Március 1-jén volt a nagy esemény, a Nemzeti Faültetés Napja. Találtam adatokat, jól látom, hogy összesen olyan 700 ezer fánál tartotok?
Igen, a Nemzeti Faültetés Napján 200 ezer fát ültettünk. Eddig félmillió volt, úgyhogy ezzel a hétvégével ugrottunk megint egy jó nagyot.
Meglepődtél, hogy a mozgalmad, a 10 millió fa sikeres program lett? Vagy annyi melót raktál bele, hogy igazából az lett volna a fura, ha nem történik semmi.
Nem csak én, hanem a csapatom is, akik rengeteget melóznak. Ez egy civil közösség, önkéntes, vagy pokolian alulfizetett munkatársakkal, de csak páran vagyunk, óriási áldozatok árán, 16 órás munkanapokban dolgozunk. Arra, hogy ez a dolog közönségérdeklődést vonz maga után, ma már azt mondom: természetes. Ha azt vesszük, hogy 2026-ban hogy áll a klímahelyzet a világban, hogy áll az ökológiai biodiverzitás beszűkülés kérdése, hogy áll a víz, ugye, mondjuk, a Kárpát-medencében, eléggé aggasztó.
Ki kell jelenteni, hogy szörnyű bajok vannak. Így aztán, azt, hogy e probléma köré kvázi népmozgalmat lehet szervezni, természetesnek tekintem. Tulajdonképpen csak azt nem értem, hogy a nagypolitika miért nem reagálja le azt, amivel már az utca és a mező népe is tisztában van. Amit egy gazdálkodó napi szinten tapasztal, összefüggéseiben lát, mindennapi tapasztalás. És az is az, hogy valakinek az utcájából, a járda mellől kivágja a fát az önkormányzat, ettől sok fokkal megnőtt a hőérzete – hiszen nyáron radiátorként működik az aszfalt, amit esetleg addig árnyék hűtött. Nagyon sok közvetlen érzéki tapasztalatunk van arról, hogy radikálisan változik az élet körülöttünk – és ez sokakat mozdít meg, hála Istennek. Örülök neki, hogy a fa olyan központi gondolat tud lenni, ami köré tudnak szerveződni érzelmek és aktivitások.
Bojár Iván András (Fotó: Leéb Ádám)
Szerinted lehet összefüggés a népmozgalmad sikere és aközött, hogy az utóbbi másfél-két évben az emberek eleve jobban hallatják a hangjukat?
Azt gondolom, hogy addig, amíg a Tisza meg nem alakult, a legnagyobb hatású semmiből jött civil organizáció mi voltunk az országban. Pártpolitikai értelemben mi hangsúlyozottan semlegesek vagyunk, de annak, hogy egy ügy köré az ország sok pontján civil közösségek jöttek létre, összekapcsolódtak, hálózatban működtek, nem nagyon volt előzménye korábban. Nem hiszem, hogy tőlünk tanultak volna el bármit is, a Tisza-szigetek inkább a Polgári körök szerkezetétre utalnak vissza, és azt sem gondolom, hogy ami velünk történt, összefügg az utóbbi két évvel. Inkább azt mondanám, hogy szisztematikus építkezésben vagyunk most már hét éve, és teljesen logikus, hogy itt tartunk.
Nem is tudom, hogy műfajilag minek nevezzem azt az anyagot, amit nyilvánosságra hoztál a Tisza sokrétű programjára reflektálva, vagy azt kiegészítve…
Tulajdonképpen két anyagot írtam, mert nagyon vártam, hogy végre érdemi diskurzus induljon el az országban: először egy környezetvédelmi programot, aztán egy kulturálisat.
Elolvasták? Eljutott oda, ahova kell? Tudsz erről valamit?
Nem tudok. A kulturális programot elküldtem nekik, a környezetvédelmit is átküldtem egy-két ismerősömnek, de nem volt különösebb reakció. Akkora hajrában lehetnek, hogy szerintem nem is érnek rá erre. Egyébként örülnék, ha reagálnának. Ha a Tisza programját nézzük, csomó erős felvetés van benne, amire szakemberek, értelmiségiek reflektálhatnak, reagálhatnak, elindulhatnak beszélgetések – elindulhat valami. Gáz, hogy ez a fajta diskurzus kiveszett az országból. Ezért is gondoltam azt, hogy állampolgári alapon odateszem magam, illetve a gondolataimat.
