
Feltételezhetően róka-sakál hibridet ejtettek el a Baranya vármegyei Hunor-Almamellék Vadásztársaság területén – írja a Sokszínű Vidék. A vadásztársaság egyik tagja lőtte le egy éjszakai vadászat alkalmával.
A rókának gondolta a vadat, de miután alaposan megnézte, a hátulja és csonka farka az aranysakál jegyeit mutatja. A NIMRÓD Vadászújság szerint a vélt hibridizáció igazolására további biológiai vizsgálatok szükségesek, ennek érdekében a társaság hivatásos vadásza mintavételezést folytatott. Ehhez két tájegységi fővadászt is bevontak. Ők a mintákat – további genetikai vizsgálatokra – a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusára küldték.
Íme az elejtett hibrid:
Amúgy az utóbbi időben robbanásszerűen megnőtt az aranysakálok száma Magyarországon. Az aranysakál a nyolcvanas évek végén kihalt fajnak számított hazánkban. Az utolsó dokumentált példányt 1942-ben lőtték ki, de az 1990-es évek elejétől kezdve ismét rohamosan terjedt Magyarország területén. Ma már az aranysakál az ország területének 86 százalékán előfordul. Az éves populációnövekedés elérte a 40 százalékot, ami kiemelkedően magas szám.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images