A Nemzeti Filmintézet (NFI) tájékoztatása szerint a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testület 18 egész estés mozifilm közül választotta ki a Semmelweis című, Koltai Lajos által rendezett filmet. Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusi, 97. Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2023. november 1. és 2024. szeptember 30. között mutatnak be az adott országban.
Az Amerikai Filmakadémia tagjai választják majd ki
azt az öt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díj elnyeréséért versenyezhetnek. A jelöltek listáját 2025. január 17-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására pedig március 2-án kerül sor Los Angeles-ben. A Koltai Lajos rendezésben, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével, Lajos Tamás producer vezetésével a világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült film
világpremierjét tavaly ősszel tartották New York-ban.
A Torontói EU Filmfesztiválon a magyar alkotás a közönség szavazatai alapján elnyerte a fesztivál legjobb filmjének járó díjat. A magyar mozikban 350 ezren nézték meg a filmdrámát. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt. A Semmelweis című alkotás forgalmazási jogait a Filmintézet a régió összes országára, valamint Spanyolországra, Latin-Amerikára és Észak-Amerikára is eladta.