nlc.hu
Szabadidő
Imagine Dragons-koncert a Puskás Arénában

Imagine Dragons-koncert lesz a Puskás Arénában

Magyarországot is érinti a zenekar első stadionturnéja.
Imagine Dragons

A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar, az Imagine Dragons bejelentette a LOOM elnevezésű világkörüli turnéjuk európai szakaszát. A Live Nation által szervezett 2025-ös szakasz a Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja lesz, amely során 16 országban, többek között Észtországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, valamint Hollandiában játszanak majd.

A turné Magyarországot is érinti: az Imagine Dragons június 14-én, a Puskás Arénában lép fel.

A zenekar a fennállása óta eddig négyszer járt hazánkban: először 2014-ben a Sziget Fesztiválon, majd 2016-ban a Budapest Arénát töltötték meg, 2017-ben a VOLT Fesztiválon léptek fel, tavaly pedig a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán játszottak.

A LOOM európai állomásaira jegyek elsőként a zenekar regisztrált rajongói számára lesznek elérhetők szeptember 10-től. A Live Nation tagok szeptember 12-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljeskörű jegyértékesítés szeptember 13-án (pénteken) 10 órakor indul a budapesti koncertre a Live Nation honlapján. A koncertekre többféle VIP ajánlat is elérhető lesz. A csomagok között van, ami egy dedikált gitárt is tartalmaz, amelyen az Imagine Dragons egyik tagja aznap este még játszott a színpadon, de van backstage-túra és színpadi fotó lehetőség is. Minden VIP csomag tartalmazza a kapunyitás előtti belépés lehetőségét a koncert helyszínére, valamint digitális tevékenységeket és exkluzív ajándéktárgyakat is.

Kiemelt fotó forrása: Live Nation

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top