Elszabadult a sirálybűnözés, és hiába szólunk a rendőrnek

TóCsa | 2024. Július 26.
Ha az utcán a tolvaj kikapja a kezedből a telefonodat, legalább van rá esély, hogy a rendőrök később elfogják, vagy valaki az utcán elgáncsolja menekülés közben. Ha egy sirály lopja ki a kezedből a falatot, ne számíts segítségre. Így jártál. Az elszabadult sirálybűnözésről mi tehetünk, és nincs könnyű megoldás.

Kétféle ember létezik. Az egyiket már meglopták sirályok, a másikat még nem. Egyelőre az utóbbiak vannak többen. Egyelőre…

Tavaly nyárig bezárólag én is csak a médiában találkoztam a pofátlanul tolvajló sirályokról készült videókkal, akik nem félnek egyenesen a kezedből kitépni a frissen beszerzett falatot. Azt hittem, ez ritkán fordul elő, hogy aztán Velencében, a híres Szent Márk tér szomszédságában a saját bőrömön tapasztaljam meg, mennyire nem így van. Egy frissen vásárolt paninit majszolva siettem a parton a vaporettóm felé, amikor a repülő veszedelem kiütötte a kezemből az ebédemet. Elkapni nem tudta, a panini a földön landolt, de amint odanéztem, már két másik termetes madár is ott termett, és hárman tépdestek a csőrükkel az ebédemet. Egyedül az vigasztalt, hogy előtte még majdnem a felét sikerült megennem, így a 7,5 eurós ár nem teljes pénzkidobás volt.

Idén nyáron egy horvátországi apartman teraszán kártyáztunk és ettünk chipset a gyerekekkel, amikor egy sirály az erkély sarkáról kezdett figyelni bennünket. A gyerekek örültek a madár közelségének, én azonban a tavalyi élmények hatására már tudtam, hogy a kajánkra pályázik. A chips elrejtése és a madár felé közelítés együttes ereje miatt elrepült onnan. Olyan érzés volt, mintha elkergettem volna egy tolvajt még azelőtt, hogy megszerezné a tárcámat.

Veszélyben a kaja

Bár hazánkban is találkozhatunk sirályokkal, a sirálybűnözés megtapasztalásához külföldre kell mennünk. Ott viszont nem kell sokat keresgélni. Az nlc főszerkesztője, Munkácsy Marci rövid időn belül kétszer is szembesült a sirálybűnözéssel az idei olaszországi családi nyaralásán:

“Azóta tudom, hogy a sirályok igazi rohadékok, mióta az olaszországi apartmanunk erkélyének korlátján találkoztunk egy sirállyal. A gyerekek lelkesedtek, az édesanyjuk le is fotózta a madarat. Aztán a család meglepve látta, hogy a sirály csőrébe veszi a reggelire előkészített szalámit és elrepül vele. Napokig hallottuk a sirályok nevetésre hasonlító vijjogását a közelből, nyilván rajtunk röhögtek.

Ezek után Velencében ismerkedtünk tovább a sirályokkal, az egyik példány egész közel engedte magához a gyerekeket, ám utóbb kiderült, nem mi figyeltük őt, hanem inkább ő minket. Percekkel később egy frissen vásárolt pizzaszeletet tépett ugyanis ki a lányunk kezéből. Az arcátlan rablás annyira felháborított néhány olaszt, hogy egymás szavába vágva mesélték történeteiket a Velencét ellepő bűnöző sirályokról. Ha a turizmus ellen tiltakozó barcelonaiak tudnák, hogy a zokogó gyerekeket maguk után hagyó sirályokkal milyen könnyen le lehet építeni az idegenforgalmat!”

A gyerekek és a tolvaj sirály Velence utcáin (Főszerkesztőnk fotója)

A szakemberek szerint a sirályok nem lettek hirtelen sokkal többen, mint régebben, csak egyre többen fészkelnek emberlakta környezetben, vagy annak közvetlen közelében. Ennek két oka van.

  1. Egyre kevesebb az érintetlen, természetes terület, az emberi tevékenység egyre több helyről kiszorítja őket.
  2. A sirályok egészen kiválóan tudnak alkalmazkodni az emberlakta környezethez, nem utolsósorban azért, mert egy ilyen hely sokkal több lehetőséget kínál az ennivaló megszerzéséhez. És ehhez még az sem kell, hogy direkt etessük őket.

