
Mint ismert, az Apple nemrég dobta piacra az iPhone 17-szériát, közte az iPhone Air-t, ami messze az eddigi legvékonyabb mobilja. Állítólag ez a készülék egyfajta főpróbának is tekinthető, ugyanis a cég jövőre már egy olyan hajlítható kijelzős mobillal rukkol majd elő, ami szinte olyan lesz, mint két iPhone Air összekapcsolva – írja a 24.hu.
Az Apple első összecsukható készüléke szupervékony lesz, ami azt jelenti, hogy a szárnyak még a mostani, 5,64 milliméternél is vékonyabbak lehetnek. Ennek a „mérnöki bravúrnak” azonban várhatóan meg is kérik majd az árát – jegyzi meg a portál -, ugyanis az ára minimum 2 ezer dollár lesz (átszámítva mintegy egymillió forint), de az sem kizárt, hogy 2500 dollárt (azaz 1 millió 250 ezer forintot) is elkérhetnek érte.
A készülék megjelenése 2026-ra van betervezve.
Stílusában hasonló lesz a Samsung Galaxy Z Foldhoz. Összecsukva a felhasználók egy 5,5 hüvelykes külső kijelzőt látnak majd, kihajtva pedig egy 7,8 hüvelykes, iPad-szerű képernyő tárul majd eléjük. Mindemellett a készülék négy kamerával rendelkezik majd: egy előlapi, egy belső és két hátlapi kamerával.
Kiemelt fotó: illusztráció, Long Wei/VCG via Getty Images