nlc.hu
Szabadidő
A színes tévé története

Zseniális magyar találmány volt a színes tévé, katasztrofális vége lett

És nem, nem a trashrealitykre gondolunk, bár nem baj, hogy azokat már nem érték meg e csodálatos technológia feltalálói. A színes tévé története sokkal izgalmasabb, mint gondolnád.

Egy magyar ember 1940-ben feltaláta a színes tévét. Röpke 30 év múlva a Magyar Televízió elkezdett színes adást szórni. Ami pedig a kettő között történt, az egy végtelenül izgalmas, feszült és itt-ott bizony kiábrándító történet.

A második világháború után ugyan százmilliók szomjazták a szórakoztatást és vágytak arra, hogy tereljék el a figyelmüket, ennek fő forrása a mozi és a rádió volt, és a híreket is innen gyűjtötték be; egyszerűen túl keveseknek volt még tévékészülékük. Igaz, a televíziózás úttöröjének számító BBC 1946-ban pont ott folytatta az adást, ahol évekkel előtte abbahagyta – egy Mickey Mouse-epizóddal –, ez inkább gesztusértékű volt, a romokat éppen újjáépítő lakosság morálján nem sokat javított.

A békétől kissé zavarba jött a háború igazi nyertese: a hadiipar, amely hirtelen nem tudott magával mit kezdeni. Sajnálni azért nem kell: az amerikai tankgyárak hamar átálltak hűtők és sütők készítésére, illetve nagy tömegben kezdték el gyártani a tévéket is, amely találmányról akkor még csak sejtették, hogy sikeres lesz. Az is lett: 1946-ban még csak 6 ezer tévé volt az egész országban, a következő évre azonban eladtak még 35 ezret. Az 50-es évek elejére az eladott készülékek száma átlépte a tízmilliót.

RCA 3 hüvelykes TV-je

Az RCA 3 hüvelykes képernyős otthoni televíziója, 1928. (Fotó: Underwood Archives/Getty Images)

Nem akarunk senkit mindenféle céges acsarkodással és a szabadalmaztatható és (busás pénzekért) liszenszelhető technológiáért folytatott harccal untatni az olvasót; legyen elég annyi, hogy a 40-es évek elején két nagy amerikai cég versengett azért, hogy ők építhessék ki a tévéadás rendszerét, amely aztán remélhetőleg az egész világon elterjed, és amelyen végre reklámokat is sugározhatnak, amennyi csak a katódcsövön kifér. Az RCA rádióadó már’39-ben bemutatta a mai szemmel otromba, de az amerikai otthonokban is elférő készülékét, amelynek lényege, hogy egy hatalmas faszerkezet tetején már ott virított az egészen kicsi, monokróm kijelző. 40-ben azonban bejelentkezett a CBS is a saját megfejtésével. Egy kicsit ugyan elkéstek, de volt egy adu-ász a kezükben:

Az övék színes volt.

A rendszer lényege, hogy a fekete-fehér adást, mielőtt a kijelzőre került volna, még keresztezte egy a képfrissítés frekvenciájával szinkronizáltan pörgő, színes tárcsa, amely szűrte a képet a három alapszín, a zöld, a piros és a kék mentén. (Egészen véletlenül így bontja fel a fénysugarakat színekre az emberi szem is.) Ehhez természetesen megfelelő forrás is kellett, amely tartalmazta ezeket az információkat, ha azonban ez megvolt, a tárcsa elég gyorsan pörgött ahhoz, hogy a kék, zöld és piros színrétegeket tartalmazó képkockákat váltogatva átverje az emberi szemet, és a műsor színesnek tűnjön. A CBS színeiben (bocsánat) dolgozó feltalálót, aki előrukkolt ezzel a forradalmi ötlettel, Peter C. Goldmarknak, vagy ahogy errefelé ismerték, Goldmark Péter Károlynak hívták.

