magukhoz a Pixartól a cég kreatív guruját, a később botrányba keveredő John Lassetert.

Egy Pixar-mozi ugyan technikailag is mindig többet nyújtott, mint a konkurencia, a számítógépes animáció területén ők számítottak az úttörőnek, de a filmjeiket elsősorban azért szerették és szeretik máig kicsik és nagyok, mert teli voltak kreativitással és új ötletekkel. Mindegyiknek hatalmas szíve volt, és tudtak úgy mesélni, hogy a gyerekek és a felnőttek is élvezhessék őket.

A sikersorozat aztán a 2011-es Verdák 2-vel szakadt meg. A film anyagi értelemben még sikeresnek volt mondható, de már nem hozta azt a fajta frissességet és kreativitást, amiért a Pixar-mozikat szeretjük. Innentől kezdve a Pixar is elég változó minőségben adta ki a keze alól a filmeket, és ugyan akadtak még mesterművek (Agymanók, Lelki ismeretek…) és pompás folytatások (Szenilla nyomában, Toy Story 4) a repertoárban, a cég már nem volt a régi.

Beelőz a konkurencia

Persze nagy gondok nem voltak a cégnél, így is sorra szállították a bombabiztos sikereket. Ám jött a pandémia. Pechjükre a koronavírus pont akkor kezdett tombolni a világban, amikor bemutatták az Előre című filmjüket: a családoknak egy ilyen helyzetben eszük ágában sem volt moziba menni, aztán nem sokkal később már nem is mehettek, mivel bezáratták őket. A film gyakorlatilag nyomtalanul tűnt el, a Disney-nél pedig valamiért úgy gondolták, hogy a Pixar hírnevét a pandémia alatt az új streamingszolgáltatásuk, a Disney+ kiszolgálásának rendelik alá.

Zsinórban három Pixar egész estés animációs film (Lelki ismeretek, Luca, Pirula Panda) a streamingszolgáltató kínálatában debütált az Egyesült Államokban, elkerülve a mozivásznakat. Ez még a pandémia csúcsán érkező Lelki ismeretek esetében talán még magyarázható lépés volt, de a másik két film már simán kaphatott volna rendes mozipremiert. A Disney mégis úgy döntött, hogy előfizető-csaliként használja a filmjeiket, ami úgy fest, nem várt mellékhatással járt: a nézők pár év alatt hozzászoktak, hogy az új Pixart könnyedén nézhetik meg otthon a tévéjükön, nem kell érte moziba menni. Így amikor tavaly nyáron ismét a nagy vásznakra került egy új produkciójuk, a Lightyear, a bemutatót érdektelenség övezte. Ne szépítsünk: megbukott.

Azóta van baj a Pixarnál bőven. Miközben a családok végre ismét elkezdtek animációs filmekre járni a moziba, a Disney és a Pixar elveszítette a vezető szerepét. Beerősítettek a trónkövetelők, akik olyan filmekkel aratják le a babérokat, mint a Super Mario Bros: A mozifilm (Illumination), a Csizmás Kandúr: Az utolsó kívánság (DreamWorks) vagy épp a Pókember: A pókverzumon át (Sony). Ráadásul ezek a filmek nagyjából feleannyiból készülnek, mint a Pixar filmjei. Míg a Pixar az utóbbi években 150-200 millió dollárból készítette a filmjeit, addig a konkurencia jellemzően nem költ többet filmenként százmilliónál, így jóval kisebb bevétel mellett is tudnak sikert elkönyvelni.

Megkopó Pixar-varázs

A baj már érezhető. Június elején jelentették be, hogy az elmúlt tíz év során először kell leépítéshez folyamodniuk: 75 embert küldenek el a cégtől, köztük két olyan vezetőt, akiknek fontos szerepük volt a Lightyear című bukott filmjük elkészítésében. Ha a mostani premierjük, az Elemi, illetve a jövő tavasszal bemutatkozó Elio is megbukik, könnyen lehet, hogy további leépítések jönnek, hacsak a jövő nyári Agymanók 2 ki nem húzza őket a csávából.

