A kis Áron alig 3 órára ugrott be a Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkba, ahol egyből egy gigaponty akadt a horgára – számolt be a Pecaverzum. A példány súlya átlépte a 20 kilós álomhatárt (20,775 kilónak mérték), így nevet adhatott neki az ifjú horgász. A 9 éves kisfiú – mivel május 4-én, éppen a Nemzetközi Star Wars Napon fogta ki a hatalmas pontyot – a Star Wars után a „May the 4th” fantázianevet választotta.
Új egyéni rekordja után a következőket nyilatkozta a junior pecás: “Már vissza se húzok, a csúcson kell abbahagyni”.
Mint ismert, helyes technikával bármekkora halat meg lehet tartani, ugyanakkor a technika nemcsak azért fontos, hogy különböző oldalakon mutogathassák a horgászok a gigászi fogásaikat, hanem a halak védelme érdekében is. A halvédelemnek a tanulását pedig nem lehet elég korán kezdeni!
Áronnak az édesapja mutatta meg, hogyan ügyeljen a biztonságos tartási pontokra, bebiztosítva, hogy ez a hal is még sokáig éljen. Mint a fotók is mutatják, a 9 éves kisfiú nagyon ügyesen fogta a testtömegének 90 százalékát meghaladó pontyot.
Korábban egy szombathelyi kamasz is szerencsés pecásnak bizonyult: tíz perc leforgása alatt két kapitális pontyot is kirántott a szombathelyi csónakázótóból.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock