Ahogy azt már keszthelyi közönség megszokhatta, ebben az évben is három prominens táncegyüttes produkcióit láthatják: a Duna Művészegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház és a Győri Balett érkezik szeptemberben a Balatonra.
A szervezők idén is elővásárlási akcióval készülnek, így augusztus 1-ig a legjobb helyet, a legjobb áron vásárolhatják meg az érdeklődők.
A nyitónapon ismét a legkisebbeknek kedveskednek egy ikonikus Berg Judit adaptációval, ezúttal a számos kötetet számláló Lengemesék-sorozat egyik darabját meséli el az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat.
Másnap a néptáncé és a népzenéé a főszerep, a Duna Művészegyüttes apák és fiak közti szellemi kapcsolaton keresztül mesél a kulturális örökségről, és annak átörökítésről.
Ezt követően egy féktelen és látványos parádéra invitálják a nézőket, mely a Székesfehérvári Balett Színház és Boban Markovic Orkestar különleges együttműködéséből született.
Az idei fesztivált a Győri Balett remekműve koronázza meg, akik a világhírű romantikus balett – Giselle – egyedülálló feldolgozásával érkeznek, ami Lajkó Félix zenéjével kel új életre.
A Táncpanorámán először láthatják a Lábujjhegyen című szórakoztató tánc és zenetörténeti előadást, amit a tavalyi évhez hasonlóan a keszthelyi Fő téren, díjmentesen tekinthetnek meg az érdeklődők. Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat legendás együttműködések, nagy versengések és felforgató mesterművek felelevenítésével – a Napkirály udvarától egészen napjainkig.
XXII. KESZTHELYI TÁNCPANORÁMA – 2024. szeptember 12-15.
- 2024. szeptember 12. (csütörtök) 11.00 és 14.00 óra
Balaton Színház – Színházterem
Inversedance Fodor Zoltán Társulat: Lengemesék – Nádtengeri rejtélyek
- 2024. szeptember 13. (péntek) 19.00 óra
Balaton Színház – Színházterem
Duna Művészegyüttes: Apák és fiak
- 2024. szeptember 14. (szombat) 19.00 óra
Balaton Színház – Színházterem
Székesfehérvári Balett Színház: Parádé
- 2024. szeptember 14. (szombat) 20.30 óra
Keszthely, Fő tér
Lábujjhegyen
Megyeri Léna – Bősze Ádám
Zenéről és táncról, párban
- 2024. szeptember 15. (vasárnap) 19.00 óra
Balaton Színház – Színházterem
Győri Balett: GisL
- 2024. szeptember 15-től szeptember 30-ig
Balaton Színház, Simándy Terem
Body Science: Papp Tibor fotókiállítása
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.