TóCsa: Az a fajta könyvadaptáció, amellyel kapcsolatban a könyv létezéséről azután szereztem tudomást, hogy megjelent ez a film, de közben már kijött régebben. Elmondom a találkozásomat a könyvvel: húgomnál voltam karácsonykor, egyet ott aludtam nála, nézegettem a könyveit, és megláttam a Housemaidet, meg akartam nézni a borítóját. Kiemeltem, és annyira trash borítója van, hogy soha nem akarnád elolvasni. Anett, úgy tudom, hogy te jóval azelőtt olvastad, nem? Még azelőtt, hogy ez az egész film-dolog meglett volna?
Anett: Akkor kezdtem el olvasni, amikor hallottam először egy pletykát, hogy meg fogják filmesíteni. Engem azok a könyvek érdekelnek a legjobban, amelyekből később film lesz, de amúgy ez a könyv, amiről szó van, többféle borítóval is megjelent.
TóCsa: Nálunk is?
Anett: Igen, magyarul is többféle van: létezik egy kék borítós, amin egy kulcslyuk van, van egy, amin egy szőke nő, gondolom a főszereplő, és most a filmes borítóval is kijött.
TóCsa: Én a szőke nőset láttam.
Anett: Én a kék borítósat olvastam, és van még a filmes borító.
Gellért: Aha, hát a piros a leggagyibb.
TóCsa: Szóval, én nem voltam túl jó véleménnyel a könyvről, de amikor megtudtam, hogy film készül belőle és Paul Feig rendezi, reménykedtem. Én azok közé tartozom, akik szeretik az Egy kis szívességet.
Gellért: Én is.
TóCsa: Sok szempontból rokonfilmek ezek, nem?
Gellért: A második azért nem olyan jó.
TóCsa: Az konkrétan szar.
Gellért: Kizárólag azért bíztam a filmben, mert Feignek már volt ugye hasonló filmje, meg csajokkal elég jól tud együtt dolgozni. Engem a bestseller része a dolognak igazából nem ért el. De amikor néztem, sejteni véltem, hogy milyen regény lehet emögött.
TóCsa: Lett kedved megvásárolni a könyvet a film után?
Gellért: Hát, nem lett. Bevallom, nekem az volt az érzésem a film után, és már közben, a filmet nézve is ez volt a benyomásom, hogy kicsit olyan volt, mintha A szürke ötven árnyalatának szerzője készített volna egy pszichothrillert. Ugyanolyan felszínesnek, meg időnként ugyanolyan, hát nem is tudom… Eléggé béndzsa módon elrugaszkodottnak éreztem.
TóCsa: Én is érzem a hatását, de közben a kettő között van egy fontos különbség. Szerintem ez nem veszi annyira komolyan magát. Azt nem tudom, hogy ez a könyvnek is köszönhető, és az írónak köze van hozzá, vagy ez inkább Paul Feig keze nyoma miatt van. A Szürke ötven árnyalatában én azt érzem máig cikinek, hogy a filmesek komolyan vették az alapanyagot.
Anett: Azért van különbség ponyva és ponyva között…
Gellért: És szerinted ez jobb?
Anett: Freida McFadden azért jó írónő szerintem, mármint krimiben és pszichothrillerben nagy névnek számít.
Gellért: Ez volt az első sikere?
TóCsa: Nem tudok róla semmit.
Anett: Rengeteg könyvet írt, és most szerintem ezen felbuzdulva sokat meg fognak filmesíteni, mert filmre valók a könyvei. Nem olvastam mindet, nem tudom, a többi milyen, de sok ismerősöm van, aki már mindet olvasta, ami angolul és magyarul megjelent, és jónak tartják ezeket.
Amanda Seyfried és Sydney Sweeney a The Housemaid: A téboly otthona c. filmben (Fotó: PROROM Entertainment)
TóCsa: Én úgy szoktam meghatározni a Szürke-típusú regényeket – és ezt én sem sorolnám oda, még úgy sem, hogy nem olvastam – , hogy „könyvek azoknak, akik egyébként nem szoktak olvasni”.
Anett: Nyilván ez sem magas irodalom. Irodalmilag nem bonyolult regény. Két női szemszög van benne, Millie-é és Nináé, és úgy vannak a fejezetek lezárva, hogy nem tudod abbahagyni – mert nagyon érdekel, hogy basszus, mi lesz a vége? Ahogy váltakoznak a szemszögek, úgy látod máshogy az egész sztorit. Tehát először Millie szemszögéből látjuk az egészet a könyvben, majd a Nina szemszögéből.
Gellért: Nagyjából a filmben is így van.
