nlc.hu
Szabadidő
Gimiből nyugdíjba – A filmek idős kamaszai

Gimiből nyugdíjba: a filmek és sorozatok túlkoros kamaszai

37 évesen tinit alakítani? Lehetséges. 22 évesen eljátszani, hogy a 15 éves színész által játszott testvéred valójában nem a húgod, hanem a nővéred? Belefér. A filmipar szereti a kamasz szerepeket idősebb színészekre bízni, amiből időnként egészen bizarr szituációk születnek.

Amikor a négy évadot megélt, nagy sikerű Netflix-tinisorozatban, az Én még sosem…-ben megismerhettük a főhősnőnk álompasiját, Paxton Hall-Yoshidát, a tévé előtt ülve elég sokan szisszenhettek fel. Nem azért, mert Paxton ne lett volna álompasi, hanem pont azért, mert túlságosan az volt: az őt alakító Darren Barnett 29 évesen játszotta el először a szerepet, és már 32 volt, amikor a negyedik évadban alakította a figurát. Semmi kamaszos nem volt benne, egy érett pasit láthattunk a képernyőn.

Az, hogy a színész jóval idősebb volt, mint az általa játszott szerep, különösen azért szúrt szemet, mert a főhősnőt, a Paxtonnal elvileg egykorú Devit tényleg egy majdnem kamaszkorú, az első évad idején 19 éves lány, Maitreyi Ramakrishnan alakította. A kettejük közti kontraszt így igazán látványos volt.

Hogy a dolognak nem volt különösebb hírértéke, leginkább annak köszönhető, hogy már rég megszoktuk, hogy a filmek és sorozatok teli vannak túlérett tinédzserekkel. James Dean 24 évesen játszotta a Haragban a világgal lánglelkű kamaszát, Olivia Newton-Johnnak pedig 30 évesen kellett elhinnünk a szerelmes tinilányt a Grease-ben.

Darren Barnet és Maitreyi Ramakrishnan

Darren Barnet és Maitreyi Ramakrishnan az Én még sosem…-ben (Fotó: ©Netflix/Courtesy Everett Collection/Profimedia)

Mi a baj a valódi kamaszokkal?

Bár semmilyen írott szabály nem rendelkezik arról a filmiparban, hogy a kamaszokat nagykorú színészeknek kell játszaniuk, és időről időre előfordul, hogy valóban a szerepeikhez hasonló korú gyerekek játszhatnak a filmekben és sorozatokban (jól ismert példa a Stranger Things szereplőgárdájának nagy része), összességében sokkal több szól a valódi kamaszok szerepeltetése ellen, mint mellett.

  • A legtöbb országban szigorú törvények szabályozzák a kiskorúak munkavállalását. Kevesebb órát dolgozhatnak, nem lehet egész héten munkára fogni őket, fizetni kell melléjük egy nagykorút, aki felügyelőként mellettük van, és akár még magántanárt is finanszírozni kell számukra. Ez elég sok macera.
  • Ráadásul biztosítani is drágább őket, különösen, ha a kaszkadőrmunkából is ki kell venniük a részüket.
  • Nem lehet szexjelenetben szerepeltetni őket, és a meztelenkedés is tabu. Hogy ezt mennyire komolyan kell venni, arra Brooke Shields esete a bizonyíték. Shields csak 12 éves volt, amikor kiskamasz prostituáltat játszott a Csinos kislányban, és a filmben látható jelenetek miatt a gyámhivatal rászállt Shields édesanyjára, és el akarták venni tőle. És valljuk be: a Szólíts a neveden vagy az Eufória fülledt szexjelenetei azért jóval elfogadhatóbbak annak tudatában, hogy tudjuk: valójában felnőtt korú szereplőket látunk.
Brooke Shields a Pretty Baby forgatásán

Louis Malle rendező és Brooke Shields a Pretty Baby forgatásán, 1978-ban (Fotó: Paramount Pictures/Profimedia)

