Nem, nem azért, hogy feldobd a hangulatot egy rögtönzött labdázással az üléssorban. A titok sokkal prózaibb – és hasznosabb: segíthet megelőzni a repülés közben jelentkező merevséget és fájdalmat. Ráadásul alig foglal helyet.

Teniszlabda (Forrás: Getty Images)
Serkenti a vérkeringést
Egészségügyi szakértők szerint a teniszlabda – ami a garázsban is nagyszerű segédeszköz – kiváló eszköz a vérkeringés serkentésére is: finoman nyomást gyakorolva és végiggörgetve a combokon, lábakon vagy akár a vállakon, látványosan enyhítheti a feszültséget.
Tracy Hannigan okleveles oszteopata és alvásterapeuta korábban több vírusként terjedő utazási tippet is górcső alá vett, és egy különösen praktikus megoldást ajánlott – méghozzá egy másik apró kellék társaságában.
Fogj egy kéztörlőt, tedd a közepébe a labdát, majd tekerd fel, mint egy hurkát. Így amikor nyomást gyakorolsz vele, sokkal könnyebb a helyén tartani, és nem csúszik el – ami egyébként kifejezetten kellemetlen tud lenni
– magyarázta. Hozzátette: a teniszlabda kicsi, könnyű, és olyan pontokra is képes célzott nyomást gyakorolni, amelyeket egyébként nehéz lenne elérni.
Gyakorlott utazók is rákaptak
A szakértő a rendszeres nyújtást is javasolja a merevség ellen. Például a nyak oldalsó részét úgy lazíthatod, hogy az álladat a hónaljad felé fordítod, majd finoman rásegítesz a nyújtásra az ellenkező oldalon. És még a derékfájásra is van fedélzeti megoldás: keresztezd a lábad az ülésben, majd dőlj előre, mintha a könyököddel a keresztbe tett lábfejedet próbálnád elérni.
Nem csak a szakértők esküsznek erre a trükkre. A gyakorlott utazók is rákaptak: egy Reddit-felhasználó például azt írta, hogy
a gerinc tövénél, a farokcsont közelében elhelyezett labda hosszabb autóutakon is hatékonyan enyhíti a hátfájást.
Egy másik hozzászóló hozzátette:
Porckorongsérvem van a derekamban, ami hosszú repülőutakon gyakran kiújul. A háttámla és a derekam közé tett teniszlabda rengeteget segít.
És ha már különleges utazási praktikák: nem ez az első furcsának tűnő, mégis hasznos tipp. Egy holland légitársaságnál dolgozó TikTok-felhasználó például azt ajánlja, hogy érkezéskor guríts be egy vizespalackot a hotelszoba ágya alá. Bár ritka, előfordulhat, hogy utazókat tolvajok vagy illetéktelenek céloznak meg – különösen bizonyos helyeken vagy alacsonyabb emeleti szobákban.
A trükk lényege egyszerű: ha a palack átgurul az ágy alatt és a másik oldalon kijön, megnyugodhatsz. Ha nem… érdemes egy kicsit körültekintőbbnek lenni.
Forrás: Metro