Három hét múlva rajtol a 42. Lidl Balaton-átúszásra, amelyre melyre több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők. A 70 éves Gurbán Béla legrutinosabb Balaton-átúszó. 1979 óta, azaz a legelső hivatalos Balaton-átúszás óta egyetlenegy versenyt sem hagyott ki. Az idei a 42. alkalom lesz, amikor nekiindul Révfülöpről, hogy átússzon a déli partra.
“Annyi a titok, hogy nincs titok! Átlagos fizikai állapotban lévő emberek, nyugodt tempóban, tökéletesen biztonságos körülmények között át tudják úszni a Balatont, vagyis le tudják győzni önmagukat. Amikor megérkezem Boglárra, mindig hátranézek, és két dolog jár a fejemben: az egyik, hogy a Balaton csodálatos, a másik pedig, hogy ismét sikerült legyőznöm magam. Minden évben úgy jövök ki a vízből, hogy a következő nyarat sem szabad kihagyni. Remélem, hogy még bő 15 évig így lesz. Bízom benne, hogy egyszer teljesül az az álmom is, hogy a 6 unokámmal együtt úszhatok” – mondta el a budakeszi nagypapa, aki azt tanácsolja a kevésbé tapasztalt résztvevőknek, hogy ne versenyként fogják fel az átúszást, hanem élményként, vagyis kényelmesen, a saját tempójukban ússzanak.
A szervezők számára idén is a biztonság a legfontosabb. Mintegy 150 vitorlás jelöli ki az úszófolyosót, így aki elfárad, akár a Balaton közepén is megkapaszkodhat. Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és Balatonboglár közötti táv mellett lehetőség van a 2,6 kilométeres féltáv teljesítésére (ennek a futamnak a résztvevői a déli partról indulnak és oda is érkeznek), sőt 2021 óta egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Balaton-áthúzás, vagyis SUP-pal is át lehet szelni a tavat.
“Az előkészületekkel jól haladunk, és szépen gyűlnek a nevezők is. Úgy látom, hogy idén is elérjük a létszámlimitet. Továbbra is az 5,2 kilométeres úszás a legnépszerűbb, de elképesztő ütemben emelkedik a SUP-pal próbálkozók száma” – árulta el Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezetője.
Idén is csak megfelelő időjárási körülmények között indítják el a versenyt július 20-án. A döntés az esemény hetében, csütörtökön délben születik meg.
Tavaly amúgy Novák Katalin is átúszta a Balatont. Az akkori köztársasági elnököt még a vízben is védték a testőrei, ők is ott tempóztak mellette.
Kiemelt fotó: illusztráció, MTI/Katona Tibor