Bojár Iván András (Fotó: Leéb Ádám)
Ha válaszolnának rá, megkeresnének, lennének politikai ambícióid?
Személyes politikai ambícióim nincsenek, de alig várom, hogy a politika bármilyen szereplői megkeressenek a 10 millió Fa közösség ügyében – ha marad a mostani kormány, az is keressen meg, mert az, hogy
itt tízezernyi ember cselekszik környezetvédelmi ügyekben, kimennek, dolgoznak, fát ültetnek, fákra vigyáznak, öntözik őket, stb, európai nézőpontból figyelve is jelentős dolog. Elképesztően balga az a kormány, amelyik semmit sem kezd ezzel a társadalmi kapacitással.
A jelenlegi kormánnyal semmiféle kapcsolata sincs a szervezetnek?
Hét éve minden nap vártuk, hogy jöjjön a miniszter úrtól egy telefon, de még nem jött. Egyszer volt, talán 2019-ben, hogy beszéltünk pár beosztottal, utána megszűnt a kapcsolat, és láttuk, hogy elindítottak egy országfásítási programot. Aminek nagyon örültünk, mert minden fa számít.
Az, hogy fákat ültettek, nagyon szépen hangzik, de ha belegondolok, eléggé rémisztő logisztikai követelményekkel jár egy efféle országos mozgalom. Hogyan működik a dolog a gyakorlatban?
Jól látod, őrült nehéz, de hatalmas gyakorlati tapasztalat is összegyűlt már, hálózati rendszerben dolgozunk. Tehát az, hogy 40 ezer fát tudtunk kiosztani az idei Nemzeti Faültetés Napja apropóján, azért is van, mert például a faiskolákkal most már tartósan jó a kapcsolatunk, ezért jó áron, extra kedvezményekkel jutunk csemetékhez. Normális körülmények között a mi vállalásunk egy állami vállalkozásnak, mondjuk, egy erdőgazdaságnak nem lenne nagy feladat. Ott vannak gépek, van több száz ember, munkatársak. Rendelkezésre állnak óriási földterületek, van technológia, faiskolai háttér, stb. stb. Ha nekünk is lehetnének ilyen lehetőségeink, ami nagyszerű lenne – mert akkor mi is milliárdokból működnénk, nem aprópénzből.
Bojár Iván András (Fotó: Leéb Ádám)
Ha meglesz a tízmillió fa, utána mi lesz?
Utána jön a 100 millió. Azt szoktuk mondani, hogy nemcsak fákat, hanem gondolatokat is ültetünk. Az a vágyam, hogy környezettudatos társadalom legyen a miénk. Hiszek abban, hogy lehetünk utolsókból elsők. Ha igaz az, amit a legtöbb közvéleménykutató mond, hogy megduplázódott a Tiszára szavazók száma, azt gondolom, hogy ez akkora társadalmi kredittel kecsegtet, amivel lehet és kell élni. Utoljára ilyet 2010-ben éltünk át, hogy volt egy politikai erő, hatalmas társadalmi kredittel, kilábalva a 2008-as gazdasági válságból. Megérkeztek a bitang nagy európai pénzek, a Fidesz csinálhatott volna valamit, a környezetvédelemmel is. De nem csinált semmit. Most viszont megint van egy fordulat: nincs már annyi pénz, a világgazdaság és világpolitikai körülmények pedig kegyetlenül rosszak lettek. De egy nagy társadalmi felhatalmazással azért el lehet kezdeni dolgozni.
Amikor annak idején elindítottad ezt az egészet egy Facebook-poszttal, mit gondoltál, legjobb esetben mi lehet ebből? Optimista voltál?
Abszolút semmit sem gondoltam, hanem az történt, hogy harmadik hete volt 40 fok odakint, egyszerűen megőrültem a nagy melegben, egyfajta kétségbeesett jajkiáltás volt bennem, hogy fogjunk már össze, valami legyen már basszus, nem lehet így élni tovább – erre ezrével jöttek az emberek, hogy részt vennének a dologban, amit kitaláltam.
