nlc.hu
Szabadidő
Ingyenes Starlink csatlakozás lehetősége Apple, Samsung, Motorola és Google készülékek számára.

Júliustól sokféle mobil csatlakozhat ingyen Elon Musk Starlinkjéhez

A Starlink elérhető lesz a Google, a Motorola, a Samsung és az Apple felhasználók számára is.

Júliustól több cég készülékei csatlakozhatnak ingyen a Starlink hálózathoz, a SpaceX, Elon Musk repülőgépipari vállalata által kifejlesztett műholdas internetszolgáltatáshoz – írja az Infobae. A projekt olyan helyeken is elérhetőséget biztosít, ahol a távközlési infrastruktúra korlátozott vagy egyáltalán nem létezik. A technológiához tervek szerint a

Samsung, az Apple, a Motorola és a Google modelljei

is világszerte hozzáférhetnek.

A Starlink, alacsony pályán keringő műholdak ezreiből álló hálózat, ami  olyan területekre is kiterjeszti az internet-hozzáférést, ahol a hagyományos lehetőségek, mint például az optikai szál vagy a kábel nem érhetők el. 2025 júliusától a szolgáltatás mobilok számára is igénybe vehető, a hagyományos hálózatok által nem lefedett területeken.

Júliustól sokféle mobil csatlakozhat ingyen Elon Musk Starlinkjéhez

Szöveges üzeneteket küldhetnek, megoszthatják tartózkodási helyüket, és kapcsolatba léphetnek a segélyszolgálatokkal anélkül, hogy mobiltoronyra lenne szükségük.

A nehezen elérhető helyeken később hanghívások

és internetes böngészés lehetőségét is ígérik. A Starlink hálózatához való ingyenes csatlakozás az eszköz kompatibilitásának és az okostelefonra telepített szoftververzió függvénye. Az Apple, a Google, a Motorola és a Samsung már megerősítette készülékeik kompatibilitásának tényét.

Az Apple iPhone 14 és újabb modelljeinek Pro és Pro Max verziói alkalmasak lesznek a célra.

A Google támogatott modelljei közé tartozik a Pixel 9 és annak Pro, Pro Fold és Pro XL változatai.

A Motorola 2024-től piacra dobott modelljei is alkalmasak Starlink kapcsolatra.

Samsung Galaxy A14, A15, A16, A35, A53 és A54 készülékek ugyancsak jók a célra, csakúgy, mint a Galaxy S21 és annak újabb verziói, mint a Plus, Ultra és Fan Edition valamint a Z Flip3 és Z Fold 3 összecsukható modellek.

Ahhoz, hogy az eszköz hozzáférjen a műholdas hálózathoz, minden modellnek a szoftver legújabb verziójával kell rendelkeznie. Ez biztosítja, hogy az eszközök készen álljanak az automatikus csatlakozásra, ha a hagyományos mobilhálózatok hatókörén kívül esnek.

A csatlakozási folyamat automatikus:

ha a felhasználó a hagyományos mobilhálózatok hatókörén kívül esik, a kompatibilis eszköze manuális beavatkozás nélkül csatlakozik a Starlink műholdhálózathoz. A kapcsolat létrejöttekor a „T-Mobile SpaceX” üzenet jelenik meg a kijelzőn, ekkor az eszköz hozzáfér a műholdas hálózathoz. Az ingyenes Starlink-csatlakozás jelenleg tesztüzemben fut az Egyesült Államokban, Chilében és Peruban. Ha pedig minden megfelelően működik, a béta fázis végeztével várhatóan világszintű lesz a lefedettség. A Starlink tavaly ősszel egyébként már a magyar piacon is megjelent.

Forrás: Starlink

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top