nlc.hu
Szabadidő

Sorra dönti a rekordokat a Netflix megunhatatlan slágerfilmje, de van egy nagy vesztese a sikerének

A K-Pop démonvadászak minden idők legnézettebb Netflix filmje, de ezen felül is számos új rekordot döntött meg a júniusi bemutató.
tévé

A nyár szenzációja, a K-Pop démonvadászok lett a Netflix történetének legtöbbet streamelt filmje, megelőzve a Különösen veszélyes bűnözőket. Mindössze három hónap alatt 236 milliós nézettséget ért el, szemben a Red Notice 231 milliójával, ám az utóbbi filmnek ez 4 év (!) alatt jött össze. Emellett a film sing-along (együtténeklős) verziója mozikban is bemutatásra került, legalábbis Amerikában.

A film sikerének azonban a gyártó Sony aligha örülhet. Eredetileg ők készítették a filmet, és utólag döntöttek úgy, hogy mozibemutató helyett inkább eladják a jogokat a Netflixnek. A streaming-szolgáltató azóta degeszre keresi magát a filmmel, míg a Sonynak be kell érnie egy ebben a kategóriában szerény, nagyjából 20 millió dolláros nyereséggel. És ha franchise lesz belőle, az is inkább a Netflixnek lesz jó, és kevésbé a Sonynak.

A film ráadásul egyéb rekordokat is döntött azóta:

A legtöbbet streamelt animációs film a Netflixen

Hihetetlen, de a K-Pop démonvadászok — amit eredetileg gyerekeknek szántak — 130 millió feletti nézettséget generált már az első hat hétben a június 20-i megjelenés után, így a Netflix legnézettebb animációs filmje lett.

HUNTR/X No. 1 a brit slágerlistán

A film sikerének egyik kulcsfontosságú tényezője a fantasztikus soundtrack: a fiktív lányegyüttes, a HUNTR/X slágere, a “Golden” elérte az első helyet az Egyesült Királyság hivatalos slágerlistáján. Ez az első alkalom 2012 óta, hogy egy koreai dal vezeti a slágerlistát. Akkor a Gangnam Style-nak sikerült a csoda.

2025 legsikeresebb filmzenéje a Billboard 200-as listáján

A filmzene nyolcadik helyen debütált a Billboard 200 listán, majd hat hét elteltével a második helyre kerül. Így ez lett a 2025-ös év legmagasabb helyezést elérő filmzenéje.

“Golden” No. 1 a Billboard Global 200-on

A HUNTR/X slágere, a “Golden” a Billboard Global 200 listáján és a Global Excl. US listán is több héten át első helyen állt.

HUNTR/X az első listavezető lánycsapat Destiny’s Child óta

A “Golden” elérte a No. 1 helyet a Billboard Hot 100 listán is, ezzel a HUNTR/X lett az első lánycsapat, amely 2001 óta (akkor a Destiny’s Child slágere, a “Bootylicious” szerepelt a lista tetején) újra megcsinálta ezt. Emellett a HUNTR/X az első K-pop előadó, aki ezt elérte.

Saja Boys: a legmagasabb listapozíció K-pop fiúbandaként az amerikai Spotify-on

A film másik fiktív bandája, a Saja Boys mindössze két dallal rendelkezik, de ez is elég volt ahhoz, hogy a Spotify amerikai toplistáján megelőzze a BTS korábbi rekordját — a „Your Idol” elérte az első helyet, így ők lettek a legmagasabban pozícionált K-pop fiúbanda az amerikai Spotify történetében.

HUNTR/X: legmagasabb chart-pozíció K-pop lánycsapatként az amerikai Spotify-on

Aztán a HUNTR/X sem hagyta annyiban: a „Golden” is elérte az első helyet az amerikai Spotify-on, így ők lettek a legsikeresebb K-pop lánycsapat ebben a tekintetben.

(via)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top