nlc.hu
Szabadidő

Így nézhetett ki Ava, a bronzkori nő

Egy friss arcrekonstrukció alapján így nézhetett ki Ava, a bronzkori nő

Skóciában talált sírleletek alapján készült el egy bronzkori nő arcrekonstrukciója.
Ava, a bronzkori nő arca.

Skóciában egy útépítés során bukkantak rá a bronzkori nő sírjára, még 1987-ben. A sírhelyet kőből alakították ki, és a koporsószerűség mellett találtak sírmellékeket, köztük egy rövid nyakú kerámiapoharat is.

Az elhunyt, akit Ava néven emlegetnek, egy friss tanulmány szerint 18-25 éves lehetett, és mintegy 3800 éve halt meg. Különlegessége, hogy a korához képest meglepően magas volt, mintegy 171 centiméter. A sírleletekből arra következtetnek, hogy Ava lehet, hogy a harangedényes kultúra tagja volt.

A friss publikációhoz a kutatók elkészítették Ava arcrekonstrukcióját. Az arcrekonstrukciókra szakosodott dizájner, Cícero Moraes is részt vett a vizsgálatban. A csapat CT-vizsgálattal elemezte Ava koponyáját, és bár az alsó állkapocs hiányzott, élő emberek adatait használták fel az arcrekonstrukcióhoz. Moraes nyilatkozata szerint az anatómiai, statisztikai és logikai adatok alapján sikerült rekonstruálni Ava arcvonásait.

A 24 azt írja, Ava megjelenésével kapcsolatban korábban egymásnak ellentmondó tanulmányok jelentek meg. Míg egy 2016-os vizsgálat szerint világos bőre, kék szeme és szőke haja lehetett, addig egy 2018-as publikáció alapján bőre kicsit sötétebb, szeme barna, haja pedig fekete volt. Moraesék modellje inkább utóbbi elképzelést tükrözi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top