TóCsa: Nekem a filmben érdekes volt, hogy nem nyomja fullba’ a trash-t, szóval, azért lehetne ennél röhejesebb szerintem.
Persze jobban örültem volna, ha még ennél is kevésbé veszi komolyan magát. Lehetett volna itt még több szex, még több erőszak, egy-két lapáttal még rárakhattak volna a fordulatokra. Nem mondom, hogy nem fordulatos, de lehetett volna még fordulatosabb. Ez az a fajta trash, ami szerintem visszafogja magát: félig komoly, félig trash.
Anett: A filmben kevesebb a fordulat – a könyvben azért vannak durva dolgok, amik kimaradnak a könyvből.
TóCsa: Tényleg?
Anett: Igen, vannak még. De nagyjából ugyanazok a mondatok jöttek vissza a filmben, ugyanazok a jelenetek játszódtak – nyilván nem lehet megcsinálni a könyvet teljes egészében filmen, szóval ezért volt viszonylag sok változtatás, de amúgy, aki olvasta a könyvet és szerette, annak én úgy tudom, hogy nagyon tetszett a film is. Több ilyen emberrel beszéltem. Ez egy sikeres könyv Magyarországon is.
Amanda Seyfried és Sydney Sweeney (Fotó: PROROM Entertainment)
Gellért: Te egyébként mindig a könyvet keresed, amikor megfilmesítik azt a könyvet, amit elolvastál?
Anett: Nem, de a fordulatok azért érdekeltek, mármint, hogy miképpen tudják ezeket megvalósítani. Szerintetek egyébként férfi szemmel milyenek voltak a női karakterek? Erős nőket ábrázolt a film? Hatásosan volt ábrázolva a női összetartás?
TóCsa: A végén ugyan nagy bariság van, de azért előtte az egyik női karakter csúnyán kihasználja, sőt szándékosan veszélybe sodorja a másikat.
Anett: A filmből nem jön át annyira, de a könyvben ez nagy dilemmája volt a karakternek, hogy mit csináljon, hogyan legyen ez. Teljesen jó film szerintem, nem kell tőle többet várni, mint ami.
TóCsa: Igen, nem próbálja magát másnak mutatni, mint ami. Megnézed a trailert, aztán beülsz rá a moziba, és pontosan azt kapod, nagyjából olyan szinten. Sőt, talán egy kicsit jobb volt a film, mint amit az előzetes alapján sejtettem. Amit hiteltelennek gondoltam a trailer alapján, sőt teljesen sci-finek: ha nőként házasságban élsz, nincs az az Isten, hogy egy Sydney Sweeney-kaliberű nőt fogadsz fel házvezetőnőnek – már ha tényleg heteroszexuális a férjed. Szerintem nincs az a nő, aki ilyen vetélytársat akarna a saját lakásába.
Anett: Azért ez aztán meg van magyarázva…
TóCsa: Igen, szerencsére. De egy csomó olyan film létezik, amiben egy túl szép embert választanak egy szerepre, és azért nem működik a dolog, mert túl szép. Valaki tudja ezt ellensúlyozni a színészi játékával, valaki nem tudja, ilyenkor egyszerűen azt látod, hogy leesik róla a szerep, mert ez az ember túl szép. Itt is ezt gondoltam veszélyesnek a trailer láttán, de aztán a film elmagyarázta, hogy miért döntöttek mellette.
Amanda Seyfried (Fotó: PROROM Entertainment)
Gellért: Egyébként ide tartozik az is szerintem, hogy ebben a filmben a takarítós jelenetek elég viccesek. Nem volt túl hiteles, ahogy Sydney Sweeney eljátszotta, hogy utcai ruhában takarít. Kicsit olyan, mintha szóltak volna egy csinos járókelőnek, hogy édesem, szedd már le a csillárról a porcicákat, mert mi nem érjük el. Nyilván nem azt vártam, hogy kötényben dolgozzon, de ebben a formában sokat mosolyogtam a takarításokon. És sok ilyen volt ebben a filmben. Abban viszont egyetértek veletek hogy ez a film az első pillanatban már bemutatkozik, mármint egyértelművé teszi, hogy milyen stílusú, milyen igényességű, milyen műfajú produkció szeretne lenni.
Anett: De szerintem akkor is jobb, mint a Szürke ötven árnyalata.
Csak annyi a lényeg, hogy az is könyvből készült film, ami nem sikerült jól. Ez pedig olyan könyvből készült film, ahol a könyv és a film sem sikerült annyira rosszul.
TóCsa: Én is azt mondom, hogy ott egy alsó polcos könyvből készült alsó polcos film – itt meg egy középső polcos ponyvaregényből készített középső polcos filmről beszélünk, amit simán végig lehet nézni.
