Ezt mondja mindenki, aki kényszerből vagy saját döntésből kihagyja a bulit, a koccintást, a táncot, és egyszerűen otthon marad. Ebben van is valami, de azért lássuk be: legfeljebb úgy tehetünk, mintha ez is csak egy éjszaka lenne, valójában így is, úgy is különleges lesz. Mi tehát azt mondjuk, add meg a módját, akkor is, ha nem mész sehova! Akár a kutyára kell figyelned, akár beteg vagy, akár eleve nem akaródzik emberek közé menned: íme két film és két sorozat, amelyet melegen ajánlunk, és amellyel megfeledkezhetsz még a durrogtatásról is.

Éjszaka a Földön (forrás: Odyssey Classics)

Filmek

A nő

Előszeretettel mondjuk annak idején meggyőző, de mai szemmel ciki filmekre, hogy „rosszul öregedett”, és sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, amelyek jól öregedtek. Értsd: vagy megjósoltak dolgokat, amik bejöttek, vagy hitelesen és őszintén beszéltek örökérvényű kérdésekről. Spike Jonze (A John Malkovich-menet, Adaptáció) furcsa, keserédes drámája egyszerre hozza ezt a kettőt, méghozzá nem is akárhogyan: több mint tíz éves, mégis szinte minden bejött, amit kitaláltak a közeljövőben játszódó történet kedvéért, és úgy szól az emberi kapcsolatokról (vagyis azok hiányáról), ahogy azóta is nagyon kevés film.

Scarlett Johansson merészet lépett, amikor kisebb, megosztóbb filmeket vállalt, a szintén ekkor készült Under the Skinben (amit nézzen meg mindenki, de semmiképp se most, könyörgünk) a férfiakat gyilkolászó, az érzelmeire rátaláló ufó szerepében sem volt semmi, de talán ennél is extrémebb A nő címszerepe, ebben ugyanis egy robot és csak a hangját hallani. A lényeg, hogy egy öntudatra ébredt (vagy azt ügyesen eljátszó) operációs rendszer intim viszonyba kerül az egyik felhasználójával, a mások nevében kreatív üdvözlőlapokat író Joaquin Phoenixszel. Bekapcsolása után virtuális asszisztensként segíti az életét, egyengeti a mindennapjait, érzéseit, és végül egymásra is találnak – nem ismerős ez valahonnan?

És bár a generatív AI eleve sok veszélyt hordoz, ami a civilizációt, a kultúrát, illetve annak feldolgozását és átmentését illeti, azt még csak most kezdjük kapirgálni, hogy micsoda pusztítást végezhet az emberi kapcsolatok terén, és milyen függőséget okozhat, ha bedobják a technológiát egy elmagányosodó társadalomba. Spike Jonze megmutatta, és bár a végkifejlet reménykeltő, a tanulság pedig igazi újévi, az egész azért mégis hátborzongató.

Éjszaka a Földön

Tudjuk, illenék olyan filmeket ajánlani, amelyek két kattintással hozzáférhetőek, de egyszerűen nem tudjuk nem bedobni Jim Jarmusch 33 éves (!) klasszikusát, már csak azért sem, mert azóta – 1991 óta – nem tudjuk kiverni a fejünkből. Sajnos a film magyar forgalmazásban éppen nem elérhető, bár a YouTube-on fent van, igaz, részletekben: összecsipegethető az összes epizód, a New York-it mutatjuk is.

A film (amely, ahogy talán már sejthető, nem azonos a Netflix szintén Night on Earth című csodás természetfilm-sorozatával) ugyanis epizódokból áll: Jim Jarmusch rendező feltörekvő színészek és (későbbi) szupersztárok segítségével a világ öt nagyvárosában, Los Angelesben, New Yorkban, Párizsban, Rómában és Helsinkiben mesél el egy-egy történetet, amely végsősoron ugyanaz a történet: egy taxis felvesz egy utast, és csak dumálnak. Ennyi, semmi több – de ahogy Jarmusch ezt prezentálja, az húsbavágó, megható, szívszaggató és vicces.

