nlc.hu
Szabadidő

25 éves korodra mindenképp sajátítsd el ezt a létfontosságú készséget – figyelmeztet a pszichológus: „Sürgős”

A mai tinédzserek naponta átlagosan 8 és fél órát töltenek képernyő előtt, és akár 240 értesítést is kapnak — derül ki egy amerikai felmérésből. Nem csoda, ha egyre nehezebben tartják fenn a figyelmüket. Jonathan Haidt, a New York-i Egyetem pszichológusa szerint viszont a koncentráció ma az egyik legfontosabb életsiker-készség, amit 25 éves korunkig mindenképp meg kell szereznünk.

A szakember az Oprah Podcast vendégeként arról beszélt: ez az az életkor, amikor az agyunk „irányítóközpontja”, a homloklebeny még fejlődik.

„Ha egy gyerek napi órákat tölt mobilozással, később jóval nehezebben tanul meg tartósan figyelni”

– mondta.

Amikor minden félbeszakad

A közösségi média működési elve pont az, hogy folyton megszakítson minket: új üzenet, új videó, új értesítés. Ez viszont lerombolja a mélyfigyelmet – azt a képességet, amellyel tanulni, dolgozni tudunk, egy beszélgetést végigkísérünk.

Haidt szerint ez nemcsak a tanulmányokra és a lelki egészségre hat: a későbbi munkahelyi teljesítmény is múlhat rajta.

„Melyik munkaadó szeretne olyan embert felvenni, aki nem tud egy dologra koncentrálni?”

– teszi fel a kérdést.

Egy hónap mobil-diéta: működhet?

A pszichológus azt javasolja: egy hónapra kapcsoljuk ki a közösségi média-appokat, lehetőleg több családtaggal vagy baráttal együtt. Így könnyebb megtörni a görgetésre épülő reflexeket, és visszaszokni a valós élményekre.

Ahelyett, hogy a telefon után nyúlnánk, javaslatai:

  • olvasás
  • naplóírás
  • befejezni egy félbehagyott filmet
  • séta, sport, valódi programok.

Fontos, hogy amit elkezdünk, azt vigyük is végig — ez erősíti újra a fókuszt.

Zene? Segíthet (De nem mindegy, milyen)

Érdekesség, hogy háttérzene javíthatja a koncentrációt — főleg, ha csökkenti a stresszt. Viszont kerülendők az érzelmileg túl megterhelő vagy túlságosan fülbemászó dalok, mert elvihetik a figyelmet.

Apró lépések is számítanak

Haidt üzenete egyszerű: nem kell mindent holnaptól megváltoztatni. Elég, ha ma este egy kicsit kevesebbet nyúlunk a mobilért, és többet nézünk fel – a világra, egymásra.

Mert a figyelmünk az egyik legértékesebb ajándékunk. Nem mindegy, hogy kinek és minek adjuk.

via

Fotó: illusztráció, Unsplash

A videó AI alapú programmal készült. 

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top