A brit királyi család tagjai gyakran találkoznak filmsztárokkal, sőt olykor előfordul, hogy a hollywoodi stúdiók még saját vetítést is szerveznek nekik a nagyobb durranásaikból. Natalie Portman most az új filmjét, a May Decembert népszerűsíti, így került Andy Cohen talkshow-jába is, aki a III. Károllyal való találkozásairól kérdezte a színésznőt.
Portman kétszer, 1999-ben és 2008-ban is találkozott Nagy-Britannia uralkodójával, de jó sztorija csak az első alkalomról volt, amikor a Baljós árnyak című Star Wars-film díszbemutatóján mutatkoztak be egymásnak – írja a Mirror.
Emlékszem, hogy Károly herceg – akkor még herceg volt – megkérdezte tőlem, hogy a korábbi Star Wars-filmekben is szerepeltem-e. Mondtam neki, hogy 18 éves vagyok
– emlékezett vissza mosolyogva, és hozzátette, hogy ezt leszámítva a herceg nagyon kedves volt. Az első Star Warst egyébként 1977-ben mutatták be a mozikban, Natalie Portman pedig 1981-ben született.