nlc.hu
Szabadidő

Teljesen más arcát mutatja új műsorában Kadarkai Endre

Érzelemteli műsorral debütált az ATV-n Kadarkai Endre: íme, a Nagy Dilemma.

Kadarkai Endre neve nem ismeretlen a közönség számára, hiszen Youtube-on látható interjúműsorának szinte minden része több százezres megtekintésnek örvend. „Nagyon örülünk, hogy Kadarkai Endre csatlakozik az ATV-hez. Talk műfajban generációja egyik legjobb és legelismertebb képviselője” – mondta a műsorvezetőről a csatorna vezérigazgatója, Németh S. Szilárd.

Fotó: ATV

Fotó: ATV

A mindig felkészült, kizökkenthetetlen Kadarkai Endre egy teljesen új formátumban mutathatta meg magát a képernyőn, október 2-án, 21:30-kor debütált ugyanis a Nagy Dilemma című műsor az ATV-n, amely érzelemteli, mély beszélgetésekkel és nevetéssel teli pillanatokat ígér a nézőknek.

A műsorvezetőhöz minden adásba 2-2 vendég érkezik, akiket morális, társadalmi, valamint kulturális dilemmák elé állít. A szereplőknek nehezen megválaszolható erkölcsi kérdésekre kell reagálniuk, ebből pedig olyan beszélgetések bontakoznak ki, amelyekre előzetesen még
a műsor készítői sem számítottak. Az első adás vendégei Pásztor Anna és Steigervald Krisztián voltak.

„Ez alapvetően egy játék, ahol nincs jó és rossz válasz, nem a morális útmutatás  a cél. Hangosan gondolkodunk, és pusztán megvizsgálunk egy-egy elméleti dilemmát. A vendégeim megindokolják a választásukat, ezt pedig nagyban befolyásolja a személyes érintettség, amely alapján az eddigieknél sokkal jobban megismerhetjük magát az embert. Hogy milyen az értékrendje, a világhoz való viszonya, mik a prioritásai az életében. Az eddigi felvételek nagyon jól sikerültek, igazi, mély beszélgetések alakultak ki, sokat nevettük, de akadt bőven megható pillanat is. Igyekeztünk minél sokszínűbb vendéglistát összerakni, hogy a lehető legtöbb nézőpontot megismerhessük” – mondta Kadarkai Endre. A műsorban szerepel többek között Aranyosi Péter, Pásztor Anna, Nagy Feró, Kovács Patrícia, Kovács András Péter KAP, Steigervald Krisztián és Zacher Gábor is.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top