Hajduk Eszter terepfutó és sportmentor augusztus elején indult Kirgizisztánba, hogy megmássza a 7134 méter magas Lenin-csúcsot, vagy más néven Ibn Szinát. Hegymászótársával sikerült is feljutniuk az 5400 méteren található C2-es táborba. Itt a felszereléstől megszabadulva vacsorázni készültek, és Eszter elindult, hogy kérjen egy öngyújtót valamelyik sátorból, ekkor szakadt be alatta a gleccser.
Szerencse, hogy nem nyársalta fel egy jégdarab
Mint az RTL Fókusz című műsorában elhangzott, a hegymászótáborokat általában a gleccsereken alakítják ki. Mivel a hatalmas jégtömeg állandóan mozgásban van – évente akár 100 métert is megtesz –, hasadékok alakulhatnak ki. Egy ilyenbe esett bele Hajduk Eszter. Elmondta, a hasadékban nem egyesen zuhan lefelé az ember, hanem jobbra és balra csapódott. Így is szerencsésnek mondható, hiszen nem ütötte be a fejét, és nem nyársalta fel egy kiálló jégdarab.
Becslése szerint úgy 15-17 métert bukdácsolt lefelé, és egy jégpárkányon sikerült megkapaszkodnia. Hozzátette, nem lett azonnal úrrá rajta a halálfélelem, inkább amiatt aggódott, hogy ne essen még mélyebbre, mert annál nehezebb lesz a mentés, és rátört a magány érzése is, hiszen nem tudhatta, hogy mikor találnak rá, meddig lesz magára utalva.
Nem tudott köszönetet mondani a megmentőjének
Eszternek odalent eszébe jutott Győrffy Ákos, és az, reméli, a férfi nem szenvedett. A magashegyi hegymászó, síalpinista és siklóernyős 2023 tavaszán Olaszországban, a Monte Rosa-masszívumon tűnt el. A feltételezések szerint ő is egy gleccserszakadékba eshetett bele, de mivel egyedül volt, nem számíthatott arra, hogy valaki gyorsan a segítségére siessen.
Először egyébként Hajduk Eszternél sem akadt jelentkező, aki lement volna a hasadékba érte, túl veszélyesnek ítélték a mentőakciót, de végül akadt egy orosz hegymászó, aki vállalta, hogy leereszkedik. Ugyan nagyon hálás neki, hogy megmentette az életét, sajnos nem tudta neki megköszöni, a férfi ugyanis utána ment a dolgára.
Hajduk Eszter 20-30 percet töltött a hasadékban, és mint kiderült, amellett, hogy zúzódásokat szenvedett, négy bordája is eltört. Ezt eleinte nem is érezte, hiszen az adrenalin miatt nem érzékelte a fájdalmat, de átfutott az agyamon, hogy innen nem jön ki élve. Testi sérülései ugyan már meggyógyultak, a lelki sebeknél ennél hosszabb időre lesz szükség, szakember segít neki, hogy feldolgozza a történeket, de állítása szerint jó úton halad.
Levideózta a zuhanását a snowboardos
Ugyan Hajduk Eszter nem tudott felvételt készíteni az ijesztő balesetről, Brandon Kampschuur videóra vette, amikor néhány évvel ezelőtt a francia Alpokban ő is beleesett egy gleccserhasadékba. Miközben a mentőcsapatok éppen előkészültek, megmutatta, hol esett csapdába, és elismerte, nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem sérült meg komolyabban.
Brandon Kampschuur elmondta, a snowboardja segített megállítani a zuhanást, és nyilván az sem hátrány, hogy volt rajta sisak. Végül 45 percet töltött 15 méteres mélységben. „Nem is akarom tudni, mi van odalent, nagyon mélynek tűnik” – jegyezte meg, mielőtt valaki lekiabált volna neki.
Sílécei állították meg
Szintén Alpokban esett meg, hogy egy francia síelő belecsúszott egy hasadékba, és szerencsére olyan 15 méteres mélységben sikerült megállnia sílécei segítségével, de nem sokon múlott, hogy még mélyebbre zuhanjon. Végül jégcsákány, cipőtüskék, egy kötél, valamint a csapattársainak a segítségével sikerült kimenekülnie szorult helyzetéből.
Két napig várt megmentőire
Máskor is előfordult már, hogy valaki gleccserszakadékba esett, és szerencsésen megmenekült. Öt évvel ezelőtt, 2018-ban egy olasz barlangász két napig várta egy 17 méter mély barlangban, hogy megérkezzenek megmentői. A férfi az olasz-szlovén határnál akart egy gleccserek alatti barlangot feltérképzeni, és sajnos bele is esett.
Barátja elvágta kötelet
És talán sokan ismerik Joe Simpson angol hegymászó, a Végtelen érintése (Touching the Void) című könyv szerzőjének történetét. Barátjával és mászótársával Simon Yatesszel 1985-ben a perui Andokban próbálták meghódítani a Siula Grandét. Ereszkedés közben azonban Joe Simpson eltörte a lábát, társának pedig egy idő után nehéz döntést kellett hoznia, elvágta a kötelet, amin megpróbálta leereszteni társát, Simpson pedig beleesett egy hasadékba, és 20 métert zuhant mire felfogta egy padka. Ekkor még azt hitte, hogy a kötél segítségével ki tud majd mászni, de amikor meghúzta, rá kellett jönnie, hogy Yates elvágta azt.
„Ijesztő helyzet, különösen, ha egyszer csak belegondolsz abba, hogy innen nem jutsz ki élve… Próbáltam felmászni, de képtelen voltam rá, és ha lenéztem, csak a sötét mélységet láttam” – nyilatkozta Simpson, akinek valahogyan mégis sikerült megmenekülnie. Igen ám, de mivel ott senki nem várt rá, egyedül kellett eljutnia a táborba is. Végül 11 egy nappal azután, hogy eltörte a lábát, végül eljutott egy kórházba.