Az első színes televízió

Goldmark a CBS színes televíziójával, 1944-ben, New York-ban (Fotó: CBS via Getty Images)

Trikolór

Nem csak emiatt ő a televíziózás legnagyobb úttörője. 1926-ban, 20 éves egyetemistaként összerakott a Siemens számára egy televíziót, amely egy alig öt centis átmérőjű kijelzőn sikeresen fogta a BBC kísérleti adását Londonból (!). Ekkoriban örültek, ha egy-egy képet pár száz méter távolságra sikerült továbbítani. A britek el is happolták a csodagyereket, aki megpróbált ugyan visszatérni Bécsbe, de Hitler felbukkanásával inkább Amerikába emigrált. Így lett a CBS főmérnöke, és miután – legalábbis a legenda így szól – megnézte az Elfújta a szelet, nem is volt kérdés számára, hogy mi a következő projektje. „A színek varázsa magával ragadott, és valóságos kisebbségi érzés fogott el a fekete-fehér televízió miatt” – nyilatkozta ekkor a Múlt-Kor történelmi magazin forrásai szerint. A színes tévét végül három hónap alatt elkészítette. Goldmark a történelem legtermékenyebb feltalálója lett, több mint száz sikeres szabadalom fűződik a nevéhez, a színes tévé után nem sokkal például előrukkolt az LP, azaz a ma ismert mikrobarázdás hanglemez szabványával; ezeket vásárolja ma is minden sznob hipszt magára valamit is adó zenerajongó.

A CBS színes bemutatója

A CBS színes forgótárcsás televíziójának bemutatója a Szövetségi Kommunikációs Bizottság előtt, 1947-ben. A jobb szélen Goldmark Péter Károly. (Fotó: CBS via Getty Images)

Péter Károly évekkel később még visszatért a televízió világába; az ötvenes években, amikor már alapkellék volt a jómódú nukleáris családok otthonában egy-egy (nyilván fekete-fehér) készülék, azt a feladatot kapta, hogy találja ki, hogyan birkózhatnak meg ezek a tévék a színes jellel. Ez ugyanis nem is volt olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, és ő is csak harmadszorra jött rá, hogyan lehet a kép szétesése nélkül megjeleníteni a színeket a megfelelő monokróm árnyalatokkal.

Felmerül a kérdés:

Ha ennek a csodálatos magyar embernek hála már a 40-es évek elején készen volt a színes tévé, miért a fekete-fehér készülékek terjedtek el?

A válasz szokás szerint: kapzsiság. A két cég párhuzamosan ostromolta az amerikai távközlési hivatalt (Federal Communications Commission, FCC), akiknek dönteniük kellett, mely rendszert adaptálják és terjesztik el. Az RCA kőkeményen nyomult: tudták, ha engednek, az egész ország – és kicsit később a világ is – színesben élvezhetné az adást, ám így a CBS kezében lenne a liszensz, amit nekik is meg kellene venniük, a csorbult büszkeségről nem is beszélve. A lobbi végül hatott: mivel az ő rendszerük már készen volt arra, hogy a boltok polcaira kerüljön, a színes tévének pedig még kellett volna némi idő, a fekete-fehér mellett döntöttek. Az FCC döntőbizottságának nem volt lelkifurdalása: ez az egész tévémizéria inkább marginális érdekességnek, múló hóbortnak tűnt ekkor, hiszen egyrészt tombolt a háború, másrészt alig pártucat készülék volt az egész országban. A rendszert NTSC-nek nevezték el; ez a fogalom még a még pár évtizede, a DVD-korszak csúcsán is megkeserítette a PAL/SECAM szabványhoz szokott európai filmőrültek életét, főleg, ha a tengerentúlról rendeltek lemezeket. A lényeg, hogy 1941 nyarán elindult a kereskedelmi tévézés Amerikában. Fekete-fehérben.