Ne dühöngj, inkább az eszüket csodáld

Valahol természetes, hogy ha az ember kifizet egy turisztikai központban egy kisebb vagyont egy ételért, miután kitépi a kezéből egy sirály nem az lesz az első gondolata, hogy „Jaj, szegény madarak, ők nem tehetnek erről, hiszen mi emberek kényszerítettük őket a városainkba”. Inkább elönti az agyát a düh. A legrosszabb, amit ilyenkor tehet az ember, ha megpróbál valahogy bosszút állni a madáron. Ugyan országa válogatja, hogy milyen büntetés járhat ezért, de az bátran elmondható, hogy a legtöbb helyen a törvények nem nézik jó szemmel az állatkínzást vagy az állatok meggyilkolását, és nem számít enyhítő körülménynek, hogy öt eurót fizettünk ki az ellopott pizzaszeletért.

A szakemberek szerint egyébként már a cikkünk címadása is hibás, ugyanis nem léteznek bűnöző madarak, téves megközelítés az ételszerzésükre így hivatkozni. Paul Graham, a Sussexi Egyetem neuroetológia-professzora nagy vihart kavart nyilatkozata szerint:

Amikor egy állattól ilyen viselkedést látunk, azt hajlamosak vagyunk ártalmasnak és bűnözőinek hívni, miközben valójában egy nagyon okos madarat láthatunk, amelyik épp nagyon intelligensen viselkedik.

Graham professzor szerint meg kell tanulnunk együtt élni a sirályokkal, akik a halászattól megritkított halállomány és a madárinfluenza miatt kezdenek kiszorulni a természetes élőhelyeikről. A professzor és csapata kísérletek formájában tanulmányozták a sirályokat, és arra jutottak, hogy az állatok kimondottan figyelik az embereket táplálkozás közben. Gyakorlatilag bennünket tanulmányozva tanulják meg enni az ételeinket.

Fotó: Getty Images

A kísérletben egy kutató a sirályok szeme láttára evett egy zöld zacskóból, hogy aztán később egy kék és egy zöld zacskót helyezzenek ki. A madarak az evést látva a kitett zacskók közül a zöldet vitték el. Később ugyanezt a kékkel is megismételték más madarak előtt, akkor pedig a kéket választották, bizonyítva a gyors tanulékonyságukat.

Nagyon ritkán láthatunk egy állatot, amint egy másik fajtól tanul

– mondta lenyűgözve a professzor. Szerinte a sirályok nem úgy születnek, hogy szeretik a chipset, egyszerűen csak a túlélés érdekében képesek alkalmazkodni az emberi környezethez és ételekhez, ami szintén az intelligencia jele.

Veszélyben a patkányok, a mókusok, sőt a boltok is

A tanulékonyságuk felől nem lehet kétsége annak, aki látott már néhány tolvajló sirályos videót. A sirályok ugyanis nemcsak arra képesek, hogy kikapják a kezünkből az ételt, vagy lekapják az asztalunkról az ebédünket/vacsoránkat, hanem már azt is kifigyelik, honnan szerezzük be az ételeinket. Angliában nagy sikere volt a Tescoból rendszeresen kaját lopó sirálynak, amelyik gyakran járt be étkezni, ezzel nagyjából 130 ezer forintnyi kárt okozva a boltnak. El is nevezték őt Steven Seagullnak, a Putyin-barát akcióhős után szabadon. De láttak már sirályt teljes természetességgel besétálni egy kávézóba, ahol leemelt egy chipses zacskót a polcról, majd távozott vele, mindezt a vendégek és alkalmazottak szeme láttára.

A sirályok egyébként nem válogatósak, szinte mindenevők. Ha épp nem férnek hozzá halakhoz vagy emberi csemegékhez, kisebb testű állatokat is megölnek és egészben lenyelnek. Amikor a pandémia idején elmaradoztak a turisztikai helyszínekről a turisták, nagy vihart kavart az a videó, melyen a sirály Rómában egészben nyel le egy patkányt, tavaly pedig azt mutattuk be, amikor egy mókus jutott ugyanerre a sorsra egy sirály szájában. Peter Rock angliai sirálykutató szerint ezekben amúgy nincs semmi rendkívüli, ugyanis tényleg bármit megesznek, ami az útjukba kerül.

