nlc.hu
Szabadidő
Forgalomban rollereztek

Forgalomban, kocsik között rollerezett apa és fia, videón a hajmeresztő jelenet

Mindketten életveszélyben voltak.
roller

Még soha nem láttam ilyet!” – ezt mondta a Tényeknek egy autós szakoktató arra, hogy egy apa és fia a forgalmas autóúton, a kocsik között rollerezett – egymás mellett – Pécsen. A megdöbbentő esetről felvétel is készült.

Csaknem 45 km/ órával mentek az autók között. Ráadásul egy kereszteződésnél egy még forgalmasabb útra kanyarodtak. 

A gyerek és a férfi is életveszélyben voltak, sem védőfelszerelést, sem láthatósági mellényt nem viseltek. 

Rollerezni autóúton nem szabad, de az apa felelőssége ennél is súlyosabb. “Egy csomó veszélyhelyzetnek teszi ki a gyerekét és borzasztóan rossz példát is mutat vele. Nem az a lényeg, hogy a rendőr megbünteti őket vagy nem bünteti meg őket, hanem az emberi felelősségvállalás, a felelősségtudat, hogy én mit okozok a közlekedésben, mint emberileg, morálisan, példamutatásban, egy valós veszélyhelyzet létrehozásában” – hívta fel a figyelmet Katona Ágnes, gépjárművezető-szakoktató.

Rollerrel tilos a forgalomban haladni, csak a járdán és a biciklisávban lehet közlekedni vele. Akár 150 ezer forintra is megbüntethetik az apát, de ebben az esetben a felnőtt férfi felelőssége súlyosabb a pénzbüntetésnél.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top