nlc.hu
Szabadidő
8 hónap kihagyás után ismét a színpadon Esztergályos Cecília

8 hónap kihagyás után ismét a színpadon Esztergályos Cecília

Esztergályos Cecília örül, hogy ismét színpadon lehet.

Esztergályos Cecília 8 hónap után tér vissza a színpadra – írja a Bors.

“Nyolc hónap után, január másodikától újra játszunk a színházban! Azért volt szükség erre a szünetre, mert az épületben és mellette munkálatok zajlottak. Próbálni, és előadást sem tudtunk tartani, de most végre visszatértünk. Nagy volt az öröm, hiszen tavaly áprilisban álltam utoljára azon a színpadon” − mondta Esztergályos Cecília, aki a kényszerpihenő alatt sütött-főzött, festett és kerámiákat készített é szöveget tanul!

Esztergályos Cecília visszatérése

(Fotó: Olajos Piroska/Fotocentral)

A művésznő korábban arról is beszélt, hogy ameddig csak teheti, dolgozni fog, ami pedig nagyon feltölti egy nehéz munkanap után, az az alvás.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő hatszor házasodott, a hatodik férjével, Fonyódi Péterrel már 39 éve él együtt. „Nagyon fiatal voltam, kétévente mentem férjhez, mert mindenáron gyereket szerettem volna. A volt férjeim egytől egyig kedvesek voltak, és megértették, hogy nekem mennem kell tovább, ha nem sikerült összehozni egy babát. (…) Negyvenévesen mondtam le arról, hogy gyerekem legyen, Péterrel meg egy évvel később találkoztam” – mesélte korábban Esztergályos Cecília.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top