Kimentél Magyarországról Angliába, és egy olyan olyan szakmát választottál, amivel kapásból óriási hátrányból indultál az anyanyelvi angolokkal szemben: forgatókönyvíró vagy. Nem volt ez piszok nagy merészség tőled?
Én nem merészségnek hívnám, inkább őrültségnek vagy hülyeségnek. (nevet)
Most mégis annak apropóján beszélgetünk, hogy kijött az új nagyjátékfilmed, a The Whip (A frakcióvezető).
Ehhez azért sok mázli kellett. Nem sokkal a kiköltözésem után a Raindance Filmfesztiválon találkoztam Chris Presswellel, akinek akkor mutatták be a nagyjátékfilmjét. Elkezdtünk beszélgetni, rájöttünk, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Nem sokkal később ő is lakótársat keresett, én is hasonló helyzetben voltam, így összeköltöztünk, és egy évvel később megcsináltuk az első közös filmünket, a hitchcocki ihletésű Candlesticket. Szóval szerencsém volt, hogy rögtön volt mellettem valaki az elején, akinek nem kellett hosszan magyaráznom, hogy tudok angolul.
Forgács W. András (Fotó: Pribék Nóra)
Amikor kimentél, milyen szintű angoltudással rendelkeztél?
Volt egy felsőfokú nyelvvizsgám a Rigó utcából, és azt gondoltam, hogy nekem ez bőven elég. Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy nem az. A nyelvek sajátossága, hogy nagyon el lehet mélyülni bennük, és idővel rá kellett jönnöm, hogy sosem fogok ott tartani, ahol szeretnék. Persze rengeteget fejlődtem, de még mindig van hiányérzetem.
A forgatókönyvírásban eleinte komoly korlátot jelentett, hogy sokáig nem volt közvetlen kapcsolatom sem a kortárs angol prózával, sem azzal, ahogy a mai angol emberek beszélnek egymással az utcán. Ezért is volt szerencsém az első filmemmel, a Candlestickkel, ugyanis az egy archaikusabb angol nyelvezetet kívánt meg, amiben kényelmesebben éreztem magam.
Chris Presswell idővel az állandó munkatársaddá vált. Más filmesekkel is dolgozol együtt?
Több film és számos tévésorozat fejlesztésében részt vettem, de ennek az iparnak az egyik sajátossága, hogy a legtöbb munka megragad a fejlesztés fázisában, és soha nem kezdik el leforgatni. A covid előtt nagyjából minden tizedik fejlesztett forgatókönyv készülhetett el, most ez a szám nagyjából minden tizenötödik lehet, vagy még ennél is valamivel rosszabb. És a legtöbb olyan munkát, amiből film vagy sorozat készül, jellemzően a már befutott írók írják. Film mostanáig csak a Chrisszel közös munkáimból készült.
Jelenet a The Whip c. filmből (Fotó: Workbus)
Az új filmetek címe The Whip, ami ostort is jelent, de a brit politikában a frakciófegyelemről gondoskodó frakcióvezetőket is így nevezik, és magyarul is A frakcióvezető címet kapta.
A film ötlete Christől származik. Még 2018-ban jött oda hozzám azzal, hogy
Mit szólnál egy olyan filmhez, amiben a szereplők betörnek az Egyesült Királyság parlamentjébe?
Ezután együtt gondolkoztunk tovább azon, mi lehet ott olyan érték, amit érdemes ellopni. Mint például a magyar Parlamentben a koronázási ékszerek. Csakhogy kiderült: a brit parlamentben semmi sincs, amit érdemes lenne ellopni. Képzelj el egy omladozó belpesti bérházat a körfolyosókkal: még az is jobb állapotban van, mint a gerendákkal feldúcolt brit parlament belseje. Kívülről nagyon szép, belülről teljesen lepusztult, és tényleg nincs onnan mit ellopni. Még az elektromos kábelezése is katasztrofális.
Már évtizedek óta tolódik az épület felújítása. Ehhez arra lenne szükség, hogy a parlament üléseit áthelyezzék ideiglenesen máshová, de a honatyák képtelenek megegyezni erről, így a munka az egyre csak romló állapotú épületben folyik tovább.
Gondolom kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ott nem fogtok forgatási engedélyt kapni.
