nlc.hu
Szabadidő
Lélegzetelállító táncfotókon a magyar táncművészek

Lélegzetelállító táncfotókon a magyar táncművészek

Novemberben indult a Nemzeti Táncszínház új imidzskampánya, így azóta Budapest közterületein és a vidéki nagyvárosokban köszönnek vissza a karakteres táncos fotók. Egy hároméves népszerűsítő sorozatot zár ezzel a táncművészet fellegvára, melyet a “Hiszünk a tánc erejében” szlogen mentén terveztek meg. Fő céljuk az volt, hogy a táncművészetet a társulatokon, a táncművészeken és az alkotókon keresztül még közelebb hozzák a közönséghez.

A Nemzeti Táncszínház a 2022-es évet a társulatoknak szentelte. A “Társulatok Éve” képei a tánc közösségteremtő erejét mutatták meg a Táncszínházban fellépő együttesek kör alakú csoportképeinek – társulati “mandalák” – segítségével. A csoportképek igazán hajmeresztő módon, a nagyszínpad magasba emelt lámpahídjáról kihajolva, zsinórpadlások peremén vagy plafonra szerelt vasállványokon végrehajtott tornamutatványok segítségével készült.

Társulatok éve – Duda Éva Társulat Fotó: Lakatos János

Társulatok éve – Duda Éva Társulat Fotó: Lakatos János

2023-ban, az “Alkotók Klubjában” a tánc szellemi erejét, a kreatív géniuszokat, a hazai táncszakma kiválóságait mutatták be: azokat az együttesvezetőket és alkotókat, akik a magyar táncélet mozgatórugói.

Ezek a karakteres fekete-fehér képek nagylátószögű objektívvel készültek, így a képek kissé elrajzolt arányai erősítették a modellek karizmáját és a 3 dimenziós illúzió élményét.

 

Alkotók

Alkotók klubja Fotó: Lakatos János

2024-ben, a kampány záróakkordjában, Test/kultúra elnevezésű fotósorozaton a táncművészek élsportolókhoz hasonlatos fizikális teljesítményét és érzékenységük sugárzó erejét mutatják be, mellyel céljuk, hogy együtt ünnepeljék a szellemi és testi intelligenciát, műveltséget.

A képek hátterében látható, stadionvilágításhoz hasonló lámpasorokat, és a gomolygó füstöt általában atléták, rögbi- és kosárlabda játékosok portréihoz használják az USA-ban.

Test/Kultúra – Közép-Európa Táncszínház - Gyevnár Réka és Sinka Lídia Fotó: Lakatos János

Test/Kultúra – Közép-Európa Táncszínház – Gyevnár Réka és Sinka Lídia Fotó: Lakatos János

A csodálatos képeket Lakatos János táncművész, nívódíjas koreográfus, fotóművész készítette. Az elmúlt közel 30 évben több, mint 30 színházi produkció és táncelőadás mozgását készítette el, előadóként bejárta Magyarország és a világ nagyobb színpadait. 2016-ban hivatásos fotográfusként is bemutatkozott, munkái pillanatok alatt a magazinok címlapjára kerültek

https://tancszinhaz.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top