nlc.hu
Szabadidő
Micimackóval provokált az olimpián a diktátor-imitátor

Micimackóval provokálta az olimpián az észak-koreaiakat egy Kim Dzsongun-imitátor

A közösségi médiában Howard X néven futó, valójában ausztrál Kim Dzsongun-imitátor már a 2018-as olimpián is nagy vihart kavart, most is kiakadtak rajta Észak-Korea képviselői.

Howard X egy bokszmeccsre nézett be a párizsi olimpián, ahol a negyeddöntőben egy észak-koreai bokszoló egy kínai bokszolóval mérkőzött meg. Az eseményt emberünk ráadásul élőben közvetítette a közösségi médiában, és láthatóan alaposan feldühítette a helyszínen jelen lévő Észak-Korea delegációját – derül ki a Daily Mail beszámolójából.

Howard X egyik kezében egy észak-koreai zászló, a másikban egy Micimackó plüss volt, és a zászlót tartó kezével az észak-koreaiak szeme láttára kezdte el püfölni a plüssjátékot. Nem árt tudni, hogy Kína vezetőjét, Hszi Csin-pinget sokszor szokták Micimackóhoz hasonlítva gúnyolni, ő pedig köztudottan gyűlöli ezt, olyannyira, hogy Kína területén a cenzúra tiltja a figura használatát.

Itt állok közvetlenül Észak-Korea delegációja előtt, támogatva a csapatot. Nem is kaphatnának annál jobbat, minthogy a Nagy Vezérük személyesen jött el szurkolni. Győzze le Észak-Korea Kínát, és legyen ez egy kiütés

– mondta a bejelentkezésében.

Howard X korábban már egy Putyin-hasonmással is pózolt a Notre Dame-nál, de híresek lettek azok a korábbi fotó is, amiket pár éve egy Donald Trump-hasonmással készített.

Kim Dzsongun és Donald Trump hasonmások

Kim Dzsongun- és Donald Trump-imitátorok a G20 idején 2019-ben (fotó: Tomohiro Ohsumi/Getty Images)

Végül Howard X-et a biztonságiak kivezették a bokszmeccs helyszínéről, de elmondása szerint az őrök kifelé menet végig röhögtek a performanszán. A hasonmás először a 2018-as téli olimpián vetette észre magát egy hasonlóan vicces provokációval Dél-Koreában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top