  • Túl sokat változhatnak. Egy kamaszkorú színész kinézete egy-két év alatt drasztikusan megváltozhat, miközben a történet szerint gyakran messze nem telik el ennyi idő két film vagy két évad között. Erre jó példa a Stranger Things, ahol a harmadik és negyedik évad között több gyerek (a legfeltűnőbb példa talán Finn Wolfhard) is látványosan megváltozott. A huszonévesek éveken át stabilan hozzák ugyanazt a formát.
  • Egy 14-16 éves kamasz sok szempontból még mindig gyerek. Nem várható el tőle ugyanolyan munkafegyelem, mint egy felnőttől, és még az se biztos, hogy tényleg el akar köteleződni a színészi munka mellett. Lehet, hogy csalódik és egy év múlva úgy dönt, felhagy a szakmával. Ki fog akkor szerepelni a folytatásban?
Finn Wolfhard átalakulása

Finn Wolfhard a Pinocchio 2022-es premierjén és 6 évvel ezelőtt, a Stranger Things első évadában (Fotó: Profimedia)

Amikor a kamaszok mégis bizalmat kapnak

A problémák ellenére bőven találunk arra is példát, amikor a nehézségek ellenére bevállalják a kamaszok foglalkoztatását. Általában ilyenkor az ok nagyon egyszerű: az adott színész volt a legalkalmasabb az adott szerepre. A Nulladik óra című nyolcvanas években készült gimis klasszikusban például a legtöbb szereplő a húszas éveiket taposva játszik gimnazistát, de John Hughes rendező Molly Ringwald és Anthony Michael Hall kedvéért kivételt tett: ők valóban annyi idősek voltak, mint a filmbéli karaktereik.

Aztán ott vannak a produkciók, melyek direkt figyelnek arra, hogy a képernyőn látott kamaszokat valóban kamaszkorú (vagy legalább ahhoz nagyon közeli életkorú) szereplők formálják meg. Ez azokra a filmekre, vagy inkább sorozatokra jellemző, melyek célközönségét nagyrészt a tinédzserek teszik ki. Ők ugyanis erősebb kötődést tudnak kialakítani a szereplőkkel, amennyiben látják rajtuk, hogy valóban olyanok, mint ők. Ezért lehet az, hogy például a legtöbb Disney Channel-es vagy Nickelodeon-os élőszereplős sorozat főszereplői valóban kamaszok, legyen az a Hannah Montana, Indul a risza!, iCarly vagy az Amanda Show. Ezeknek a sorozatoknak nem céljuk a felnőtt nézők bevonzása, kimondottan arra mennek rá, hogy minél erősebb kötődést alakítsanak ki a kamasz célközönségükkel.

Bella Thorne és Zendaya

Bella Thorne és Zendaya az Indul a risza! gyerek sztárjai (Fotó: Profimedia)

Amikor egy Pókember filmhez a húszas évei végén járó Andrew Garfieldot választották ki címszereplőnek a gimnazista Peter Parker megformálásához, sokan akadtak ki a döntésen, de a stúdió szemszögéből volt benne logika. Egy Pókember-mozi van annyira drága, hogy ne csak a tinikhez, hanem minden korosztályhoz szóljon, és amiatt, hogy egy vonzó, fiatal pasi és nem egy kamasz a főhőse, rögtön tágabbra nyílhat az olló.

Nagy ugrások

Sok színészre jellemző, hogy a húszas évei nagy részében gimnazistákat, esetleg fiatal főiskolásokat alakít. Csakhogy amikor ez a korszak véget ér, nem feltétlenül a korának megfelelő szerepek kezdik őt megtalálni. Ez főképp a színésznők esetében feltűnő, Hollywood ugyanis nagyon szereti az érettebb női szerepeket is fiatalabb színésznőkkel eljátszatni.

Nemrég Carla Gugino mesélte el, mennyire vicces volt, amikor 27 évesen eljátszhatta a Kémkölykök női főszerepét. Egy 10 és 11 éves gyerek anyukája volt, aki ráadásul a történet idején már tíz éve dolgozott profi kémként.