Sirályterror?

A sirályok jellemzően 10-20 évig élnek, de nem ritka a 30 éves példány sem. Kedvelik egymás társaságát: ha az egyik megfészkel valahol és jól érzi ott magát, idővel több sirály is a közelben épít fészket, ugyanis szeretnek kolóniában élni. A lakosságot persze nemcsak az zavarja, hogy a jelenlétükben ellehetetlenül az utcai vagy teraszos étkezés, hanem az is, hogy sokszor nagyon hangosak, a jelenlétük nagyobb számban igencsak megnehezíti az alvást. Emellett fészekrakási időszakban (ez nagyjából késő tavasz és kora ősz közöttre esik) kimondottan agresszívvé tudnak válni. Ha a fiókáikat veszélyben érzik, a sirályok nem félnek rátámadni az emberekre is, megkarmolva őket.

A helyzet akár egészen extrémmé is válhat, mint azt a walesi Baker család esete is bizonyítja. A család tagjai gyakorlatilag nem tudták elhagyni úgy a házukat, hogy ne érje őket sirálytámadás. Elég volt csak a ház előtt parkoló autóig elmenni, vagy kivinni sétálni a kutyát, és garantált volt, hogy lecsapnak a sirályok. A helyzet annyira eldurvult, hogy már a postás sem akart kimenni hozzájuk a támadások miatt, és amikor gond lett a házuk tetejével, nem találtak szakembert, aki fel mert volna menni a tetőre, ugyanis mind féltek egy esetleges madártámadástól.

Iskolába járáskor a férjem mindig előremegy kinyitni a kocsiajtót, hogy a lányunk csak be tudjon pattanni anélkül, hogy megtámadnák

– mesélt a tarthatatlan helyzetről Nicki Baker, aki elmondta, hogy rendszerint esernyővel vagy seprűkkel a kezükben mernek csak utcára lépni, hogy meg tudják védeni magukat.

Fotó: Getty Images

A legjobb védekezés… nem a támadás

A sirályokkal szemben a megelőzés a legjobb módszer. Ahol nagyobb számban jelen vannak, el kell felejteni az utcán vagy az erkélyen étkezést, szándékosan etetni pedig nem szabad őket – több helyen ez amúgy is bírságot von maga után. Figyelni kell arra is, hogy a szemét csak masszívabb, nehezen feldönthető kukákban kerülhessen ki az utcára, megakadályozva ezzel a sirályok oly kedvelt kukázását.

Ha ezeket a szabályokat betartjuk, a sirályok kénytelenek más táplálékforrás után nézni, és elszoknak attól, hogy az emberekét próbálják megszerezni. Persze egy turisták nélküli helyen viszonylag könnyű ezt betartani, csakhogy a turisták nem ismerik a helyi játékszabályokat, és hiába vigyáznak a helyiek, ha ők továbbra is táplálékkal szolgálnak a sirálykolóniáknak.

A horvátországi Isztriában sikerrel szálltak szembe velük. Drónokkal kutatták fel a fészkeiket, majd kicserélték a tojásaikat műtojásokra, mert a sirályok nem veszik észre a különbséget. Porec városában a populáció pár év alatt 70 százalékkal csökkent, és a többi isztriai nagyváros is követte a példáját.

Ezzel a módszerrel azonban nemcsak az a gond, hogy költséges, hanem az is, hogy sok helyen illegális, ugyanis a törvény a sirályok tojásait is védi. Bevett módszer még a solymászok alkalmazása, akik a sólymok rendszeres jelenlétével el tudják kergetni egy környékről a sirályokat. A probléma itt is a magas költség, valamint az, hogy a sólymok eltűnésével a sirályok is visszatérnek. Próbálkoztak már a sirályok elüldözésével olyan hangok játszásával, amit elvileg nem kedvelnek a madarak, vegyes eredménnyel. Olaszországban pedig egy kétségbeesett étteremtulajdonos minden asztalra töltött narancssárga – a színnek állítólag jelentősége van – vízipisztolyt tett a vendégeknek, amivel megvédhetik magukat és az ebédjüket.

Amennyiben úgy alakul, hogy egy sirály rád támad, a szakemberek azt javasolják, hogy ne csapdoss a karoddal, csak emeld azt magasba védve a fejedet, és minél gyorsabban próbálj elmenni onnan.

Exit mobile version