nlc.hu
Szabadidő
Híres nők, akik megváltoztatták a világot

5 híres nő, aki jött, látott és győzelmével megváltoztatta a világot

Ezek a nők történelmet írtak a maguk területén, úgyhogy ha igazi girlpower energiára van szükséged, róluk vegyél példát!

A férfiak uralta társadalomban egy nőnek nagyon nehéz érvényesülnie. A nemek közti megkülönböztetés szinte virágzik – esélyegyenlőség ide vagy oda – ebben a közegben valami forradalmit véghezvinni nehéz, ugyanakkor nem lehetetlen! A következő ötös rá a bizonyíték, hogy egy nő is lehet igazán kiemelkedő a saját maga területén – az ő szerepvállalásuk és munkásságuk a bizonyíték rá, hogy kár lenne alábecsülni a dupla x-es kromoszómával születetteket, ugye, kedves hölgyek?

Jane Austen

Jane Austent aligha kell bárkinek bemutatni. Regényei a mai napig meghatározó részei az irodalomnak, sőt, kétszáz évvel a halála után is a bestsellerek közé sorolhatjuk őket. Az írónő tizenéves volt, amikor saját megfigyeléseit elkezdte papírra vetni, erősen megkérdőjelezve azokat a női szerepeket, amiket akkoriban leosztottak a „gyengébbik nemnek”. Gyakorlatilag kora Lady Whistledownja volt, aki szellemességével és éleslátásával Elizabeth Bennetten vagy a Dashwood nővéreken keresztül bizonyította, hogy a nők nemcsak szép kiegészítők a férfi mellett, hanem saját akarattal és saját gondolatokkal rendelkező egyedi identitások.

Jane Austen

Fotó: Getty Images/traveler1116

Bár ma már úgy tekintünk rá, mint a feminizmus úttörőjére, valójában Austennek titkolnia kellett a kilétét. Csak halála után derült fény arra, hogy ő jegyezte a messze földön híres és a maga nemében egyedülálló regényeket, amik a mai napig aktuálisak és messzemenő tanulsággal szolgálnak. Nélküle jó pár erős női karakterrel lenne szegényebb az irodalomtörténet.

Kathryn Dwyer Sullivan

Kathryn Dwyer Sullivan neve nem annyira ismert, mint például Valentyina Vlagyimirovna Tyereskováé, ugyanakkor nem akármit vitt véghez: ő volt az első nő, aki űrsétára vállalkozott. Már önmagában az a tény, hogy nőként bizonyíthatott egy köztudottan maszkulin szférában, nem lebecsülendő teljesítmény, de az, hogy nőként történelmet írt a vállalkozásával, sokak számára példaértékű lehet.

Kathryn D. Sullivan

Fotó: Getty Images/ HUM Images

Ugyanis Sullivan nem pusztán egy kiképzett űrhajós volt, hanem a geológia doktora, emellett a haditengerészet oceanográfiai kapitánya is. Tudományos körökben igazi rocksztárról beszélünk, aki most, 71 évesen is tudományos tanácsadóként dolgozik, korábban több elnök mellett is szerepet vállalt, de a NASA-nál szintén gyorstárcsázón van.

Malala Yousafzai

Malala Yousafzai akár egy is lehetne közülünk. Még mindig csak 26 éves, de már most több rosszat látott a világból, mint sokan életük végéig. Malala éppen a kamaszkor küszöbén járt, amikor faluját tálibok foglalták el, és megtiltották számára – azaz az összes lány számára –, hogy iskolába járjanak. Malala, akinek édesapja maga is tanár volt, felszólalt a nők oktatáshoz való jogáért, aminek az lett a vége, hogy egy fegyveres katona felszállt az iskolabuszra, amin utazott és fejbe lőtte őt.

Malala Yousafzai

Fotó: Getty Images/Karwai Tang

A 15 éves lány túlélte a lövést, így amikor felépült a sérülésből, az Egyesült Királyságba költözött, és még hangosabb szószólója lett a nők jogainak. Olyannyira, hogy 17 évesen Nobel-békedíjjal tüntették ki, nem mellesleg ezzel ő lett a valaha volt legfiatalabb személy, aki elnyerte a megtisztelő címet. Azóta Malala már az Oxfordi Egyetemet is elvégezte, és továbbra is az egyik legmegbecsültebb aktivista, aki kitartóan harcol azért, hogy a nők számára esélyegyenlőséget teremtsen.

Jane Goodall

Sok tehetséges etológus és antropológus él ma is, de Jane Goodall talán az egyetlen, akinek szélesebb körben is ismerik a nevét. Goodall 1960-ban kezdett csimpánzokat tanulmányozni és 1977-ben alapította meg a Jane Goodall Intézetet, ami nagyon sokat tett azért, hogy a vadon élő állatok viselkedését megértsük, emellett elkötelezett szószólójává vált a vad- és környezetvédelemnek is.

Jane Goodall

Fotó: Getty Images/Steve Granitz

A 89 éves tudós számos elismerést begyűjtött az évek során, díszdoktori címek tömkelegei sorakoznak az életrajzában, de sosem az elismerésért dolgozott, hanem azért, hogy jobbá tegye a világot. Ezt a célkitűzését a mai napig komolyan veszi, idős kora ellenére kitartóan dolgozik az emberi jogokért, a béke megteremtéséért, a nyomor és éhezés felszámolásáért. És emellett mindig jut ideje arra, hogy pályájának meghatározó szereplőit, a csimpánzokat is kitüntesse a figyelmével.

Hugonnai Vilma

Nyilván nem lenne teljes ez az összeállítás, ha legalább egy magyar nő nem kerülne bele. Nagyon nehéz választani pusztán egyetlen nevet, hiszen rengeteg olyan hölgy volt a történelmünk során, akire méltán büszkék lehetünk. Brunszvik Teréz, Ungár Margit, Telkes Mária… egy egész cikk sem lenne elég, hogy mindenkit felsoroljunk. De Hugonnai Vilmát emelnénk ki, aki a 20. század elején döntött úgy, hogy a kényelmes, arisztokrata életét hátrahagyva az első magyar orvosnő lesz.

Hugonnai Vilma

Fotó: Wikipédia/Ismeretlen – Magyar Elektronikus Könyvtár, Közkincs

Nappal a zürichi egyetemen tanult, mellette ápolónőként dolgozott, hogy le tudjon diplomázni, a doktoriját 1879-ben kapta meg. Egyetlen bökkenő volt csak, Magyarországon ekkor még nem járhattak a nők egyetemre, ezért csak 1897-ben ismerték el a Zürichben szerzett oklevelét, de még ezután is nagyon sokan úgy gondolták – elsősorban férfiak –, hogy a nőknek semmi helye az orvosi ellátásban. Vilma az életét szentelte annak, hogy kivívja magának és sorstársainak azt a megbecsülést, ami járt nekik. Több publikációja is megjelent, ahol a nők jogairól értekezett, de az ő nevéhez fűződik A nő mint háziorvos című kötet magyar kiadása is.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top