Egy ilyen életpályához legalább tíz évvel idősebbnek kellett volna lennie az én koromnál

– mesélte nevetve egy interjú során.

Kémkölykök

Kémkölykök (2001)

Látványos ugráson esett át Katie Holmes is, akit a világ a Dawson és a haverok című sorozatban zárt a szívébe, ahol a színésznő hat évadon keresztül játszotta Joey-t, aki gimnazistaként kezdte a sorozatot, és mire a végéhez értünk, már egyetemista lett. Holmes 25 évesen hagyta ott a szériát, de két évvel később már államügyészként láthattuk a Batman: Kezdődikben, vagyis egy olyan pozícióban, amit jellemzően nála azért idősebb emberek szoktak betölteni.

Extrém esetek

Az, hogy húszas éveikben járó színészek kamaszokat alakítanak, már-már annyira mindennapos, hogy kár lenne elkezdeni sorolni, mert túl sok a példa, rengeteg népszerű gimis sorozat (13 okom volt…, A pletykafészek) és tinifilm (Amerikai pite, Bajos csajok, Spinédzserek) stáblistája van teli túlkoros tinédzserekkel. Viszont, akad néhány extrém példa, amit mindenképp érdemes külön is bemutatni.

  • A legextrémebb példa valószínűleg az Aline címre hallgató Céline Dion életrajzi mozi, aminek főszerepét az író-rendező, és egyébként a film készítése idején 56 éves Valérie Lemercier szerényen önmagára osztotta. A színészi hiúság élő példája, hogy a fél évszázadot átívelő történetben a rendező nem több különböző korú színésszel játszatta el a főszerepet, hanem ő alakította a címszerepet tizennégy-, illetve ötvenéves korában is. A döntés előtt máig értetlenül áll a világ.

  • Merész döntés volt az is, amikor a Túl a csillogáson című filmben az akkor 42 éves Matt Damon játszotta el a híres zenész, Liberace 17 éves szeretőjét, Scott Thorsont. Persze a film egy hat éven át tartó periódust ölel át, de ettől még a karaktere a kapcsolat vége felé is csak a húszas évei elején jár.  
  • Hasonlóan különös döntés volt, amikor Hisztis Mirtill, a fürdőszobákban kísértő szellem-kamaszlány szerepére a 37 éves Shirley Hendersont szerződtették a Harry Potter és a Titkok Kamrájában. A dolog akkor vált különösen bizarrá, amikor három évvel később a Harry Potter és a Tűz serlegében is visszatért, és immár negyvenéves kamaszként lelkesen flörtölt az épp habfürdőző és nagyon is kamasz Harryvel, akit nagyon meg akart lesni meztelenül…
  • Maya Erskine és Anna Konkle sorozata, a PEN15 pont attól lett különleges, hogy két 33 éves nő játszik 13 éves kiskamaszokat, ugyanis ez is erősíti a karakterek furcsaságát és kívülállóságát, valamint komikussá tesz olyan szituációkat, melyek egy valódi kamasszal inkább drámainak tűnnének.
PEN15

Maya Erskine és Anna Konkle (Fotó: Hulu)

  • Túlkoros kamaszokban egyértelműen a Grease volt a legjobb. Olivia Newton-John harmincévesen játszott szerelmes tinilányt, de Annette Charles (29), Jeff Conaway (28) és Michael Tucci (32) is bőven túlkoros volt a szerepeikhez. John Travolta a maga 24 évével még egészen fiatalnak számított. A legöregebb Grease-kamasz cím azonban egyértelműen a Pink Ladies vezetőjét, Rizzót alakító Stockard Channinget illeti meg, aki 34 éves volt, amikor magára öltötte a szerepet, és egy pillanat erejéig sem látszott tinédzsernek.

A bevezetőben említett szituáció Saoirse Ronan és a nála akkor hét évvel idősebb Rose McIver között fordult elő a Komfortos mennyország című film készítése során.

Források: (1) (2) (3) (4) (5)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top