
Még mindig tartja magát az a szokás néhány sofőrnél, hogy ha éppen lejtőn lefelé halad, vagy csak pirosra vált a távolban a lámpa, üresbe teszi a váltót és hagyja gurulni az autót. Ma már inkább ez egy kerülendő gyakorlat, a modern kocsiknál ugyanis már nincs értelme – hívja fel a figyelmet a Blikk.
Ennek a vezetési stílusnak a gyökerei évtizedekkel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor a járművek többsége még karburátoros motorral működött. Ezeknél az autóknál valóban előfordulhatott, hogy üresben gurulva kevesebb üzemanyag fogyott, hiszen motorfék közben is történt üzemanyag-befecskendezés. A modern, befecskendezős motorok azonban teljesen másképp működnek. Ha gázelvétel mellett, sebességben haladunk, a rendszer gyakran teljesen leállítja az üzemanyag-befecskendezést, üresben viszont az alapjárat fenntartásához továbbra is szükség van üzemanyagra, így a régi „spórolási trükk” ma már épp az ellenkező hatást válthatja ki – magyarázza a lap.
Tehát az „üresben gurulás” mára inkább egy régi beidegződés, mintsem hasznos vezetési technika. A modern autók fejlett technológiája és a forgalom sűrűsége immár más hozzáállást kíván.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images
Ez is érdekelhet:
- Ezek az autók már ingyen hajthatnak fel az autópályára
- Hátrafelé parkolsz? A pszichológia szerint ez sokat elárul a személyiségedről és a sikerhez való hozzáállásodról
- Ha ezt teszed, nem párásodik be az autó szélvédője