Az első színes sugárzás

A CBS színes televíziós sugárzásának első nyilvános bemutatója a sajtónak, 1941. január 9-én (Fotó: CBS via Getty Images)

Ahogy írtuk, a 40-es évek közepére felrobbant a tévépiac, így ekkora valódi (értsd: anyagi) tétje lett annak, hogy ki biztosítja a rendszert. A CBS még egyszer kérvényezte, hogy álljanak át színesre. Ez a következőképpen nézett ki:

  • Bemutatták a rendszert az FCC-nek, amitől mindenki dobott egy hátast, az új elnök, Charles R. Denny is méltatta a kép minőségét.
  • Pár hónappal később előrukkolt az RCA is a saját rendszerével, siralmas eredménnyel. Mindenki biztosra vette, hogy Goldmark találmánya lesz a befutó.
  • Amikor szavazásra került a sor, mégis úgy döntöttek, hogy a világ még nem érett meg a színes tévére és marad az RCA jelenlegi fekete-fehér hálózata.
  • Fél év múlva Denny elnök már az NBC alelnöke volt. Az NBC tulajdonosa az RCA volt.

Ahogy Kurt Vonnegut mondta anno: így megy ez.

Szia uram, színes tévé kétmillióért érdekel?

Végül Goldmarkék nyertek, igaz, rengeteg kutatás-fejlesztés, idegösszeomlás és túlóra árán: 1950 szeptemberében jóváhagyták Amerikában a magyar találmányt, és a CBS színszekvenciás rendszere kapta meg az engedélyt a terjeszkedésre. Azzal a feltétellel, hogy három hónap alatt előrukkolnak egy ténylegesen működő és eladható (értsd: egy tonnánál lehetőleg könnyebb) készülékkel, és ha a gyártók megegyeznek, hogy ezentúl csak olyan fekete-fehér tévéket dobnak piacra, amely megbirkózik a színes jellel és fordítva.

A világ első színes adása a Premier című celebekkel telezsúfolt varietéshow 1951. június 25-én. Senki sem nézte, aki igen, az is csalódottan kapcsolta ki a (nyilván fekete-fehér) tévéjét. A gyártók ugyanis ellenálltak és közölték, hogy nem hajlandóak a drága és vibráló képet eredményező rendszert adaptálni, így akkoriban még legfeljebb kétes minőségű konvertereket lehetett kapni, amelyek a tévéhez csatlakoztatva elvileg megjelenítik a színeket (a hangsúly az elvileg szón van). Arról nem is beszélve, hogy az adás csak négy nagyvárosban volt elérhető: Washington, Baltimore, Philadelphia és Boston. A színes tévé bemutatkozása tehát katasztrofális volt.

Nem volt mese, a CBS-nek piacra kellett dobnia saját készülékét, a színeket valóban fogni és megjeleníteni képes Columbia 12CC2-őt. 500 dollárba került – ez ma 5-6 ezernek, azaz kétmillió forintnak felel meg –, ennek megfelelően nagyjából százat adtak el.

Columbia 12CC2

A Columbia 12CC2

Érthető: hiába a technológiai innováció, és hiába dagad a mellünk, hogy ezt is egy magyarnak köszönhetjük, termékként mindez sajnos életképtelen volt. A színeket villogtató tárcsának nagyobbnak kell lennie, mint a képernyőnek, így vagy a készülék volt hatalmas, vagy a kijelző nagyon kicsi. Az olyan mellékhatásokról nem is beszélve, mint az, hogy ha az ember mozgott, vagy akár csak forgatta a fejét, miközben a tévét nézte, a színek máris szétestek. A 12CC2 készülékből két működő példányt őriznek a világon.

Az „igazi” színes tévére két évet kellett várni: 1953-ban mutatta be az RCA azt a szabványt, amely képkockánként tartalmazta az alapszíneket, amelyek a foszfornak és a katódcsőnek hála világítottak. Ezt a rendszert ismerjük ma is, azaz ismertük az LCD-tévék elterjedéséig. Ezek voltak azok a tévék, amelyekre horgolt terítőt raktak nagyanyáink. Az első valóban élvezhető és sikeres, országszerte élvezhető színes tévéadás stílszerűen egy virágkarneválról szólt, és természetesen az RCA által birtokolt NBC-n lehetett látni 1954 január elsején. Az alkalmazott technológiának hála ezt már fekete-fehér tévéken is lehetett élvezni – természetesen színek nélkül –, ami nem volt mindegy, tekintve, hogy az országban ekkor már több mint 20 millió tévé működött, és ezeknek csak kis része volt színes.

