Izlandon a Sundhnúkur hasadékzóna továbbra is aktív, bár több szakember tavasszal úgy vélte, hogy nyár közepén befejeződhetnek a vulkánkitörések, augusztus 22-én este – hosszú várakozás után – elindult az idei ötödik, a hasadékzónában pedig az egymást követő hatodik vulkánkitörési fázis a Reykjanes-félszigeten, Grindavík halászváros közelében.
Minden eddiginél több magma halmozódott fel a Svartsengi geotermikus erőmű és a tavaly éppen a szeizmikus aktivitás miatt bezárt Kék Lagúna térsége alatt, négy-öt kilométer mélyen – írta a Telex.
Az előző kitörés kezdete óta jóval több mint 20 millió köbméter magma érkezett a magmatározóba. „A most már több mint fél éve tartó magmafelnyomulás áthevítette a földkéreg kőzeteit, amelyek így nagyobb nyomásnak is ellent tudtak állni, és ezért hosszabb idő kellett, hogy a magma feltörje a felette lévő kőzettestet” – írja a hírportál.