nlc.hu
Szabadidő
A jemeni származású, nőket molesztáló orvos több rendőrségi ügyben érintett.

Nyomkövetővel a lábán molesztált a 72 éves budapesti orvos

A kórházban közszájon forgott, hogy a jemeni orvost nőbeteggel nem szabad magára hagyni.

Magától távozott a praxisából az az orvos, aki ellen – ahogy az NLC is megírta, szexuális kényszerítés miatt folyik nyomozás. A jemeni származású doktor sajnos a molesztálás mestere volt; úgy fogdosta a páciensét munka közben, hogy akkor már másfél éve lejárt az orvosi engedélye. Emellett egy korábbi,

hasonló ügy miatt már eljárás folyt ellene, sőt nyomkövető is volt a lábán.

A most 72 éves férfi ellen először 2016-ban indult vizsgálat: gyanú szerint felcsalt magához egy kislányt, akit megerőszakolt. Az eljárásnak két év múlva vége lett, mert a lány végzett magával, tanú pedig nem volt. Az orvos – ugyancsak szexuális kényszerítés miatt – már bűnügyi őrizetben volt, nyomkövetővel a lábán, amikor 2021 júliusában lábzsibbadásra panaszkodva érkezett hozzá egy női beteg. Az asszisztensek között téma volt, hogy a doktort nem szabad női beteggel egyedül hagyni, mégis megtörtént a baj. Áldozata szerint az orvos módszerei nagyon „kifinomultak” voltak.

Nyomkövetővel a lábán molesztálgatott a 72 éves budapesti orvos szörnyeteg

„Úgy csinált, mintha vizsgálna. Itt megnéz, amott megnéz,

az egyik keze vizsgál, a másik kezével meg molesztál. Ide teszi a kezét, nyomja a másikkal a két lábam között. Valamit magyaráz, közben támaszkodik a mellemen. Olyan dolgok ezek, amikből nem tudom, kívülről mit lehet látni, mit nem. Az asszisztens, aki a gépbe pötyög, nem néz oda, nem áll fölötte” – mesélte a páciens a Telexnek. Az orvos a Blikk szerint egy újpesti rendelőben dolgozott.

Miután feljelentették, elhagyta a szakmát, és felmondott.

Az orvost az az országos egészségügyi szolgáltató szerződtette, akik szerződés alapján végzik a felnőtt szakorvosi rendelést Újpesten. Az orvos egy ideig legfeljebb a börtönkórházban folytathatja az üzelmeit, mivel őrizetbe vették.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top