Ha a 10 millió Fa közösség a társadalmi támogatás mellett a politikait is megkapná, te legszívesebben merre szélesítenéd a mozgalmat?
Most, március 1-én hirdettem ki a Népligeti Kiáltványt, elhangzott a Nemzeti Faültetés Napja nyitórendezvényén, és ide kapcsolódóan tíz pontot fogalmaztam meg. Ebben a tíz pontban van három nagyon fontos állítás. Az egyik az, hogy a szakmai és a civil társadalmat be kell engedni a döntéshozatalba: jelenleg a végrehajtói szintre szorítva. Vannak az okosok, a politikusok, akik mindent látnak, eldöntik a dolgokat. Aki meg tényleg ért is hozzá, kénytelen végrehajtani a sokszor buta utasításokat. Ha kellően lojális és ügyesen liheg az illető, szeretni fogják, esetleg még egy nagy autót is kaphat. Ezen mindenképp változtatni kellene – hogy azok, akik hivatástudatból, mély egzisztenciális elköteleződésből ezen a területen vannak, kapjanak elég teret és lehetőséget. A civilekre óriási szükség van. Az elmúlt 16 év ezt nekem erősen bebizonyította.
Bojár Iván András (Fotó: Leéb Ádám)
A másik a környezetterhelési illeték. Ha valaki közterületen vagy közterületet érintő módon beruházást indít, vállaljon komoly felelősséget. Jelenleg kisebb környezeti katasztrófát okoz, ami egy átlagos építkezés kapcsán zajlik. Fizesse ki a beruházó mindennek az árát, és ne a környék lakói. És ha kifizette, akkor azt a pénzt helyben, a helyi önkormányzatok és civil szervezetek zöld infrastruktúra-fejlesztésre és ökológiai restaurációra, rehabilitációra költsék. Szerintem ez nagyon fontos dolog. Szeretném, ha eljutnánk odáig, hogy ebből törvény lehessen.
A harmadik egy teljesen konkrét javaslat: minden általános iskolás nyolcadikos és minden érettségiző kapjon egy fát ott helyben, ahol él. A helyi önkormányzat kapjon erre pénzt, hogy ezeket a fákat 3-5 éven keresztül gondozni tudja, vagyis legyen a zöld infrastruktúrának, a kerteknek, parkoknak fenntartható finanszírozása. Ez az ötlet lokálpatrióta gondolkodást is erősíti: az élmény a gyereké, hogy ő ültette el, vagy neki ültették, ott van a neve, hozzátartozik. Az ő emléke, ami vele párhuzamosan fejlődik. Ez nem olyan szegmentált idő, mint amit a TikTok alakít ki, ez valós életidő.
Olvastam egy korábbi interjút veled, ami szintén ebben a lakásban készült. Arról is beszéltél, hogy itt, a Klauzál tér környékén fa-szempontból eléggé vacak a helyzet. Azóta javult?
Nem javult. Csináltam a környékre egy zöld fejlesztési koncepciót, Seress Rezső Program a címe, amit szeretnék minél előbb közzétenni. A kerület ültetget, de az az igazság, hogy ha az ember egy picit is előre tekint a jövőben, hogy mi lesz húsz év múlva ebben a városrészben, hát… Irgalmatlan tempóval kellene ültetnie fákat. Azt látom, hogy vannak olyan kerületek, amelyek meglehetősen intenzíven zöldítenek, és jól teszik: át kellene alakítani a várost, de ennél sokkal radikálisabban. Egyébként olyan pontunk is van a programunkban, hogy legyen egy országos zöldfelületi hasznosítási koncepció: nagyon sok esetben bizonyos értelemben politikai vagy közéleti, kulturális kérdés is, hogy ezt a problémakört érzi, érti-e valaki, találkozott-e már ezekkel a gondolatokkal, vagy sem.
Egy városból beköltözött emberekkel teli faluban ma könnyen és sűrűn megesik, hogy a lakók szabályosan rosszul vannak a gondolattól, hogy fa legyen a ház előtt. Mert sok vele a dolog és „szemetel”. Már a kifejezés léte is mutatja, hogy a világ mennyire kifordult magából. Ezen mindenképpen jó lenne változtatni.
