nlc.hu
Szabadidő

„Ebből a dologból egy-egyre nem tudunk kijönni, tehát vagy én győzök, vagy a kór!” – Az 54 évesen elhunyt Schmuck Andor élete képekben

Schmuck Andort 54 évesen győzte le a gyilkos kór.
meghalt schmuck andor

Schmuck Andor régóta küzdött rákbetegségével, amiről még A Nagy Duett versenyzőjeként nyilatkozott, de így is hirtelen jött a hír, hogy 54 éves korában életét vesztette a politikus/életművész/vállalkozó.

Korábban azt is bevallotta, napokig nem látta a fényt az alagút végén a súlyos betegsége miatt. Az 54 éves expolitikus bevallotta, lelkileg teljesen összeomlott a rengeteg megpróbáltatástól.

Elmondta, egy hétig totális mélyponton volt, nem látta a kiutat. „Egy hétig teljesen a padlón voltam, pár napja még leginkább a halálhörgés, siralom jellemezte a hangulatomat. Ez egy igazi érzelmi hullámvasút, amin ülök azóta, hogy megtudtam: súlyos beteg vagyok. Most például már látom a fényt, csak nem tudom, hogy a vonat jön-e, szóval a lényeg, hogy most bizakodó vagyok” – árulta el korábban a Borsnak Schmuck Andor, akinek augusztus elején lett volna a sorsfordító orvosi vizsgálata.

Schmuck halálára úgy derült fény, hogy a barátai nem tudták elérni őt telefonon, ezért értesítették a hatóságokat. Mivel csengetésre/kopogásra nem reagált, tűzoltók törtek be hozzá és találtak rá.

Schmuck Andor 54 éves volt, galériánkkal emlékezünk a politikus/életművész/vállalkozóra

„Ebből a dologból egy-egyre nem tudunk kijönni, tehát vagy én győzök, vagy a kór!" – Az 54 évesen elhunyt Schmuck Andor élete képekben

10 fotó

Ez is érdekelhet Schmuck Andor Megnézem
Ezt olvastad már?

Meghalt Schmuck Andor

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top