Nem feltétlenül. A Gary Oldman-féle A legsötétebb óra stábja is forgathatott ott. Szóval mi is megpróbáltuk elintézni, de nem jött össze. Ezután sokat dolgoztunk azon, hogy milyen épülettel helyettesíthetnénk. Ez nem volt egyszerű feladat a sok jellegzetessége miatt. Végül találtunk alkalmas helyszínt, már ki is volt tűzve a forgatás időpontja 2020 áprilisára. Aztán jött a covid, és minden tervünket kukázhattuk. Mire odáig jutottunk, hogy újra forgathassunk, a kinézett épületet elkezdték felújítani. Végül a vészmegoldásunk az lett, hogy green screen stúdióban forgatunk, majd digitálisan adtuk hozzá a hátteret, de a szigorú covid-szabályok itt is gátakat szabtak: egyszerre nem dolgozhatott öt embernél több a műteremben, ami a színészek és a stábtagok számát tekintve egy nagyon-nagyon alacsony szám. Rengeteget kellett trükköznünk, hogyan rakjuk így össze a felvételeket, ráadásul mögöttünk nem állt egy nagy stúdió mély pénztárcája.
Chrisszel egyszer szórakozásból kiszámoltuk: a teljes költségvetésünkből 15 másodpercnyi rész jönne ki a Deadpool & Rozsomák filmből.
Jelenet a The Whip c. filmből (Fotó: Workbus)
A filmben a szereplők végül a frakcióvezető jegyzetfüzetét próbálják meg ellopni, amiben összeírt sok sötét titkot a képviselőkről, amivel adott esetben zsarolni tudja őket, ha nem úgy akarnak szavazni, ahogyan a pártjuk megkövetelnél. A valóságban is létezik egy ilyen füzet?
A fekete notesz, vagy ahogy az angolok ismerik, a black book egy évszázadok óta létező „mém” a brit parlamenti demokráciában. Ezer éve suttogják, hogy létezik egy ilyen füzet, de minden kormány és minden frakcióvezető tagadja ezt. Szóval, ha füzet nincs is, az biztos, hogy léteznek bizonyos dossziék… Azt gondoltuk, hogy a füzet jó zsákmány lenne a tolvajoknak, ugyanis a tartalma segítségével meg lehet dönteni a kormányt.
A filmben egy elég szokatlan társaság vetemedik a nagy lopásra. Egy háziasszony és az ő régi, aktivista barátnője, egy éppen csak nagykorú wannabe hacker és egy kiöregedett parlamenti képviselő. Miért éppen egy ilyen társaság lett a csapatotok?
Az ihletforrást az Ealing stúdió ötvenes évekbeli komédiái jelentették. Nem feltétlenül vígjátéki aspektusból, inkább onnan, hogyan beszélnek ezek a filmek a társadalmi problémákról. Az ötvenes évek Angliájában megszorítások voltak, a háborút követő években sok gazdasági nehézséggel kellett megküzdeni, bevezették például a jegyrendszert. Az Útlevél Pimlicóba című filmjükben az egyik londoni városrészben, Pimlicóban egy bomba felrobbanása felszínre hoz egy régi okiratot, mely szerint IV. Edward király Pimlicót független burgundi területnek ismerte el. A városrész lakói az okmány érvényessége mellett kardoskodnak, és független államnak kiáltják ki magukat. Egészen zseniális film, ráadásul az elmúlt évek brit gazdasági helyzete a sok megszorítással sokban emlékeztet az ötvenes évekre.
Egy reményteli, könnyed filmet akartunk készíteni a régi idők stílusában, ami azonban egy nagyon is aktuális témán alapul: azon, hogy az emberek rosszul élnek.
Az előző konzervatív kormány mániája volt megvágni a szociális kiadásokat, így a mi kiindulópontunk is ez lett. Azt gondoltuk, hogy az eléggé húsbavágó és átérezhető lenne a nézőknek, ha a beteg nővérét odahaza ápoló főhős otthonápolási segélyét venné el a kormány, ezért indultunk el ebbe az irányba. Az már a véletlen műve, hogy miután ezt kitaláltuk, a brit kormány néhány évvel később valóban próbálkozott valami hasonlóval.
Jelenet a The Whip c. filmből (Fotó: Workbus)
Már túl vagytok az angol mozipremieren. Hogyan fogadták a filmet?
Az eredeti tervünk az volt, hogy csak egy-két moziban mutatjuk be, amit marketingként fogtunk fel a streaming-premierhez. Meglepetésünkre sok mozi reagált pozitívan a megkeresésünkre, így a film végül 14 vásznon volt látható, és 8 héten át volt műsoron, ami sokkal több annál, mint amit egy ilyen kis filmmel remélni mertünk. Azóta pedig már látható Nagy-Britanniában a Prime Videón. A magyar nézők pedig egy alkalommal mozivásznon is láthatjuk: december 18-án, szerda délután 4-kor vetítjük le a Bem Moziban, ahol ott lesz Chris, a film rendezője és én is.
