nlc.hu
Szabadidő
Nyert a lottón a tantestület

Együtt lottózott az egész tantestület, most ők a leggazdagabbak

A nyertes lottószelvényt egy matekkönyvbe dugták, mert „azt nem nyitja ki senki”.

Évek óta együtt lottózik egy kentuckyi középiskola tantestülete. A mintegy 30 pedagógus öt éve ugyanazokkal a számokkal játszik és most bejött a kitartásuk: közösen egy millió dollárt (356 millió forintot) nyertek.

A UPI cikke szerint a pedagógusok mellett az adminisztrátorok, tanácsadók, a nyugdíjas kollégák, de még az iskolai védőnő is részt vett a közös lottózásban.

lottószelvény

Együtt töltötték ki a lottószelvényt (Fotó: Getty Images)

A nyertes számok kihúzása után egyikük a matekkönyvbe rejtette a szelvényt, mint elmondta, tudta, hogy ott nem keresi senki, mert a könyvet sem lapozzák fel a diákok.

A nyereményt szétosztották, fejenként 24 ezer dollárt (8,5 millió forint) vihettek haza. A nyertesek elmondták, hogy a pénzdíjjal kapcsolatos terveik között szerepel befektetés, lakásfelújítás és utazás is.

Sokan mentünk együtt kirándulni, az évek során gyermekeink és unokáink születtek” – mondta a csoport egyik tagja. „Mindig nagyon jól érezzük magunkat. Fantasztikus dolog csoportként nyerni és megosztani ezt az élményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top