Goldmark Péter Károly

James J. Reeves és a CBS főmérnöke, Dr. Goldmark Péter Károly színes TV-vel és kamerával, 1950. (Fotó: CBS, Getty Images)

Az átállás így is kész kínlódás volt: 1972 volt az első év, amikor több színes tévét adtak el Amerikában, mint fekete-fehéret. A technológia némi késéssel átszivárgott Európába is, a franciák 1956-ban fejlesztették ki SECAM nevű szabványukat; a széles körben ismert PAL pedig a németeknek volt köszönhető, feltalálója, Walter Bruch pedig csak azért nem nevezte el magáról, mert családneve fonetikusan azt is jelentette, hogy „hiba”, illetve „kudarc”, abból meg, köszönték szépen, már volt elég az elmúlt évtizedekben.

Mi a helyzet itthon?

Bár egy-másfél évtizeddel lemaradtunk a nagy színestévé-őrületről, szégyenkeznivalónk azért nincs. Érdekes, hogy színes felvételek már évekkel az első színes tévék megjelenése előtt készültek: 1966-ban így forgatták Bartók A csodálatos mandarin című balettjét, egy évvel később pedig A koppányi aga testamentuma című tévéfilmjét – írja a híradó.hu. Ehhez képest az első kísérleti adást csak ’69-ben vezényelték le, két héttel azután, hogy átadták az első színes adótornyot a Széchenyi-hegyen. A köztévé megemlékezése szerint „délelőtt 11 órakor kezdődött, azt a televízió székházából több hazai és külföldi prominens személyiség kísérte figyelemmel, köztük azon vállalatok vezetői is – posta, MRT –, akik a technikai kiépítésben részt vettek”. Tömpe István, az MRT elnöke pedig elmondta, hogy mindez „népünk javát szolgálja, műszaki, kulturális fejlődésünk egyik tényezője”. (Még szerencse, hogy szegény nem érte meg a trashrealityk elterjedését.) Az első „rendes” színes adás pedig 1970-es: természetesen az április 4-i díszszemlét közvetítették így. Ekkor persze még nem sok színes tévé volt az országban: ekkor még legálisan csak a Coloriont árulták csillagászati összegekért, a Munkácsy Color 1974-es, a színestévé-kultúrát mindenféle értelemben felrobbantó Color Star pedig 1977-es.

Colorion

Colorion

A szigorú magyar kulturpolitika persze nem engedte, hogy elhülyéskedjük az átállást, mégsem lehet bohóckodni a pártfunkcionáriusok előtt! Egyszerűen csak bejelentették, hogy a díszszemle színesben megy és kész. A nálunk szabadabb nemzetek azért megadták a módját. Mivel az átállás megtörténhetett élőben, egyik képkockáról a másikra is, azaz nem kellett „újraindítani” semmit, az NSZK-ban szó szerint megnyomtak egy gombot és lám: megjelentek a színek. Persze mégiscsak németekről van szó, így még ezt a csodálatos technológiatörténeti mérföldkövet is sikerült a lehető legunalmasabban prezentálniuk: Willy Brandt külügyminiszter rövid beszédet tartott a köztévében lenyomta azt a bizonyos (mint kiderült, piros) gombot, de csak két másodperccel azután, hogy a kép színesre váltott volna. Valószínűleg túlságosan lelkes volt egy háttérben dolgozó technikus kolléga, aki a valódi átállásért felelt, a gomb ugyanis csak díszlet volt.

Meglepőnek tűnhet, de a norvégok például hatalmas bulit csaptak: egy hivatalosnak és ünnepélyesnek álcázott szalagátvágós ceremóniából sikerült akkora bohózatot összehozniuk, hogy a Besenyő család adja a másikat. Azon viszont senki sem csodálkozott, hogy a legőrültebbek az ausztrálok voltak: sikerült megoldaniuk, hogy az átmenet percekig tartson, azaz a kép egyik fele még fekete-fehér legyen, a másik már színes. Hogy ezt milyen koreográfiával ünnepelték az ABC távközlési vállalat munkatársai, azt inkább mindenféle kommentár nélkül megmutatjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top