Szabadidő

A skarlát betű újra a Győri Balett repertoárján

A Győri Balett újra színpadra tűzte a 19. századi amerikai irodalom nagyhatású alakjának - Nathaniel Hawthorne - legismertebb regényét, A skarlát betűt.

Velekei László, a Győri Balett igazgatója és a darab koreográfusa, az Anna Karenina és GisL után ismét egy az érzelmeivel harcoló nőalakot jeleníti meg a főszereplő Hester Prynne személyén keresztül.

Az indián háborúk korának puritán Új-Angliájában játszódó mű egy házasságtörés történetét meséli el. Hősnője Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek, s bűne jeléül ruháin vörös A betűt kell hordania. Hester emelt fővel viseli a megbélyegzést, és szeretettel neveli házasságtörésben fogant gyermekét. Társát a bűnben nem nevezi meg, ő ugyanis a közösség nagy tiszteletben álló fiatal lelkésze. A műben erkölcs és álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal, s izgalmas erkölcsi dilemma feszül a bűn és az érzelmek vállalása között.

Fotó: Ambrus László

Fotó: Ambrus László

A felújított előadásban bizonyos elemek ugyan visszaköszönnek, a jelmezek és a díszlet is a korábbi produkciót idézik majd, viszont több jelenettel bővült az előadás. Az új mozgáselemek és zenei hangzás viszont még magasabb szintre emeli a produkciót, és még újabb élményeket kínál a táncszerető közönségünknek – fogalmazott Velekei László.

A társulat vezetője elárulta, hogy az előadás a regényből és annak filmes adaptációjából épül fel.   Alkotótársával, Csepi Alexandra dramaturggal úgy érezték, hogy a történet egyre aktuálisabb, hiszen képes reflektálni a jelen kérdéseire.

Az ikonikus előadás legközelebb a Nemzeti Táncszínházban látható november 17-én és 18-án.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top