nlc.hu
Szabadidő
Jenya Kazbekova az olimpiáról

„Miért versenyzem, amikor az országomban emberek halnak meg?” – Ukrán sportmászó az olimpiáról

A 27 éves ukrán sportmászó, Jenya Kazbekova élete első olimpiájára készül, azonban az öröme egyáltalán nem felhőtlen, hiszen hazájában továbbra is háború tombol.

A sportolók esetében nem ritka, hogy gyakran a szüleik nyomdokaiba lépnek és folytatják azt az utat, amit ők elkezdtek. Az viszont már annál ritkább, hogy egyetlen sportág három generációt öleljen fel. A 27 éves profi sziklamászó, Jenya Kazbekova vélhetően hamarabb tudott mászni, mintsem, hogy járni kezdett volna, hiszen már a nagyszülei és a szülei profi hegymászók voltak.

Már egészen kicsiként is rendszeresen kísérte a szüleit különböző versenyekre. Édesanyja úgy emlékezett vissza, hogy Kazbekova mindössze hét hónapos korában már a Krím-félsziget szikláin kúszott. A fiatal versenyző már 2019-ben is azért küzdött, hogy megszerezze az olimpiai kvótát a tokiói olimpiára, azonban az intenzív kvalifikációs szezon kellős közepén lesérült.

Egy évvel később, Moszkvában lett volna az utolsó esélye arra, hogy biztosítsa helyét az ötkarikás játékokon, azonban mindennek egy pozitív Covid-teszt véget vetett. 

Így ért véget a tokiói álmom

– mondja a sportmászó.

Kazbekova négy évvel később ugyan valóra váltotta álmát, és megszerezte az olimpiai kvótáját az idei párizsi olimpiára, mégsem felhőtlen az öröme. 

A háború, ami mindent beárnyékol

Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én jelentette be, hogy különleges katonai hadműveletet indít Ukrajna ellen, ezzel pedig kezdetét vette a háború a két ország között. Az orosz csapatok először az ukrán fővárost, Kijevet próbálták meg elfoglalni. Ez idő alatt Kazbekova, húga és édesanyja éppen a fővárosban tartózkodott. 

„Ez volt az egyik legborzasztóbb élményem, amit valaha átéltem – emlékszik vissza Kazbekova, majd így folytatta: – Felébredtem, és anyára néztem, majd azt kérdeztem: »mi volt ez? Mik ezek a hangok?« Kihúztuk a telefonjainkat, és keresgélni kezdtünk a közösségi médiában. Ott voltak a hírek, hogy elkezdődtek a robbanások Ukrajnában. Csak arra emlékszem, hogy megpróbáltam összepakolni a cuccaimat, de nem ment, mert állandóan remegett a kezem.”

A robbantások után a család Németországba menekült, ahova összesen négy napig tartott eljutni. A sportoló azt mondta, hogy ez egy szörnyű időszak volt, hiszen mindenki menekülni próbált, ráadásul élelmük sem volt. 

„Teljesen kimerülten érkeztünk meg Németországba. Annak ellenére, hogy nagyon kemény élmény volt, még mindig elég kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen volt lehetőségünk megszökni. Nagyon sok ember ottmaradt” – meséli a BBC-nek. 

Valóra vált álom

Annak ellenére, hogy az idei párizsi olimpián Kazbekova valóra válthatja álmát, az öröme és lelkesedése egyáltalán nem felhőtlen. 

Nem láttam a célt a mászásban. Miért versenyzem, amikor az országomban emberek halnak meg?

– kérdezte.

Jenya Kazbekova

Az ukrán sportmászó az olimpiáról mesélt (Fotó: Getty Images)

Edzője – aki mindössze 18 éves volt, amikor a háború miatt kénytelen volt elmenekülni hazájából – át tudja érezni tanítványa érzéseit, éppen ezért rávilágított, hogy miért is fontos az, hogy még egy reménytelennek tűnő helyzetben is küzdjünk az álmainkért. A mászó azt mondja, hogy az edzője pontosan tudta, min megy keresztül, így ő volt az a személy, aki kivezette a sötétségből. Kazbekova a múlt hónapban a Sanghajban és a Budapesten rendezett olimpiai kvalifikációs sorozaton keresztül szerezte meg az olimpiai kvalifikációját. 

„Az, hogy Párizsban felvehetem az ukrán egyenruhámat, és megmutathatom a világnak, hogy milyen kitartóak is tudnak lenni az ukránok egy valóra vált álom. Ez a legnagyobb motivációm egyelőre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top