Te magad határozod meg, mit látsz, mindezt 6000 négyzetméteren
A Recirquel Walk My World című immerzív előadása új korszakot nyit a hazai – sőt, talán a nemzetközi – újcirkusz világában. A produkció a klasszikus színházi élmény határait feszegeti: a nézők nem egy széksorban ülve, távolról figyelik az eseményeket, hanem valóban belépnek az előadásba. A tér élő, lélegző világ, amelyben minden részlet egy történet darabja. A 6000 négyzetméteres tér negyven különálló installációs egységre tagolódik, amelyek – ahogy Vági Bence fogalmaz – „akkor is a karakterek lelki világát sugározzák, amikor a szereplők éppen nincsenek jelen”. Itt semmi sincs elzárva: a néző szabadon mozoghat, megérinthet tárgyakat, követhet szereplőket, és a saját útját járva rakhatja össze a történet darabkáit.
„A Walk My World nem interaktív, hanem ún. immerzív kiállítás. A néző olyan, mint egy láthatatlan palástba burkolózó vendég, aki betekintést nyer egy másik valóságba, amit mintha titokban, egy kulcslyukon keresztül nézne. Mi nem irányítjuk őket, ők választják meg, kit követnek, mit fedeznek fel” – fogalmazott a helyszíni bemutatón Vági Bence, a produkció kreatív koncepcióját megalkotó Recirquel Társulat művészeti vezetője.

Vági Bence
A trójai faló ötméteres robotként kel életre
A novembertől látható monumentális produkció középpontjában nem csupán mítoszok, istenek, és emberi sorsok állnak, hanem egy lélegzetelállító technikai különlegesség is: egy ötméteres, egyedi fejlesztésű robot, amely egyszerre tűnik félelmetesnek, érzékenynek, látványelemnek és társ-előadónak.
A gépszörny több mint díszlet – milliméter pontosságú mozdulataival részt vesz a koreográfiákban, interakcióba lép az artistával, csatajelenetben a trójai faló szerepét kelti életre vagy épp fényfegyverként funkcionál. A társulat által megálmodott szerkezetet a Prop Factory Studio készítette, amelynek munkáit már láthattuk többek közt a Dűne 2 vagy a Szárnyas fejvadász 2049 világsikerű filmjeiben is.
„Hiába egy japán, nagyon modern autóipari technológia van benne, mégis úgy építettük meg, hogy Eiffel-szerű fémes, szegecselt stílusa illeszkedjen a Millenáris ipari szerkezetéhez” – mondta Vági.
Mítosz és modernség ‒ egyszerre múlt és jövő
Az előadás kiindulópontja Vergilius eposza, az Aeneis, benne Aeneas és Dido tragikus szerelme. De a Recirquel univerzuma túllép az antik világon: megidézi a 20. század tárgykultúráját, miközben elvezeti a nézőt egy szinte filmszerű sci-fi világba is. Egyfajta időn kívüli tér ez, ahol a mítoszok mai jelentést kapnak – legyen szó a labirintusról, Minótauroszról, vagy épp Kassandra karakteréről.
A robot mellett számos más különleges gépezet is részét képezi az előadásnak: fényekben úszó trón, forgószínpad, régi repülőgép műszerfalából épített irányítópult, sőt még egy felemelkedő ágy is. Mindez úgy épül be az előadás szövetébe, hogy a néző úgy érezheti, maga is részese az istenek és hősök útkeresésének, kudarcainak, tragédiáinak.
Egy élmény, ami nem hasonlít semmire
Vági szerint: „A Walk My World kortalan univerzumában az antik világ misztikuma ugyanúgy jelen lesz, mint a high-tech technológia, filmszerű utazássá varázsolva az egész estés előadást.”
És valóban: a Walk My World nem pusztán egy előadás, hanem egy magával ragadó térbeli történet, ahol a látogató maga is a mitológiai sztori hősévé válhat – vagy legalábbis olyan utazóvá, aki elveszhet egy hatalmas labirintusban, hogy aztán egy másik világban bukkanjon fel.
Jegyek már kaphatók
A Walk My World bemutatója 2025 novemberében lesz a budapesti Millenáris Nagycsarnokban, ahol a látogatók elsőként élhetik át a világon ezt a különleges artistákkal, táncosokkal, díszletuniverzumokkal és mitikus történetekkel teli előadást. A jegyvásárlás azonban már elindult a produkció hivatalos weboldalán – figyelem, mivel a nézőszám limitált, érdemes időben biztosítani a helyet.