Az ország egyik legizgalmasabb és legszebb várromja a cseszneki, ezt nagyjából mindenki tudja. Azt kevesebben, hogy elképesztő legendák fűződnek már a nevéhez is: az egyik változat szerint egy kézhez szoktatott, de tragikus halált halt malac volt Csesznek, a helyi földesúr neki szeretett volna emléket állítani, de csak miután egy hős parasztfiú megölte gyilkosát, a környéken ólálkodó óriáskígyót. Azt pedig végképp kevesen tudják (és ők is többnyire gyerekek), hogy a romok között most már manókra bukkanhatunk, szám szerint kettőre. Hogy kik ők és miért fogják egymás kezét, az sokáig rejtély volt, aztán a helyi sajtó lerántotta a leplet.
Egyébként róluk van szó:
Fotó: Neményi Márton
Terike és Karcsika – ez a nevük ugyanis – 2022 őszén költözött a várba. A szerelmespár a vár felső részéről tekint a tájra, láthatóan randiznak éppen; hogy pontosan hol, azt nem árulhatjuk el, elvennénk ugyanis a romok közé manóvadászatra érkezett gyerekek örömét.
Az biztos, hogy egy Cseszneken alkotó művész, Rónaszéki Zoltán készítette a szobrot; a pesti látogatóknak elsőre Kolodko Mihály ugorhat be, ám neki nincs köze ehhez; Rónaszéki különben is fémhulladékból alkot (nem véletlenül az a neve a honlapjának, hogy Szemétből kincset).
A két manó annak az időszaknak állít emléket, amikor a romot pihenő- és randihelyszínként (ma már úgy mondanánk: közösségi térként) használták a környékbeliek. A cseszneki vár ugyanis csúnya véget ért. A 18. században még nagy volt a forgalom, Európa-szerte ismerték a helyet, hála az Esterházy-családnak, aki barokk katonai és kulturális központtá alakította át a várat. A család azonban egy ponton kinőtte az épületeket és elköltözött a rédei kastélyukba, a várat tehát egyszerűen magára hagyták. Mintha a felsőbb hatalmak is érezték volna, hogy nem maradhat így: előbb egy földrengés döntötte romba a nagy részét, majd egy villámcsapás okozta tűz égette el a tetőszerkezetet. A helyiek megvárták, hogy eloszoljon a füst, majd elkezdték széthordani: érthető, a kő nagy érték volt.
A mai értelemben vett műemlékvédelem persze még másfél évszázadig váratott magára, így a romokat – azaz a vár azon részét, amit már nem lehetett vagy nem érte meg elhordani – elkezdték randihelyszínként használni a fiatalok. Ez is érthető volt:
Falun nincsenek titkok, így, ha fiatalok igazán kettesben akartak lenni, akkor felmentek a várba.
Ezt már Amberger Dániel várkapitány (ugye senki sem gondolta, hogy a Cseszneki Várnak nincs kapitánya?!) mesélte egy interjúban. A romok tehát tudnának mit mesélni, ha tudnának mesélni; diplomatikusan maradjunk abban, hogy „udvarlás, széptevés” zajlott a maradék falak között. Amberger kapitány nagyszülei is sokat jártak oda, amikor még csak kerülgették egymást: „az öreg kőfalakról nézték a naplementét, beszélgettek, tekintetük a távolba kalandozott”. Pont ott és pont úgy, ahol és ahogy ma a manópár – még a nevük is stimmel, Teréz és Károly volt ugyanis a két nagyszülő.
A szobor természetesen turisztikai látványosságként készült, azzal pedig, hogy ilyen kicsi, három legyet ütöttek egy csapásra: nehezebb őket megtalálni, így izgalmasabba játék, jobban érvényesül a cukiságfaktor, és nem is vágta haza a vár rendben tartására fordított éves büdzsét.
Fotó: Neményi Márton
Titokban randizni ma már egy kicsit nehezebb a várban – már csak a 700 forintos felnőtt belépő miatt sem –, inkább családi program ez, annak viszont tökéletes. Főleg, hogy most már manók is akadnak.