Csoki, tojáslikőr, cukorka: sokak számára az ünnepi időszak azt jelenti, hogy bűntelenül belekóstolnak az ilyen típusú egészségtelen finomságokba.
Az NBC News kilenc egészségügyi szakértővel – orvosokkal, dietetikusokkal és táplálkozástudományi professzorokkal – beszélgetett az egészséges táplálkozással kapcsolatos megközelítéseikről. Szinte mindenki azt mondta, hogy megpróbálják felváltani zöldségekkel, gyümölcsökkel és teljes kiőrlésű gabonával az olyan termékeket, mint a sütemények, kekszek, vagy előre csomagolt hús. Így határozzák meg a szakértők, hogy mit kell elkerülni.
Az édes italok magas kalóriatartalmúak
Érdemes kerülni az üdítőket, a sportitalokat, a kávét és más cukros italokat, hogy csökkentsük a kalóriabevitelünket. Egyes alkoholos koktélok is megtévesztően cukrosak, helyettük inkább keverjünk össze szénsavas vizet egy csipetnyi likőrrel, és tegyünk bele gyümölcsöket.
A kutatások régóta kimutatták a kapcsolatot a magas cukorbevitel, valamint az elhízás és a szívbetegségek között. Egy októberi tanulmány, amely a cukros italok fogyasztásának felnőttekre gyakorolt hatásait vizsgálta 185 országban, megállapította, hogy ezek összefüggésbe hozhatók a 2-es típusú cukorbetegség, a rák és a fogszuvasodás kockázatával.
A magas nátriumtartalmú ételeket csemegének tekinthetjük
Angel Planells, a seattle-i székhelyű dietetikus táplálkozási szakértő azt mondta, hogy kerüli az olyan „finom” ételeket, mint a pácolt húsok, füstölt halak, leveskonzervek, mirelitek, chipsek. Ezek a nátriumban gazdag ételek szív-egészségügyi problémákhoz vezethetnek. Az American Heart Association azt javasolja, hogy ideális esetben az emberek kevesebb, mint 1500 milligramm nátriumot fogyasszanak naponta, a maximum 2300 milligramm legyen. Egy 2021-es tanulmány megállapította, hogy a túl sok só összefügg a magas vérnyomással és az elhízással.
Magas árat kell fizetni a zsíros ételekért
Dr. Linda Shiue belgyógyász elmondta, hogy kerüli az olyan falatokat, mint a csomagolt sütemények és a kekszek. Azt is ellenőrzi, hogy az élelmiszerek címkéin vannak-e adalékanyagként vagy tartósítószerként használt vegyszerek. „Ha nem tudod, mi az, akkor tényleg nincs rá szüksége a szervezetednek” – mondta el az egyszerű szabályt.
A publikált kutatások 2020-as áttekintése szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagy mennyiségben való fogyasztása növelheti az elhízás, a szívbetegség, a rák, a cukorbetegség, az irritábilis bél szindróma, a depresszió és a halál kockázatát. Ebbe az élelmiszer-kategóriába tartoznak az üdítők, hot dogok, édességek, reggeli gabonapelyhek és fagylalt, amelyek nagy mennyiségű telített zsírt tartalmazhatnak.
Egy 2020-as tanulmány kimutatta, hogy a kevesebb telített zsír fogyasztása összefügg a szívinfarktus kockázatának csökkenésével, míg más, ugyanabban az évben közzétett kutatások azt találták, hogy a magas telített zsírtartalmú étrendek minden okból magasabb halálozási arányt okoznak.
Nincs mindenki számára megfelelő módja az egészséges táplálkozásnak
Több megkérdezett táplálkozási szakértő hangsúlyozta, hogy nincs egyetlen, egységes módja az egészséges táplálkozásnak, és olyan tényezők, mint a társadalmi-gazdasági helyzet, a megfizethető egészséges élelmiszerekhez való hozzáférés és az élelmiszerek címkéinek ismerete, akadályozhatják a tápláló étrendet.
Azok számára, akik nem tudják, hol kezdjék, Maya Feller, egy New York-i dietetikus azt javasolta, hogy keressenek fel egy orvost, hogy jobban megismerjék személyes egészségi állapotukat.
Ha már tudod, hogy nincs működési zavar vagy allergia, akkor dolgozz azon, hogy a gyümölcsök, zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák, babok, diófélék, magvak és hüvelyesek étkezési mintád központi részévé váljanak.
Laura Bellows, a Cornell Egyetem táplálkozástudományi docense azt mondta, hogy bizonyos élelmiszerek teljes elkerülése helyett inkább a mértékletesség kulcsfontosságú megközelítését alkalmazza.
Nincsenek rossz ételek, csak rossz mennyiségek
– mondta.