Esélyes, hogy fel kell hagyniuk azzal a fajta technikai újító szereppel is, ami korábban jellemezte őket, hiszen nagyon drága mulatság, ráadásul nem feltétlenül hoz több nézőt. Egy Minyonok vagy egy Super Mario-film messze nem bír olyan bravúros animációval, mint a Pixar filmjei, a nézők mégis tódulnak rájuk, ráadásul a Pókember: A pókverzumon át és a Csizmás Kandúr: Az utolsó kívánság azt is bizonyították, hogy olcsóbban is lehet úttörő animációs technikákat alkalmazni.

Sokan találgatják, mi lehet a cég hanyatló formája mögött. Nyilván nem tett jót nekik, hogy a pandémia során elszoktak tőlük a nézők, de a csökkenő színvonal, az úgynevezett Pixar-varázslat eltűnése már nem írható ennek számlájára. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a felpörgetett gyártás (míg korábban 1-2 év is eltelt 2 Pixar-mozi között, most már az is előfordul, hogy egy éven belül két új filmmel is előrukkolnak) tett rosszat a minőségnek, mások szerint John Lasseter távozását sínylették meg ennyire, de van egy olyan elmélet is, miszerint a filmjeik egy ideje inkább a felnőtt nézőket szólítják meg a gyerekek helyett. A megoldást nem tudjuk, de az biztos, hogy a Pixar már messze nem olyan biztos pont a mozis naptárunkban, mint néhány éve volt.

Az Elemi nyomokban Pixar-varázslatot tartalmaz

Amikor megérkezett új filmjük, az Elemi első előzetese, sokan egyből azzal vádolták a Pixart, hogy elvesztette az eredetiségét. A bemutatót látva sokaknak az anyacég Disney nagy sikere, a Zootropolis ugrott be, ahol ragadozó és növényevő állatok élnek egy nagy metropoliszban együtt sajátos törvények szerint, és egy ragadozó-növényevő barátságon keresztül mutatja be, hogy egy ilyen barátság működhet. Az Elemiben ez az ellentét a négy fő elemet képviselő lények között születik meg, pontosabban a tűzlények és a vízlények között, akik ugyebár elvben nehezen férnek meg egymás mellett. Ezúttal nem barátság, hanem szerelem szövődik tűz és víz között, a film pedig azt mutatja meg, hogy igen, semmi sem lehetetlen, egy ilyen szerelemnek is lehet létjogosultsága.

Valójában tehát a Zootropolis-hasonlóságok messze nem olyan erősek, mint ahogy azt a trailer sugallta, mégis azt éreztem közben, hogy afféle Disney/Pixar best ofot látok, ahol a központi kapcsolat valójában a második generációs bevándorlók és a szüleik közti konfliktusokat, valamint a beilleszkedés nehézségeit mutatja be rajzfilmfigurákon keresztül. Az ötlet talán eredetinek tűnhet, de a Pixar egy ideje szinte az összes filmjében hasonló témákkal foglalkozik, és itt már messze nem éreztem frissnek vagy újszerűnek.

Látszik, hogy az animáció minősége messze átlagon felüli: az alkotók láthatóan imádták, hogy a tűz vízbeli visszatükröződésének képeivel szórakozhattak. Azonban mind a karaktereket, mind a konfliktusokat, mind a humort nézve azt éreztem, hogy ezt kicsit más formában ugyan, de láttam már tőlük. Persze ettől még az Elemi egyáltalán nem lesz rossz film, sok ötlet és aranyos poén van benne, viszont Pixar-varázslatot már csak nyomokban tartalmaz. Reméljük, nem végleg veszett el, és valamikor még újra rátalálnak.

Az Elemi már látható a magyar mozik műsorán.