nlc.hu
Szabadidő
Képszerkesztő lett Bíró Ada

Még több feladatot kapott Bíró Ada, a köztévé AI-műsorvezetője

Adával úttörő szerepet tölt be a közmédia.

Nem csak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz. Mint az MTI írja, Urbán Ernő producer elárulta az M1 csatornán, a fejlesztés következő lépcsőfoka az, hogy a mesterséges intelligenciát úgy lehessen instruálni, mint egy embert. Jelenleg akár érzelmi modelleket is meg tud jeleníteni Ada, de ezek is irányítottak, vagyis be kell táplálni, hogy miként reagáljon egy-egy helyzetre.

Elmondása szerint Európában egyelőre nem annyira elterjedtek az olyan kezdeményezések, mint ami a magyar közmédiában megjelenik, vagyis a mesterséges intelligencia felhasználása műsorvezetésre. “Mi is megdöbbentünk, hogy ennyire elöl járunk vele például a képi minőségben” – mondta, megjegyezve, hogy Adával úttörő szerepet tölt be a közmédia, és a visszajelzések is ezt támasztják alá.

Hozzátette, hogy a fejlesztések elsősorban Ada mozgását és mimikáját finomítják, ebben lát előrelépési lehetőséget. A mozgása nem teljesen szabályozott, a mesterséges intelligenciát ugyan utasítani lehet, hogy milyen mozdulatokat végezzen a képernyőn, de hogy mikor végezze el ezeket a mozdulatokat, azt ő maga dönti el.

Amúgy sok újítást terveznek a Delta következő évadában, a cél az, hogy Ada minél inkább emberinek tűnjön a képernyőn. Ráadásul Ada már nemcsak műsorvezetője a műsornak, hanem a munkatársa is, mivel a stáb segítségére van például a képszerkesztésben is.

Kiemelt fotó: Facebook / @Bíró Ada

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top