Los Angelesben például Winona Ryder fiatal, maszkulin taxisként haverkodik össze Gena Rowlandsszel, akit sokkol, hogy a lány visszautasítja az ajánlatát, hogy sztárt csinál belőle (nem úgy, mint a való életben – meg is lett az eredménye), New Yorkban az akkor még nagyon fiatal Giancarlo Esposito szeretne taxit fogni, de mindenki elkerüli, csak egy kelet-német migráns áll meg neki, cserébe fogalma sincs a városról, a nyelvet is alig beszéli, vezetni sem tud, de bemutat egy-két cirkuszi mutatványt. (Jarmusch élesben forgatta az utcai jeleneteket, és felkészültek rá, hogy a színésznek megállnak majd a taxik, de tényleg mindegyik elhúzott mellette, még akkor is, amikor a pénzét lobogtatta.) A film bohóca Roberto Bengini, a finn sztoriba pedig inkább bele se kezdünk. Tom Waits zenéjének méltatásába pedig pláne.

Az Éjszaka a Földön tökéletes szórakozás pont erre az éjszakára, pont ezen a Földön; elkezdheted a legnagyobb durrogtatás közepette is, pár perc, és semmi más nem érdekel majd, csak ami a képernyőn történik.

Sorozatok

Scavengers Reign

Jogos a kérdés, hogy mit keres egy évvégi feelgood-listán egy horrorral és drámával kacsintgató, kézzel animált, de szigorúan felnőtteknek szóló, kőkemény sci-fi sorozat, ám a Scavenger’s Reign minden, csak az nem, aminek az ember ezek alapján elképzelné. A történet szerint egy Demeter 227 nevű teherűrhajó lezuhan egy Vesta nevű bolygón, az eleve maroknyi, ráadásul egymástól elszakadt túlélőnek pedig valahogy vissza kell jutni a hajóra. A bolygó nem könnyíti meg a dolgukat, a dús növény- és állatvilág egyik fele ugyan segíti a túlélést, a másik fele azonban ott és úgy próbálja megölni őket, ahol és ahogy csak tudja.

A látványvilág a hetvenes-nyolcvanas évek szürreális francia rajzfilmjeit idézi, a történet lebilincselő, a bolygó élővilága egyszerre teljesen elrugaszkodott a valóságtól (mármint a miénktől) és teljesen logikus. Mindez azonban csak körítés a lényeghez: a sorozat ugyanis az emberi gyarlóságról szól, a szereplők félnek, agresszívek, ragaszkodnak, szeretnek, kapzsik és esendők, szóval olyanok, mint mi. És valószínűleg mi sem vinnénk többre hasonló helyzetben. A legdermesztőbb része talán a furcsa kis ufó, aki az túszul ejti az egyik szereplő elméjét, ám a telepátia visszafelé is működik, és az emlékek és érzelmek hatására egyre kapzsibb és gonoszabb lesz.

Az mindössze egyévados sorozat simán ledarálható egy éjszaka alatt, már csak azért, is, mert ha az ember elkezdi, nem ereszti, amíg a végére nem jut. Hajnalra pedig, ígérjük, nem marad el a katarzis. Az pedig, hogy a sorozatot eredetileg berendelő Max és a jogokat később felvásárló Netflix (ahol jelenleg is nézhető) elkaszálta a második évadot, bizonyíték, hogy a mi világunk is teljesen megőrült.

Afterlife – Mögöttem az élet

Ricky Gervais neve viszonylag ritkán szerepel egy mondatban a cuki és a megható szavakkal, öt éve azonban mégis sikerült neki a lehetetlen: őszintén megríkatta nézők százezreit ezzel a sorozattal. Amely egyébként papíron nem is lehetne jobban Ricky Gervais-es: hősünknek, Tonynak meghal a felesége, a saját gyászán pedig pont olyan okosan és tudatosan dolgozik, mint a férfiak többsége. Értsd: nihilizmusba menekül és az öngyilkosságot fontolgatja. Eköré pedig, ahelyett, hogy változtatna, életmódot kanyarít:

Ez már csak azért is necces ötlet, mert egy kis, helyi újságnál dolgozik, amelynek tulajdonosa (volt) sógora. A terv – a néző szerencséjére – hamar befuccsol: idióta munkatársak ide vagy oda, Tony rájön, hogy sajnos igenis számít, mit gondolnak róla az emberek, legalábbis az a pár, aki véletlenül mégis közel került hozzá élete során. Kénytelen hát belátni, hogy az életnek valahol mégis értelmet ad az, hogy jól bánsz a körülötted lévőkkel. Az Afterlife pedig innentől kezdve egy érzékeny, itt-ott kicsit szirupos, de végig Ricky Gervais-osan vicces fekete komédia, amelyben megtörténik a lehetetlen: nem kizárólag Ricky Gervaisról szól.

A sorozat a Netflixen nézhető; az első évad kitart egész éjjel, a másodikat folytathatod bármikor, és nem maradsz le sokról, ha a harmadikkal nem bajlódsz.